Szekeres Viktor

Újabb infók a Legenda vagyok 2-ről

Lehet, hogy végre lesz valami az I Am a Legend folytatásából?

Legutóbb majdnem egy éve hallhattunk infókat a Legenda vagyok (I Am A Legend) tervezett folytatásáról, most pedig a The Hollywood Reporternek köszönhetően egyenesen Will Smith-től lehetett megtudni némi információmorzsát a projektről. A színész elmondta, hogy telefonon beszélt Michael B. Jordannel, aki mellett a másik főszereplő lenne a filmben, ami a DVD-s alternatív befejezést követné, ami szerint Smith karaktere nem hal meg, hanem életben marad.

2022. tavaszán derült ki, hogy folytatódhat a posztapokaliptikus film, amire természetesen Smith visszatérne producerként is. Akkor még csak a projekt fejlesztése folyt, a forgatókönyvet pedig az az Akiva Goldsman írta, aki már az első filmet is adaptálta Richard Matheson 1954-es regénye alapján. Francis Lawrence, aki rendezte az első filmet, a folytatás kapcsán anno elmondta, hogy egyelőre még nincsenek szerződések, de szívesen visszatérne egy új I Am Legendre.

2007-ben a Francis Lawrence által rendezett első rész elég nagy nézői sikert ért el a mozikban. Csak Amerikában 256 millió dolláros bevételt jegyzett, amihez globálisan még 329 millió dollár jött. A költségvetése pedig 150 millió dollár volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!