Berta Sándor

Visszatér az OLED-tévék piacára a Samsung

A dél-koreai konszern komoly döntést hozott.

Majdnem egy évtizeddel azután, hogy a Samsung Electronics kiszállt az OLED-televíziók készítéséből, visszatért a piacra, ahol a rivális LG Electronics már az eladások közel 60 százalékát uralja. A tavalyi globális bevezetést követően a Samsung most közölte, hogy a március 9-i hivatalos megjelenést megelőzően már Dél-Koreában is fogad előrendeléseket vadonatúj OLED-készülékeire. A gyártó tavaly márciusban mutatta be 55 és 56 hüvelykes OLED-tévéit Latin-Amerikában, Óceániában és Délkelet-Ázsiában, de a dél-koreai bevezetésük késett, mivel a vállalatnak nehézséget okozott, hogy elegendő panelt szerezzen a kijelzőgyártó egységétől, a Samsung Display-től.

A társaság 2013-ban dobta piacra első OLED-televízióját - egy 55 hüvelykes, ívelt modellt -, de később a magas árakra és a gyártás alacsony hozamára hivatkozva bejelentette, hogy kivonul a piacról. Azóta pedig a jövedelmezőbb folyadékkristályos kijelzős tévék korszerűsítésére fordítottak erőforrásokat. A legújabb LCD modelljeit QLED TV-ként emlegetik, mivel a Samsung saját kvantumpontos technológiáját használják az OLED-televíziókhoz hasonló élénk színek és fényerő eléréséhez.

Az új OLED TV-k esetében a Samsung Display mintegy 90 százalékra emelte a hozamrátát, ami lehetővé teszi a technológiai óriás számára, hogy növelje gyártási volumenét a stabil ellátás érdekében. Ez a szám mégis alacsonynak számít ahhoz, hogy a Samsung felvegye a versenyt a piacvezető LG-vel. A Samsung QD-OLED panelek gyártási üteme a becslések szerint havi 30 000 darab, ami 100 százalékos hozam mellett 1,8 millió QD-OLED tévé gyártásához elegendő egy év alatt. Ez csak egyötöde az LG Display 10 millió darabos kapacitásának. Ez az eltérés a gyártási volumenben várhatóan kihatással lesz a Samsung készülékek versenyképességére.

Az óriáscég munkatársa tagadta, hogy a változtattak volna a magas árú QLED TV-családra összpontosító prémium stratégián. "A tengerentúli piacokon tapasztalható hatalmas népszerűség miatt igaz, hogy az OLED TV-k kínálata nem elegendő a hazai kereslet kielégítésére. A legfontosabb stratégiánk az, hogy a fogyasztóknak széles termékválasztékot kínálunk különböző paneltípusokkal" - fejtette ki a szakember. A Samsung visszatérése várhatóan hozzájárul az OLED-televíziók teljes értékesítési volumenének globális bővüléséhez. Az Omdia globális piackutató előrejelzése alapján a QD-OLED TV-piac idén 141 százalékkal nő éves szinten, míg a teljes OLED tévészállítások éves szinten 9 százalékkal 7,4 millió darabra emelkednek.

A UBI Research piackutató szerint az OLED-televíziók panelszállításai világszerte idén elérik a 9,1 millió darabot, majd 2025-ben 11,6 millió darabra, 2027-ben pedig 14,1 millió darabra ugranak. A Samsung és az LG pedig a becslések szerint 2025-re 2 millió, illetve 10 millió darabos eladást fog elérni. "Ahhoz, hogy együttesen 20 millió darabos eladást érjenek el, a Samsungnak és az LG-nek csökkentenie kell az árakat, hogy növeljék termékeik versenyképességét. A gyártósorok bővítése azonban nehéz döntés, tekintve a legalább mintegy 3 billió won (értékű hatalmas költségeket. Mindkét konszern várhatóan óvatosan fogja felmérni a prémium tévék piacképességét" - nyilatkozta Yi Choong-hoon, a UBI Research vezérigazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!