Gyurkity Péter

Leáll a Windows 10 licencek értékesítése

A Microsoft már most meglépi ezt, bár ez még nem jelenti az operációs rendszer búcsúzását.

A redmondi cég asztali operációs rendszere szép lassan veszít befolyásáról, nemrég arról számolhattunk be, hogy a közvetlen utód, a Windows 11, már 30 százalékhoz közelít, legalábbis a Valve saját felmérése alapján. A jelek szerint az illetékesek szeretnék felgyorsítani a váltást, ennek részét képezi a döntés, amely már a licencek értékesítésének leállításáról szól.

A Windows 10 hivatalos értékesítési oldalán, legalábbis annak amerikai változatán, már felbukkan egy rövid bejegyzés, amelyben fontos határidő közeledésére figyelmeztetnek. Eszerint a Microsoft maga a hónap végén leállítja a licencek online értékesítését, ami nemcsak, a Home, de a Pro, valamint a Workstation kiadásokra is vonatkozik. Ez persze önmagában még nem jelenti azt, hogy teljesen lehetetlenné válik az operációs rendszer legális beszerzése, az egyéb forgalmazók ugyanis folytatják a digitális licencek, valamint a dobozos példányok értékesítését, mégis egyértelmű jelzés a felhasználók számára, hogy nem számíthatnak nagyon hosszú élettartamra.

A cég persze gyorsan hozzáteszi a fenti figyelmeztetéshez, hogy a hivatalos támogatás ezzel még nem áll le, a biztonsági jellegű frissítések ugyanis egészen 2025 októberéig folytatódnak, vagyis még évekig védve leszünk a különböző rések és hibák jelentette veszélyektől. Eközben persze tovább zajlik majd a Windows 11-re való átállás, könnyen lehet tehát, hogy 2 év múlva akár 50 százalék feletti részesedést ér majd el az új operációs rendszer – már amennyiben meggyőzik a ma még vonakodó felhasználókat ennek szükségszerűségéről.

A cég eközben megerősítette, hogy az előzetes híreknek megfelelően 10 ezer ember elbocsátására készülnek, őket azonban több eltérő programmal támogatják majd, hogy ez ne jelentsen nagy törést a karrierjükben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #12
    Szerintem nem kell hozzá állandó netkapcsolat, csak installnál nem lehet megadni neki offline fiókot, hanem mindenképpen be kell jelentkezni egy MS accountba. Először installáltam ismerősnek olyan gépre Win10-et, amihez Home licensz van, csodálkoztam is rajta, hogy miért nem lehet offline fiókot megadni, de rövid időn belül leesett. Ajánlottam neki, hogy upgrade-elje Pro-ra, van is egy fölös kulcsom, de nem akarta, merthogy eddig is be kellett jelentkeznie. Ja, akkor oké.
  • kvp #11
    "Vért izzadsz mire elmagyarázod miért is kell ez az online fiók."

    Eleg egyszeru elmagyarazni nekik. El kell mondani, hogy az olcsobb valtozatnal kell az online regisztracio es internetkapcsolat nelkul nem is fog mukodni. Ha nem jarul hozza az online megfigyeleshez, akkor nem hasznalhatja a windows-t. Talan akkor ha ez nem tetszik nekik, akkor kifizetik a ceges verzio arat es ott mar azt allit be az ember amit akar.

    "A start menüre egy igen egyszerű megoldás létezik: a "Classic Shell" nevű program ‒ akár tökéletes Win7-szerű start menüt is képes szolgáltatni, ami teljesen leváltja a Windows start menüjét."

    A win10 eseten meg siman ki lehet tuzni a start menube a szukseges programokat, szepen ikon formaban, elotte lepucolva a gyarilag kirakott csempeket. Igy gyakorlatilag a win3.1-es program manager-enek mukodeset kapjuk a racsba rendezett program ikonokkal es nem keverednek ossze az alkalmazasok ikonjai a desktop-ra dobalt file-okkal.

