Szekeres Viktor

Lesz mindenféle jóság a TV2-n a TV2 szerint

2024-es új műsorokról is beszélt a TV2.

Mint azt már többször írtuk, a MEME szervezésében idén is megrendezésre kerül a hazai televíziós iparág legnagyobb éves seregszemléje, a Big Picture, melyen ismét személyesen lehetett néhány óra alatt teljes képet lehetett kapni a 2024. évi televíziós piacról, s aki megnézte az előadásokat, hallhatta, hogy milyen tervekkel, műsorokkal készülnek a piac szereplői a következő évben. A TV2 Csoport képviseletében Pavel Stanchev és Fischer Gábor beszélt a tervekről és a csatorna teljesítményéről.

Az idén visszatérő műsorokról már beszámoltunk, azonban az illetékesek egy kicsit betekintettek 2024-be is, bár javarészt csak olyan címeket említettek, melyeket korábban már bejelentettek. Amellett ugyanis, hogy érkezik a TV2 modellkereső valóságshow-ja (fura módon erről nem beszéltek, de úgy tűnik, hogy csak nők lesznek a műsorban, pedig a hirdetésben nem kötötték ki, hogy férfiak nem jelentkezhetnek), elmondták, hogy érkezik egy vadonatújnak titulált, de valóban itthon az RTL által már sugárzott társkereső reality is, a Házasság első látásra, lesz egy antik tárgyak értékét felbecsülő valóságshow-juk, a Kincsvadászok Till Attilával, megkapjuk a Hazatalálsz című napi sorozat második évadát, de folytatódik a Mutasd a hangod! is, melyet pár részen át ősszel már adni kezdtek, valamint a tavasz egyik nagy sikere, a Zsákbamacska című vetélkedő is új részeket fog kapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!