SG.hu

Rekordszintre emelkedett a mobiltelefon lopások száma Londonban

A londoni rendőrség adatai szerint 2022-ben 90 864 telefonnak, azaz naponta majdnem 250-nek kélt lába. A londoni polgármester és a rendőrfőnök a mobilcégek vezetőinek segítségétől várja a megoldást, a Mobile UK viszont továbbpasszolta a felelősség kérdését a vezető telefongyártóknak, ők az Apple-t és a Samsungot kérték fel arra, hogy nyilatkozzanak a kérdésben.

Sadiq Khan polgármester és Sir Mark Rowley, a londoni rendőrség vezetője nyílt levelet tett közzé, mely szerint a szoftverfejlesztőknek "olyan megoldásokat kell kidolgozniuk, amelyekkel ez a bűncselekmény kevésbé lesz kifizetődő". Felszólították a mobiltelefon-szolgáltatókat, hogy működjenek együtt a városházával és a rendőrséggel, mivel az új adatok azt mutatják, hogy a mobiltelefon-lopások a bűnözés jelentős részét teszik ki: tavaly az összes rablás 38%-a során telefont loptak el. A statisztikák azt is mutatják, hogy a tavalyi londoni lopások közel 70%-a mobiltelefonokhoz kapcsolódott. A korábbi években az autógyártók a rendőrséggel együttműködve jelentősen csökkentették az autórádiók és a navigációs rendszerek ellopását azáltal, hogy beépítették azokat a járművek műszerfalába.


London polgármestere és a rendőrség vezetője demonstratíven csatlakozott nyugat-londoni járörökhöz

A rendőrfönök az új adatokról szólva elmondta: "A jelenlegi gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy az ellopott mobiltelefonokat az új felhasználók újra regisztrálják, akaratlanul is virágzóvá teszi az ilyesfajta bűnözés piacát, és ez már a rablások, lopások és erőszakos bűncselekmények motorjává vált. Az erőszaknak vannak olyan kiváltó okai, amelyeket nem tudunk egyedül kezelni. Szükségünk van arra, hogy a mobilcégek partnereinkként lépjenek fel, és velünk együtt dolgozzanak az erőszak körforgásának megtörésén." A vezetők azt szeretnék, ha az embereknek igazolniuk kellene a jogszerű vásárlást, de szakértők szerint ennek bizonyítása tekintettel az Egyesült Királyságban forgalomban lévő mobiltelefonok hatalmas mennyiségére - különösen a sokak által használt weboldalakról vásárlóknál - kihívást jelentene.

A rendőrség adatai szerint a fiatalok aránytalanul nagy arányban vesznek részt rablásokban, mind áldozatként, mind elkövetőként, és a 14-20 év közöttiek különösen ki vannak téve a bűnözők célpontjainak. Khan szerint "a megélhetési költségek emelkedése azzal fenyeget, hogy súlyosbítja az erőszakot, amelyekről tudjuk, hogy aránytalanul nagy mértékben érintik a fiatalokat". Hozzátette, hogy "a bűnözők számára jelenleg egyszerűen túl könnyű és jövedelmező a lopott telefonok újrahasznosítása és továbbértékesítése".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #10
    A szolgaltatok es rendorseg kozott megosztott adatbazis nelkul eleg egy masik szolgaltatohoz odasetalni es az a blokkolt keszuleket felveszi mint uj keszuleket. Raadasul nem minden szolgaltato hasznalja ki ezt a lehetoseget a sajat rendszeren belul sem. Plusz tobb szolgaltatonal korabban blokkolt keszulek is ujra aktivalhato megfelelo osszeg kifizetese utan. Szemelyi igazolvany hianyaban nem is tudjak (es lathatoan nem is akarjak) ellenorizni, hogy az uj tulaj megegyezik-e a korabbival.

    Az eredeti cikk tartalma szerint a brit rendorseg a szolgaltatokra mutogat, a szolgaltatok pedig a gyartokra. Senki nem akar penzt kolteni egy egyseges, orszagos, blokkolt imei-ket kezelo adatbazisra.
  • Gabbbbbbbbbbbb #8
    O2 az Egyesült Királyság legnagyobb mobil szolgáltatója. Nézd meg ők mit mondanak az IMEI-ről. https://www.o2.co.uk/help/device-and-sim-support/imei-explained

    Beidézem neked, mert miért is ne: "It’s also used to block your phone if it’s stolen."


