Szekeres Viktor

Megjött a legjobb hír a Superman-rajongók számára

Nem késik az új Superman.

Mint ismert, májustól a hollywoodi írók sztrájkoltak, júliusban pedig a színészek léptek sztrájkba. Mindez azt jelentette, hogy az írók nem dolgozhattak sem forgatókönyveken, sem pedig forgatásokon nem működhetnek közre kreatív tisztségben, az amerikai színészszervezet tagjai pedig semmilyen munkát nem vállalhattak, még csak nem is reklámozhatták filmjeiket. Értelemszerűen ennek köszönhetően szinte mindegyik stúdiófilm forgatását fel kellett függeszteni (a független filmek sztrájkmentességet kérvényezhetnek), az őszi országos sorozatok premierjét pedig el kellett halasztani. Most viszont, hogy véget ért mindkét sztrájk, végre lehet előre tervezni, és a napokban sok film premierjének, illetve premier-időpontjának sorsa el fog dőlni.

Jó hír a Superman-rajongók számára, hogy a Marveles mozifilmekkel szemben a DC-t nem fogja hátrányosan érinteni a munkabeszüntetés, legalábbis a korábban bejelentett csúszásokon kívül, hiszen James Gunn személyesen erősítette meg, hogy a tervezett Superman-filmjének nem változott a premierdátuma, az továbbra is 2025. július 11-én fog moziba kerülni Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!