Szekeres Viktor

Jó lesz az új Ocean's-film

George Clooney-elégedett az Ocean's-előzményfilmmel.

Másfél éve derült ki, hogy bővülni fog az Ocean's-univerzum, hiszen Jay Roach rendezésében, valamint Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével előzményfilmet terveztek a George Clooney főszereplésével készített 2001-es Tripla vagy semminek (Ocean's Eleven). A filmben Robbie és Gosling Danny Ocean szüleit alakítaná. Mondanunk sem kell, hogy Clooney igencsak elégedett azzal, amit látott, illetve olvasott a produkció kapcsán, a jelek szerint meg van győződve arról, hogy egy újabb jó filmet fog szülni a franchise.

Akkor arról volt szó, hogy 2023. tavaszán kezdődik a forgatás Carrie Solomon forgatókönyve alapján, és a 60-as években játszód történet helyszíne Európa lenne, bár természetesen konkrétumokat nem árultak el róla, azt azonban sejteni lehet, hogy továbbra is a heist műfajt képviselné az új epizód.

Az Ocean's-univerzum eddigi filmjei kifejezetten sikeresek voltak. Az 1960-as Frank Sinatra-klasszikus 2001-es feldolgozása, az Ocean's Eleven Amerikában 183 millió dollár bevételt hozott, míg Amerikán kívül 267 milliót. A 2004-es folytatás, az Ocean's Twelve hazájában 125 millióig jutott el, nemzetközileg pedig 237 millióig, míg a 2007-es Ocean's Thirteen 117 milliót hozott Amerikában, és 194 milliót azon kívül. A franchise-t a 2018-as Ocean's Eight élesztette fel, mely Amerikában 140 millió dollárral pipálta le a 2. és a 3. részt, viszont világszerte 158 millió dollárral alulteljesített.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!