  • kvp #8
    "Egy Sir Mark Rowley mondott valamit"

    Konkretan oda van irva, hogy a londoni rendorfokapitanyrol van szo. Nem eleg leforditani, meg is kell erteni a szavakat. Szo szerint azt mondja, hogy ujra lehet. Be is ideztem a kerdeses reszt. Nem hiszem, hogy a rendorfokapitany hazudna... Es igen, nincs ra torvenyuk, hogy nyilvan kell tartani a lopott imei-ket. Az Egyesult Kiralysag nem az EU. Meg a kotelezo szemelyit se sikerult bevezetniuk.

    "If you find your phone your network provider will normally be able to reactivate it."

    A gond ott van, hogy ezt barkinek megteszik. Meg szemelyi igazolvanyt se tudnak kerni attol aki bemegy, hogy van egy telefonja es ker bele egy uj elofizetest. A rendorseg meg nem hajlando a szolgaltatok helyett imei adatbazist kezelni. A bejelentes csak a szamlazas leallitasahoz es a regi sim letiltasahoz kell. A telefont nem blokkoljak, a cikk szerint a szolgaltatok ezt a gyartoktol varnak.

    Tenyleg csak meg kellene ertened mit irtak le...
  • Gabbbbbbbbbbbb #7
    Én is elolvastam a belinkelt cikket. Egy Sir Mark Rowley mondott valamit, amiben semmi konkrétum nem volt és te ebből arra következtettél, hogy bejelentetten lopott telefon IMEI-jével újra lehet regisztrálni a készüléket, szerintem ez nincs így, ha véletlen így lenne, akkor sem kockáztatnák meg. Az a helyzet, hogy a lopott telofonokat valakinek leadják és az a valaki elég nagy hal lenne ahhoz, hogy a rendőrségnek megérje foglalkozni az ilyesmivel, ha olyan ostobák, hogy tényleg a lopott készülékeket akarják újraregisztráltatni.

    Ezt ajánlom olvasásra pl.: https://www.citizensadvice.org.uk/consumer/phone-internet-downloads-or-tv/what-to-do-if-your-mobile-phone-is-lost-or-stolen/
  • kvp #6
    "Nem tudom 100%-ig biztosan, hogy igazad van-e, erősen gyanítom, hogy nincsen,"

    A belinkelt cikkben van leirva, hogy nem blokkolnak es a szolgaltatok a rendorseg kerese ellenere ujra regisztralnak lopott telefonokat:

    "Met Commissioner, Sir Mark Rowley, said: “The current practice of allowing stolen mobiles to be re-registered by new users within the phone industry inadvertently enables a criminal market which drives robbery, thefts and violent offending in London."

    "mivel ha nem is blokkolják, a rendőrség megtalálná IMEI alapján, igen még a UK-ben is."

    Igen, leszamitva, hogy ehhez a rendoroknek hozza kellene ferniuk a szolgaltatok imei listajahoz es az aldozatoknak tudniuk kellene az imei-juket, mert a szolgaltato nem fog segiteni nekik. Plusz a rendorsegnek arra nincs kapacitasa, hogy a keselesek miatt nyomozzon, lopott telefonok utan vegkep nem futnak. A cikk is leirja, hogy a szolgaltatoktol varjak, hogy a redorseg bevonasa nelkul oldjak meg a helyzetet. A szolgaltatok pedig a gyartoktol varjak, mert nem akarnak erre penzt kolteni. Ez is benne van a linkelt angol nyelvu szovegben. (plusz nekik bevetel ha egy lopott telefon aktiv marad, az uj tulaj egy uj elofizetot jelent)
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Nem tudom 100%-ig biztosan, hogy igazad van-e, erősen gyanítom, hogy nincsen, de nincs nagy jelentősége, mivel ha nem is blokkolják, a rendőrség megtalálná IMEI alapján, igen még a UK-ben is.
  • kvp #4
    "Bejelentik, hogy ellopták a készüléket és utána IMEI alapján tiltanak. IMEI-vel pedig legtöbb készüléken nem nagyon lehet trükközni."

