SG.hu

7 évig kell alkatrészt biztosítani a műszaki eszközökhöz Kaliforniában

Az amerikai állam az eddigi legkeményebb javítás jogához való törvényt fogadta el. A szervizeknek fel kell tüntetniük, ha "nem engedélyezett" alkatrészeket használnak.

Kalifornia a legnagyobb technológiai cégek sokaságának otthona és az Egyesült Államok legnépesebb állama, így különösen nagy jelentősége van, hogy a fogyasztói elektronikára és készülékekre vonatkozó borzasztó erős javítási jogról szóló törvényt fogadtak el. Az állami közgyűlés egyhangú szavazata előtt a törvényjavaslat a szenátuson is ellenvetés nélkül ment át és most Gavin Newsom kormányzó elé kerül.

"Mivel a javításhoz való jog itt is átmehet, számítsunk arra, hogy a törvény hatása hamarosan eljut a világ minden pontjára" - mondta Kyle Wiens, az iFixit vezérigazgatója egy nyilatkozatban. A kaliforniai San Luis Obispóban működő, javítási alkatrészeket és eszközöket értékesítő és a javításhoz való jogot támogató iFixithez egy másik kaliforniai cég is csatlakozott, amely korábban ellenezte a javítási törvényeket: az Apple. A technológiai óriásvállalat levele, amelyben a törvényjavaslat elfogadását szorgalmazta, enyhén szólva meglepett mindenkit. A levélben az Apple azzal az indokkal fejezi ki támogatását, hogy a fogyasztóknak lehetőséget biztosít a készülékeik biztonságos javítására anélkül, hogy a magánéletet vagy az adatokat veszélyeztetnék. Ez az egyetlen nagy gyártó, amely ilyen módon fejezte ki támogatását a törvényjavaslat mellett.

A 244-es szenátusi törvény nem az első javítási jogról szóló jogszabály, amelyet egy amerikai állam elfogadott és nem is ez Kalifornia első kísérlete ilyen jogszabály elfogadására. Ezek a törekvések egészen 2018-ig nyúlnak vissza, a Susan Eggman szenátor által írt törvényjavaslat azonban az egyik legterjedelmesebb elképzelésnek számít. A kaliforniai törvényjavaslat nagyobbat markol, mint más államok javításhoz való jogról szóló törvényei. Ahelyett, hogy a vállalatoktól csak a még aktívan értékesített eszközök alkatrészeinek, szerszámainak, javítási kézikönyveinek és szoftvereinek biztosítását követelné meg, Kalifornia 2024 júliusától kezdve kötelezővé teszi, hogy az eladók a 2021. július 1-je után értékesített minden termék esetében biztosítsák ezeket a tételeket. Az 50 és 99,99 dollár közötti árú termékekhez három évig, a 100 dolláros és annál drágább termékekhez pedig hét évig kell ezeket a tételeket elérhetővé tenni. A törvényjavaslat erősebb végrehajtási mechanizmusokról is rendelkezik, lehetővé téve az önkormányzatok számára, hogy az állami főügyészhez fordulás helyett egyből a bíróságra menjenek.


Vannak azonban engedmények és lehetséges buktatók is. Az alkatrészek és szerszámok árazása "tisztességes és ésszerű" keretek között kell maradjon. A törvényjavaslat előírja, hogy a "nem hivatalos márkaszerviznek" minősülő javítóműhelyeknek erről a tényről írásban tájékoztatniuk kell az ügyfeleket, és közzé kell tenniük, hogy használt vagy harmadik féltől származó cserealkatrészeket használnak-e. Az Apple a törvényjavaslatot támogató levelében kifejezetten a harmadik féltől származó alkatrészekről és a külső műhely általi javításról szóló fogyasztói értesítést szorgalmazta. Az is figyelemre méltó, hogy mit tartalmaz - és mit nem - a törvény: a szórakoztatóelektronikai cikkek mellett a háztartási gépek gyártóit is érinti, vagyis a mosogatógép használati utasítását hamarosan sokkal könnyebb lesz megtalálni. Van azonban néhány fontos kivétel, nevezetesen a játékkonzolok és a riasztórendszerek. Ezek esetében a kalózkodás, illetve a biztonság az indok.

A Kaliforniában, New Yorkban és Minnesotában 2024-ben hatályba lépő javítási törvények mellett Európában is készülnek hasonló törvények, amelyek a javítási szolgáltatásokat, a cserélhető akkumulátorokat, az USB-C szabványosítást, valamint a javítás és a fenntarthatóság egyéb aspektusait érintik. Mivel három nagy állam és Európa egésze a javítható kialakítás és a vásárlás utáni gondoskodás érvényesítésére törekszik, nagy a nyomás a gyártókon, hogy a kínálat megosztása, azaz ezekre a piacokra eltérő termékek fejlesztése helyett úgy döntsenek, hogy mindenhol ezen követelményeknek megfelelő termékeket kínálnak. Az Apple valószínűleg így tesz, mert a minap a titánkeretes iPhone 15 bejelentésekor a fokozott javíthatóságot és a tartósságot emelte ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Vegul is az Apple gondolkodhat ugy is, hogy ha minden hivatalos potalkatresz egy uj telefon araba kerul es a rendszer nem fogad el nem hivatalos alkatreszeket, akkor o igazabol nem bukott a javitason. Legfeljebb minden keszulek mondjuk 5 darab tovabb nem bonthato alkatreszbol fog allni, darabonkent egy uj telefon ara alatt 1 centtel megadott arral. Onnantol aki nagyon akarja javithatja a keszuleket a 7 ev alatt akar 100x is...

    ps: A jelen fejlesztesi modell viszont modositasokat fog igenyelni, mert az Apple most egyben megveszi az adott szeria gyartasahoz az osszes alkatreszt, belertve a jovobeni potalkatreszeket is es ha ezek elfogynak, akkor egyreszt nem tud azonos ujakat szerezni, masreszt ha a termeket tovabbra is gyartjak, akkor a ket azonos tipusu Apple szeria sem lesz azonos, mert ujfajta alkatreszeket tudnak csak rendelni. Ez azt is jelenti, hogy egy adott termekbol a kulonbozo gyartasi batch-ek kozott a gyari alkatreszek sem cserelhetoek fel szabadon.