Berta Sándor

Nagyon érik a kriptovaluta-rendszer globális szabályozása

Sem a piacnak, sem az országok szabályozó testületeinek nem tetszik a mostani vadnyugati állapot.

A virtuális fizetőeszközökről és azok lehetséges szabályozásáról is tárgyaltak a múlt héten a G20-hoz tartozó országok és az Európai Unió pénzügyminiszterei és központi banki elnökei. Az eseményen India bemutatta a digitális pénzrendszer szabályozására irányuló törekvéseit, amelyek a Nemzeti Valutalap (IMF) és az Amerikai Egyesült Államok támogatását is elnyerte, emellett az ország komoly támogatást kapott több piaci szereplőtől is. Narendra Modi indiai miniszterelnök kormánya már jóideje készül egy a digitális pénzek szabályozására vagy akár betiltását célzó törvénytervezet, de még nem hoztak végleges döntést. Az Indiai Központi Bank azt az álláspontot képviseli, hogy a kriptovalutákat be kellene tiltani, mivel azok egy szerencsejátékhoz hasonlítanak.

India hangsúlyozta, hogy közös globális erőfeszítést szeretne a kriptovaluták, például a bitcoin által felvetett problémák kezelésére. A helyi pénzügyminisztérium szemináriumot tartott a G20-tagállamok számára, hogy megvitassák, hogyan lehetne közös keretet kidolgozni. Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter a bengalurui G20-találkozó keretein belül kijelentette: "Nem javasoltuk a kriptovaluta-tevékenységek teljes betiltását, de kritikus fontosságú egy erős szabályozási keretrendszer létrehozása. A kérdésben együttműködünk más kormányokkal". Korábban Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója azt mondta, miután társelnökként részt vett egy találkozón Nirmala Sitharaman indiai pénzügyminiszterrel, hogy a virtuális fizetőeszközök betiltása is egy lehetőség lenne.

Szintén nemrég a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) Jeremy Allaire, az USDC stablecoin-kibocsátó Circle nevű startup vezérigazgatója kijelentette, hogy az olyan nagy piacoknak, mint az Amerikai Egyesült Államok, új törvényi definíciókra van szükségük a digitális eszközökre vonatkozóan, hogy a szektor számára szabályozási egyértelműséget teremtsenek. A menedzser kifejtette, hogy magát a blokklánc technológiát az operációs rendszerhez hasonlóan kell tekinteni, míg az egyes felhasználási eseteket külön kell szabályozni. "Az új definíciók ... segítenének egyértelműbbé tenni, hogy mely szabályozó hatóságok milyen tevékenységben vesznek részt" - emelte ki Allaire a Reuters Global Markets Forum nevű rendezvényen, amelyet a WEF mellett tartottak.

A Circle vezetője elmondta, hogy az Európai Unió élen jár a digitális eszközökre vonatkozó szabályozás kidolgozásában, a régió kriptoeszköz-piaci szabályai (MiCA) várhatóan 2024-ben lépnek hatályba. "Elég optimisták vagyunk, hogy a MiCA megteremti a feltételeket egy virágzó versenypiachoz az EU-ban" - tette hozzá. A Circle azt tervezi, hogy a MiCa bevezetésével egyidejűleg helyezi forgalomba a tavaly elindított, euróval fedezett stablecoinját és emellett más potenciális digitális valutaajánlatokat is megvizsgál.

Tavaly július elején az Európai Parlament, az európai miniszterek tanácsa és az Európai Bizottság tárgyalói megállapodtak a MiCA-ról (Markets in Cryptoassets), azaz a kriptovaluta-eszközök piacával és a kripto-szolgáltatások biztosításával kapcsolatos európai uniós irányelvről. Annak a szabályozási kerete kiterjed a fedezetlen kriptoeszközök kibocsátóira, valamint az úgynevezett stabilcoinokra, amelyek az amerikai dollárhoz, egy valutakosárhoz vagy más eszközökhöz vannak kötve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    "nagyon érik" ?

    Ezt már egy évtizeddel ezelőtt is olvastam.
  • Ellaberin #1
    Eső után?