    Nallunk. A briteknel nincs imei tiltas. Errol szol a cikk. A szolgaltatok uzleti erdeke az, hogy a lopott telefonokat uj sim-el tovabb hasznaljak az uj tulajdonosok.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Ez nem így van. Bejelentik, hogy ellopták a készüléket és utána IMEI alapján tiltanak. IMEI-vel pedig legtöbb készüléken nem nagyon lehet trükközni.
    Apple telefonoknál pedig még csak reset-elni sem lehet készülékeket azok kinyitása, majd azt követően egy jelszóbeírás nélkül. (és a leggyakoribb telefonmárka Londonban Apple) Itunes visszaállításnál, vagy az után is kelleni fog a régi icloud jelszó, vagy tégla a telefon.

    Az benne van a pakliban, hogy a droidos készülék tulajdonosa nem jelenti be a lopást és akkor talán tényleg újra lehet használni és aprón értékesíteni, de a rizikó egyszerűen túl nagy, ostobák lennének így csinálni és megsúgom nem nagyon van ilyen azon túl, hogy középiskolás gyerek elveszi a másikét és nem gondolkodik sem előtte, sem utána..

    (droid-on IMEI átírása lehetséges, de ehhez nyitott bootloader kell és Samsungoknál Knox biztosíték "kiég" és más problémák is vannak, szóval nem igazán érdemes ezzel foglalatoskodni..)

    Ahogy írtam, alkatrésznek bontják őket, nagy biznisz van ebben is sajnos, mivel a telefon értékének csak relatíve kis %-a az alaplap..
  • kvp #2
    "Lopott telefont nem lehet hatékonyan újra használatba venni."

    Dehogynem lehet. Tisztara torlod gyari visszallitassal, raksz bele uj sim kartyat es beregisztralod egy szolgaltatonal (ha a halozat zarolt akkor ugyanannal). Pont az a baj, hogy nem nezik, hogy ez be volt-e regisztralva es be van-e jelentve mint lopott. A szolgaltatokat nem erdekli, mert nincs belole hasznuk ha letiltjak a lopott keszulekeket. Lasd a cikkben a problema leirasat:

    "A jelenlegi gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy az ellopott mobiltelefonokat az új felhasználók újra regisztrálják, akaratlanul is virágzóvá teszi az ilyesfajta bűnözés piacát"

    Szoval a rablo fogja, elveszi, tisztara torli, tesz bele uj sim-et es eladja mint legalis hasznalt telefont. A szolgaltato meg boldog, mert nott az ugyfelei szama. (az aldozat vesz ujat a meglevo szamahoz, a lopott keszulek vevoje meg nem tudja, hogy lopott keszuleket vett)

    Raadasul nincs szemelyis telefonszam regisztracio sem, tehat sok bunozo csak azert vesz lopott es sim cseres telefont, hogy nyom nelkul tudjon beszelni, majd egy ido utan eldobja. Ez biztositja az, hogy az ertelmesebb bunozok nevtelenek maradhassanak barmifele titkosito technologia hasznalata nelkul is.

    A vedekezes a lopott telefonok szolgaltatok kozotti megosztott adatbazis alapu letiltasa, tovabba a sim kartyak es a telefonok szemelyi azonosito okmanyos regisztracioja lenne. Erre a briteknel meg szemelyi igazolvany sincs.
  • Gabbbbbbbbbbbb #1
    Hülyeség az egész. Lopott telefont nem lehet hatékonyan újra használatba venni. Alkatrésznek szokták eladni őket, mivel alaplap mehet a kukába. Ez Londbonban is így működik, gondolom csak politikai okokból "csinálnak valamit", pontosan tudva azt, hogy a lopásokra és a telefongyártókra nem lesznek hatással ezzel, főleg annak fényében, hogy teljesen szembemennek a javíthatóság elvével, ha véletlen komolyan gondolnák a dolgot.

    Bár nem lenne semmi, ha a kvp által papagájkodott gyantával kiöntött készülékházas termékeket kezdenének el árulni UK-ban, mondjuk erre 0 esélyt látok. Lopással ilyen készülékekből nem lehetne hasznot termelni. (és egyéb mérnöki nehézségek is vannak, amiket szinte lehetelten megoldani, főleg akku vonalon)
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2023.08.12. 10:16:50