Szekeres Viktor

Sonic 3: rajongókedvenc az első forgatási képen

Elkezdődött a harmadik Sonic-film forgatása.

Míg régebben csak az bírt komolyabb hírértékkel, hogy egy film bemutatója közeleg és megérkezett az előzetese, pár éve már az is rengeteg embert érdekel, hogy forgatnak egy filmet, és értelemszerűen a leendő nézők szeretik nézni az esetleges utcán felvett jelenetek lesifotóit és lesivideóit. Ami azonban még aggasztóbb, hogy egy ideje már az is érdeklődést kelthet fel, ha elcsattan az első csapó, azaz elkezdődik egy film forgatása, pedig ez egyrészt végképp nem szolgál semmi plusz infóval a filmmel kapcsolatban (hiszen még értelmes kép sincs hozzá, pusztán a csapót vagy mondjuk a rendezői széket mutatják meg), másrészt az egyetlen lényegi információ már a hír címében is elolvasható (ti. elkezdődött a forgatás), így a világon semmi sem indokolja azt, hogy bárki rákattintson a cikkre, azt pedig végképp nem, hogy elolvassa az illusztrációként szolgáló képhez fűzött, abszolút semmitmondó bekezdéseket. Szerencsére a Sonic 3 esetében a csapós képet egy bónusszal is kiegészítették, hiszen szemügyre vehetjük Shadow egy részét is.


Mindezt nem kell magyarázni, hiszen azok után, hogy az első film elég komoly siker lett és minden idők egyik legsikeresebb játékadaptációjává vált (Amerikában mozis futása során a jegyeladásokból 146 millió dollár folyt be, míg Amerikán kívül 161 millió), a második epizód sem vallott szégyent, sőt: még le is pipálta elődjét 191 millió dollár belföldi és 211 millió dollár Amerikán kívüli bevétellel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!