SG.hu

Teljesen másképp néz ki a galaxisunk, mint eddig hittük

A Tejútrendszer hagyományos ábrázolása szerint a galaxisunk négy fő spirálkarral rendelkezik, amelyek egy vastag, központi csillagdudorból nyúlnak ki, de friss kutatások szerint csak kettő van. A felfedezés átformálhatja a Tejútrendszerről alkotott elképzeléseinket.

Az elmúlt évek során a távcsövek technológiája fejlődött, és ezzel együtt az a felismerés is megszületett, hogy a galaxisok túlnyomó többsége három fő forma egyikébe sorolható be: spirális, szabálytalan vagy elliptikus. A legtöbbnek két markáns "karja" van, a spirálok pedig kisebb karokra oszlanak. Az űrkutatók hosszú évek óta úgy képzelik el a Tejútrendszert, mint egy spirál alakú galaxist, amelynek egy központi dudorja és négy fő spirálkarja van, számos más, kisebb elágazó kar mellett. Az eddigi elmélet szerint ez a kettéválás más galaxisokkal vagy galaxishalmazokkal való ütközések következtében alakult ki. A megfigyelések arra utalnak, hogy ha a Tejútrendszer négykarú spirálgalaxis lenne, akkor az rendkívül ritka lenne. És ha ez így lenne, akkor valamilyen egyedi tulajdonságnak kellene lennie, ami ilyen egyedi alakot eredményezett. Kutatók szerint valószínűbb, hogy az alakot kezdettől fogva rosszul értelmeztük: úgy vélik, hogy a legtöbb más galaxishoz hasonlóan a Tejútrendszernek is csak két fő karja van.

Csillagászok egy csoportja egy új tanulmányt tett közzé, amely szerint évtizedek óta téves kép van bennünk a Tejútrendszer alakját illetően, és a mi galaxisunknak ugyanúgy két fő karja van, mint a spirálgalaxisok többségének. Mindezt a Kínai Tudományos Akadémia űrkutatói állapították meg, több csillagászati adatforrást elemeztek, hogy jobban megértsék galaxisunk valódi alakját. "A sok munka ellenére a Tejútrendszer általános spirális szerkezetének morfológiája továbbra is némileg bizonytalan" - írták a csillagászok a kutatásukat és következtetéseiket ismertető tanulmányban. "Az elmúlt két évtizedben a pontos távolságmérések lehetőséget adtak arra, hogy megoldjuk ezt a kérdést".


A Hubble űrteleszkóp felvétele egy kétkarú spirálgalaxisról, az NGC 1300-ról. Valószínűleg a Tejút is így néz ki

A kutatócsoport az űreszközök új generációjának adatainak elemzésével jutott erre a következtetésre, amelyek mindegyike rendelkezik olyan technológiával, amely lehetővé teszi annak mérését, hogy az egyes csillagok milyen messze vannak tőlünk. A csapat értékelte az űreszközök új generációjának adatait, amelyek mindegyike rendelkezik olyan technológiával, amely lehetővé teszi annak mérését, hogy az egyes csillagok milyen messze vannak tőlünk. Az egyik ilyen műszer a hosszú bázisvonalú interferometria, amely nagyon pontosan meg tudja mérni a mikrohullámokat kibocsátó csillagok távolságát. Ezzel 200 ilyen csillagot mértek meg, amelyek alapján elkezdték a Tejútrendszer térképének összeállítását.

Ezekhez hozzáadták az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrteleszkópjának adatait, amely a csillagok mozgását és a Földhöz viszonyított helyzetüket figyeli. A csillagászok különösen a Gaia-adatokban szereplő forró és nagy tömegű csillagokra, az úgynevezett OB-csillagokra összpontosítottak. Ezek a nagy csillagok forrón, fényesen és gyorsan égnek, ami azt jelenti, hogy életük során nagyon keveset mozognak és viszonylag könnyen nyomon követhetők, ami térképezési célokra tökéletessé teszi őket. A térképhez 24 000 OB csillagról gyűjtött adatokat használtak fel, és közel ezer nyílt halmazcsillag adatait is hozzáadták, szintén a Gaia jóvoltából. Ennek alapján a csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy a Tejútrendszer egy sávos spirálgalaxis, amelynek csak két fő karja nyúlik ki a sűrű központi sávból.

"A Norma és a Perseus karok valószínűleg a belső Tejútrendszer két szimmetrikus karja. Ahogy a belső galaxisból a külső részek felé nyúlnak, elágaznak, és csatlakoznak a Centaurus, illetve a Sagittarius karokhoz". A Tejútrendszer peremén - írják a csillagászok - távoli és széttöredezett szabálytalan karok vannak, amelyek nem kapcsolódnak a galaxis központi dudorához, ahol a csillagok többsége található. A spirálkarok töredezettségét az okozhatta, hogy galaxisunk ősi történelme során más galaxisokkal vagy akár galaktikus halmazokkal ütközött.

A csillagászok csoportja arra a következtetésre jutott, hogy a Tejútrendszer alakjának ez az új modellje alternatív alapot nyújthat a galaktikus szerkezet jövőbeli tanulmányozásához. Elismerik, hogy ez az új galaxismodell nem teljes, és továbbra is hozzáadnak majd adatokat más forrásokból és a Gaia folyamatban lévő eredményeiből. A Gaia 2013-ban indult, és várhatóan még legalább két évig, 2025-ig figyeli a világegyetemet. A kutatócsoport kutatását az Astrophysical Journal című folyóiratban publikálták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #18
    Persze. Alaptalan állítások nem cáfolnak semmit, és nem igazolnak. Ez így értelmetlen állítás.
  • Macropus Rufus #17
    még is az történt, hogy valamit rosszul mértek meg.
  • Irasidus #16
    Tévedsz. Nem ez történt. Olvasd el amit írtam.
  • Macropus Rufus #15
    "Csak feljegyezni mi hol van hozzánk képest, és a végén kapsz egy formát.. "
    kb. ezt csinálták eddig, és kiderült, hogy valami nem okés.
  • Irasidus #14
    A galaxisoknak többféle osztályozás létezik, így az alakja és az osztályozása különböző lehet. Ugyanis, hogy mit tekintünk a Tejútrendszer részének, és ennek hol a határa, az merőben önkényes dolog (mint az osztályozás is). Továbbá, hogy a "kinézet" ebben az esetben látószervi kinézetet jelent, vagy minden hullámhosszon való kinézetet, szintén kérdés! Ami újabb problémát vet fel, ugyanis a Tejútrendszerhez különböző távoli sugártartományokat is részeinek tekinthetünk, vagy nem. Attól függ, hogy milyen szempontból a része.

    Alapvető osztályozásosok a karokból indulnak ki, amit nem látható tartományban már nagyon régen feltérképeztek. Ez nem fog változni, a cikkel ellentétben, ami inkább egy erőltetése a dolgoknak. Az, viszont, milyen láthatatlan gázködök elmosódott hátra hol húzódik, egyrészt meghatározhatatlan, másrészt a hagyományos alakjához nem szoktuk hozzáadni. Mint ahogy a Föld alakjához sem adjuk hozzá a légkört, a van-allan sugárzási öveket, stb. Az, hogy minden éven pontosítunk a föld alakján, azt azért érezzük, hogy ez a lényegen nem változtat...

