SG.hu

Az Apple egy szabadal­mi per miatt leállítja okosóráinak értékesítését

Az Apple bejelentette, hogy csütörtöktől kezdve szünetelteti okosóráinak online árusítását, szenteste pedig a kiskereskedelmi helyeken történő értékesítéssel is felhagynak. Ennek oka, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission) úgy döntött, hogy az Apple Watch-ok többsége sérti a Masimo orvosi technológiai vállalat szabadalmait. Hatalmas csapás ez a cégnek pont a karácsony előtti héten, a pulzusmérő jogaival van gond.

Két hónappal ezelőtt az Apple elvesztett egy szabadalmi pert azzal a technológiával kapcsolatban, amelyet az okosórák az emberek pulzusszámának érzékelésére használnak. A vállalatot arra kötelezték, hogy karácsony után állítsa le az Apple Watch Series 9 és a Watch Ultra 2 értékesítését. Az Apple lépése a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság októberi döntését követi, amely szerint több Apple Watch sérti egy Kalifornia államban működő orvostechnológiai vállalat, a Masimo szabadalmait. A bíróságon a Masimo előadta, hogy az Apple hogyan csábította el cégük felsővezetőit és több mint egy tucatnyi más alkalmazottját, mielőtt később kiadta volna a Masimo által szabadalmaztatott pulzoximéteres - a vörösvértestek által a tüdőből a testbe szállított oxigén százalékos arányát mérő - képességekkel rendelkező óráját.

A teljes értékesítési tilalom elkerülése érdekében az Apple-nek két hónapja volt arra, hogy megállapodást kössön a Masimóval a technológia licenceléséről, vagy a Biden-kormányzathoz fordulhatott a döntés visszavonása érdekében. Joe Kiani, a Masimo vezérigazgatója azonban egy interjúban azt mondta, hogy az Apple bele sem kezdett a licencügyletekkel kapcsolatos tárgyalásokba. Ehelyett a cég Biden elnökhöz fordult, hogy vétózza meg az ITC döntését, majd a kormányzat kapcsolatba lépett a Masimóval az Apple kérésével kapcsolatban. "Úgy próbálják beállítani, mintha a Bizottság a szabadalmi trollokat segítené" - mondta Kiani az ITC-ről.

Kiani elmondta, hogy felajánlottak az Apple-nek egy olyan chipet, amelyet a Masimo úgy tervezett, hogy az Apple Watch-on pulzoximéteres leolvasást biztosítson. A chip a Masimo W1 nevű orvosi órájában található, és ezt az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal is jóváhagyta. A készülék algoritmusok segítségével dolgozza fel a vörös és az infravörös fényt, hogy meghatározza mennyire oxigéndús a vér az artériákban. "Ha nem akarják használni a mi chipünket, akkor segítünk nekik, hogy jó termékük legyen" - mondta Kiani. "Amint elég jó lesz, szívesen adok nekik licencet." Az Apple 2020-ban mutatta be első pulzoximetriával ellátott óráját. Az általa "véroxigénnek" nevezett technológiát a későbbi modellekbe is beépítette. A Masimo W1 készülékével ellentétben azonban az Apple nem engedélyeztette az FDA-val az óráit pulzoximetriás orvosi eszközként való használatra.

A Bernstein Research pénzügyi kutatócég szerint az Apple Watch közel 20 milliárd dollárt tesz ki a vállalat 383,29 milliárd dolláros éves forgalmából. A Counterpoint Research technológiai kutatócég szerint az Apple a világ legnagyobb okosóra-értékesítője, és az összes okosóra-eladás mintegy harmadát adja. Az Apple a múltban sikerrel vette rá az amerikai elnököket, hogy megvétózzák az ITC döntéseit. 2013-ban az Obama-kormányzat hatályon kívül helyezte egyes iPhone-ok és iPadek értékesítésének tilalmát, miután a bíróság megállapította, hogy az Apple megsértett egy olyan szabadalmat, amely a Samsung tulajdonában volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!