MTI

Vádat emeltek két középiskolás ellen, akik hiányzásokat töröltek az elektronikus naplóból

Információs rendszer megsértése miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség két baranyai középiskolás ellen, mert tanáruk felhasználónevét és jelszavát megszerezve hiányzásokat töröltek az elektronikus naplóból.

A Baranya Vármegyei Főügyészség közleményében azt írta, hogy az iskola egyik pedagógusa adminisztrátori szintű hozzáférési jogosultsággal rendelkezett a tanári E-Kréta felülethez. A tanár felhasználónevét és jelszavát az egyik diák azt követően szerezte meg, hogy a tanár bejelentkezve maradt a rendszerbe. A fiatal a későbbiekben tudomást szerzett arról, hogy egyik - szintén az intézményben tanuló - barátjának több igazolatlan órája szerepel az elektronikus naplóban, így elhatározták, hogy a jogosulatlanul megszerzett bejelentkezési adatokkal törlik a hiányzásokat.

Februárban és márciusban tíz alkalommal léptek be a felületre és összesen 42 órányi mulasztást töröltek jogosulatlanul, így megvalósították az információs rendszer megsértésének bűntettét. Az ügyészség mindkét fiatallal szemben próbára bocsátásra tett indítványt - közölte a vádhatóság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!