    A win11 pedig... hat igen, nagyon nagyon elrontottak a felhasznaloi elmenyt es ha megszunik a win10 arusitasa, akkor a hibajavitasok es frissitesek eseten a teljesitmeny mar nem lesz szempont, tehat elkezdik egyre jobban lassitani a win10-es gepeket.
  • dyra #10
    Nem lenne rossz csak van ez a kötelező online fiók a home verziónál. Több ügyfelem kb azon a szinten van gép bekapcs bebootol majd klikk arra a programra amit ő használ. Vért izzadsz mire elmagyarázod miért is kell ez az online fiók.
  • Tetsuo #9
    Egyetértek, a Windows mindegyike nagyon sz@r és ezalól a 11 egyáltalán nem kivétel, bizonyos szempontból a 7-es jobb volt. De ilyen egy monopol, kapitalista cég hozzáállása - sajnos.
    Reggelig lehetne sorolni az ötleteket és az egyszerű programokat, amiket valamelyikünk beépítene az OS-be, miközben a Microsoft konkrétan nem csinál semmit, pontosabban csak a pénzt számolja. Valódi fejlesztés (néha-néha) a kémkedés és a távoli vezérlés terén van.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2023.01.24. 15:02:55
  • Celeborn #8
    Szerintem nem írtam egy szót sem a kinézetről. Az meg, hogy az egyre fogyatékosabb menüre az a megoldás, hogy tegyek fel egy 3rd party alkalmazást (amit egyébként Win8 és Win2012 rendszereken használunk is), vagy tegyem egy mappába az ikonokat, esetleg az asztalra... hát azért szánalmas. Persze megoldások a problémára, értem én, de akkor ezzel kijelenthetjük, hogy a Win11 rendben? Nem probléma, hogy nem hogy egyre könnyebbé tenné a munkát, de egyre macerásabbá teszi és vissza kell térnünk a 10-20 évvel ezelőtt bevett szokásokhoz, kerülő megoldásokhoz?
  • Zsombor99 #7
    A start menüre egy igen egyszerű megoldás létezik: a "Classic Shell" nevű program ‒ akár tökéletes Win7-szerű start menüt is képes szolgáltatni, ami teljesen leváltja a Windows start menüjét.
    És igen, a Win11 tényleg egy rakat túlbutított szutyok hulladék! (És még finoman fogalmaztam.)
  • Tetsuo #6
    Mondjuk pont a kinézet meg a menü az, ami nem olyan lényeges szerintem.
    Pl. a gyakran használt programoknak a legjobb egy asztali területen elhelyezni az ikonokat, vagy egy külön mappában.
    A beállításokat meg egyszer kell megcsinálni, neten mindent fellelhetsz róla mit, hol...
    A legtöbb ember pedig az OS felületét nem nagyon használja, csak amíg klikkel az indítandó program ikonjára, ergo telejsen mindegy, mi hogy néz ki.
    A béna driver-átiratok meg minden Win-váltásnál csak a (bal)szerencsén múltak.
    Az önkényes "biztonság" és az eldugott folyamatok. Na azok az igazi probléma a Win 11-gyel.
  • Celeborn #5
    Hát én már a Win10-nek se örültem különösebben anno, de úgy látszik minden csak viszonyítás kérdése. Ha Win11-hez viszonyítjuk (vagy Win8-hoz), akkor egyértelműen inkább Win10. (de még mindig a Win7 volt a legjobb) Egyébként ügyfélkörben van kb. 1000 számítógép, és talán 1-2 gépen van Win11. Azokon is csak azért, mert már az járt a laptophoz. Én magam nem rég feltettem a gépemre, mondván haladjunk a korral. Nem volt fent egy napig... MS kitalálta a gépházat, mondván ez sokkal jobb lesz, mint a vezérlőpult. Most ott tartunk, hogy a vezérlőpulton egyre kevesebb dolgot találunk meg, de amit onnan elvettek, nem feltétlenül tették be a gépházba. Marad a registry, meg GPO szerkesztgetés. No meg ez az Apple majmolás is kikészít, hogy a lehető legjobban lebutítsuk a rendszert, hogy a felhasználó még véletlenül se tudjon hülyeséget csinálni, csak oda vezet, hogy az értelmesebb felhasználó is csak nehezen tud bármit is csinálni. Csak hogy egy konkrét problémámat leírjam, a Win10-nél a startmenüből kivették a testre szabható "gyakran használt alkalmazások" listát. Pedig Win7-ben ez egy tök jó fícsör volt. De úgy voltam vele, sebaj, ki tudok tenni a Start menübe magam is ikonokat. Úgyhogy oda szépen kategorizálva kipakoltam a gyakran használt programjaimat. Erre Win11-ben mi van? Már ezt se lehet. És még sorolhatnám a problémákat.
  • Balu777 #4
    Ma telepítettem épp win11-et ügyfél gépére. Még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a win10 után a 11 egy halom kaki. Ennyire felhasználó barátságtalan egy rendszer talán a win8 volt a win7 után. Erre most még egy csomó egyéb kéretlen marhaságot és veszélyes beállítást beletol az ember képébe. Gyakorlatilag már registry szinten kell belenyúlnom egy frissen telepített gépbe hogy később ne legyen vele szívás. Pl. egy igen veszélyes dolog: lemeztitkosítás. Elhiszem én hogy adatlopás, meg gdpr. De ha egyszer összeomlik a rendszer, akkor egy másik meghajtóról bebootolva sem fogja az isten sem visszanyerni arról az adatokat. És ez csak egy a sok közül. A kollégám vélemény szavait ha leírnám ide, tuti egyből ki lennék tiltva, kb. úgy vélekedik. :) Apropó, azt az edge böngészőt inkább a holdra kéne lőni, mert kb. annyit ér hogy egy másik böngészőt leszedjek vele, hiába a chromium alap. Ha nem lenne olyan szoftverem, ami win-t követel, azonnal váltanék pingvinre, vagy almás rendszerre. