Gyurkity Péter

Népszerű GeForce-kártya ellen indul egy kínai GPU

A vadonatúj megoldás az 1650 teljesítményéhez közelít, legalábbis papíron.

A távol-keleti óriás piacán belül egyre-másra bukkannak fel a számukra hazai fejlesztések, amely többnyire még komoly lemaradásban vannak nyugati vetélytársaikhoz képest, azonban a gyors fejlődés ténye tagadhatatlan. Arról mi is beszámoltunk, hogy az eddigi legerősebb kínai fejlesztés meglehetősen vegyes képet mutatott, most azonban egy újabb változat futott be, amely szintén komoly ambíciókra utal.

Február közepén a Zhihui Microelectronics rántotta le a leplet saját, házon belüli megoldásáról, amely az IDM929 típusjelzést kapta meg. A grafikus vezérlő a szintén saját fejlesztésű IDMV-architektúrán alapul, ennek fontosabb jellemzőit azonban nem közölték velünk, így még sok kérdőjel merül fel az érdeklődők fejében. Azt mindenesetre megtudjuk, hogy a vezérlő maga még 14 nanométeren készül, ezt tehát jó eséllyel a szintén helyi illetőségű Semiconductor Manufacturing International Corp. (SMIC) állítja elő, az órajel pedig 1,4 GHz, ami picit alacsonynak tűnik – ezzel kapcsolatban rögtön felmerül, hogy 1,2 GHz-es szinten igencsak kedvező fogyasztást kapunk majd, ami nem lenne meglepő, hiszen a cég legfőbb befektetője, a Hangzhou Guoxin Technology, elsősorban a beágyazott termékek piacán számít jól ismert névnek, ahol az alacsony étvágy fontos szempontként merül fel.

Az új megoldás támogatja a H.264, az MPEG2, az MPEG4, a VC-1, a DivX, valamint a VP6 kitömörítését, ehhez pedig a DVI, a HDMI, illetve a D-Sub/VGA támogatása csatlakozik. A pixel kitöltési sebessége 19,2 GPixels/s, a textúrák esetében ez 76,8 GTexel/s, a puszta teljesítmény (jó eséllyel az FP32 esetében, bár ezt nem közlik velünk) pedig 2,5 TFLOPS, ami a 2020 közepén piacra dobott GeForce 1650 erejével érne fel, ez tehát már önmagában jelzi a komoly ambíciókat. Arra nyilván nem számíthatunk, hogy kiemelkedő erőt villantanak majd fel, tekintettel azonban arra, hogy ez a cég első ilyen megoldása, a rajt egészen szépre sikerülhet.

Könnyen lehet, hogy az első időszakban ők is a szerényebb, beágyazott termékekre koncentrálnak majd, az elkövetkező hónapokban azonban kiderül, hogy a mindennapokban mennyiben sikerül majd hozni a fent említett számokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #3
    Hát, azért az ilyen "semmiből" állításokat mindig fenntartásokkal kezelem, mert már évtizedek óta vannak a világon grafikus gyorsítók, a kínaiakról van szó, és Kínán belül is van már egy csomó saját(?) fejlesztésű próbálkozás.
  • Ellaberin #2
    Azért nagy szó, mert a "semmiből" kerültek ide - már ,ha nem csak papíron léteznek ezek a számok.
  • wraithLord #1
    A 1650 gondolom azért népszerű, mert 2 éve az volt a legolcsóbb gamer kártya, ami még valamire használható, és az volt a legolcsóbb gamer laptopokban. Szóval azért nem akkora szó, ha sikerül azt megugrani. Max. azért, mert az 12 nm-es, ez meg 14.(?)