    Így mikor a példákat hozzátok fel, ezekre gondoljatok. Ha nem tiszta valami, szóljatok.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.06.01. 18:08:28
  • Szefmester #13
    De a tejútrendszert látod.. Minden irányba. A szobád belsejét is látod, és egy lézeres műszerrel méretet is tudsz venni minden objektumról ami benne van, és azt a térben el tudod helyezni, ÉS látod a szobád valós elrendezését. Ugyanez egy parkban fákkal.. amíg nem takarja ki két fa közvetlen egymást, vagy bokor addig tudsz méretet venni. Hiába vagy belül.
    Itt nem kell letapogatni meg tükröt használni. Csak feljegyezni mi hol van hozzánk képest, és a végén kapsz egy formát..
  • Sequoyah #12
    Pont ezert analogia. A szem nem latja az arcot, ezert egyeb eszkozokkel kell "letapogatnunk" az arcot. Ugyanez igaz a galaxisra is. Szemmel nem latjuk a galaxist, ezert mas modszerekkel kell a reszletekbol osszerakni az egeszet.
  • Cyberdog #11
    S a mérete sem stimmel... Régen 79-80 ezer fényév átmérőjűnek vélték. Most megközelítőleg 100 - 120 ezer fényévnek vélték még pár hónapja. Viszont az új mérések szerint a galaxisunk 200 ezer fényév átmérőjű is lehet,

    De egy másik kutatás ezt még jóval nagyobbra teszi, úgy 2 millió fényévre. Bár ez a 10x-s nagyság a sötétanyagnak és egy alig érzékelhető gázkorongnak köszönhető, ami a fényes tartományon túl terül el. A kutatás kitér arra is, hogy miként jöhetett ki ez a rendkívül magas szám.

    Alis Deason, az angliai Durham Egyetem asztrofizikusa és kollégái, a közeli galaxisok segítségével határozták meg a Tejút peremét. A galaxis átmérője 1,9 millió fényév ± k 0,4 millió fényév körül határozták meg a mérések alapján – írja a csapat az arXiv.org oldalon (2020.02.21) közzétett cikkében.

    (már megint a brit tudósok :) )

    Ez is elég érdekes téma, hisz mindig is az volt a gond a galaxisunk vizsgálatával, hogy ugye benne élünk, létezünk vagyunk. S ez rendkívül nehezíti annak vizsgálatát. Érdekes figyelemmel kísérni, hogyan fejlődnek és változnak a méréshez szükséges technológiák és módszerek is.

    Bár az emberi hozzáállás és gondolkodásmód is miként változik ebben a témában, az is érdekes.

    Mindig az Androméda-galaxishoz hasonlítjuk, mintha nekünk, a galaxisunknak, le kéne győzni az Andromédát méretben. Bár úgy sem fogjuk bejárni a 100-(...)-200 ezer fényévet soha sem. Legalábbis jó néhány emberöltőn belül biztos, hogy nem.
  • Csaba161 #10
    Itt el lehet olvasni, mi is az a Gaia program és hogyan működnek a mérések és ezek alapján hogy lehet kideríteni a Tejút alakját:

    http://real-eod.mtak.hu/9473/1/mcse_evkonyv_2021_online.pdf

    216. oldal!

    Ez alapján a Tejút:

    Galaxisunk fősíkja valójában nem sík, hanem az egyik oldalon „fölfelé”,
    az átellenes oldalon pedig „lefelé” konyul, miként egy kalap karimája. Ezt
    az aszimmetriát a szomszédos törpegalaxisok gravitációs hatása okozza.

    Továbbá:

    Még a közeli extragalaxisok egyedi csillagait is mérte a Gaia a Kis- és Nagy-Magellán-felhőkben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Gaia méréseiből még extragalaktikus csillagok trigonometriai parallaxisa is meghatározható.

    Bár a Tejútrendszer térképét papíron csupán két dimenzióban lehet
    ábrázolni, a Gaia adataiból háromdimenziós térkép is készült, hiszen a parallaxisokból adódik a távolság értéke. Sőt a sajátmozgások és a radiális sebesség figyelembevételével a Tejútrendszer dinamikus térképe is megkapható: milyen
    volt régebben, és milyen lesz a jövőben a csillagok eloszlása galaxisunkban.


    Utoljára szerkesztette: Csaba161, 2023.05.27. 12:47:47
  • Kelta #9
    Én mindig pont ilyennek képzeltem :)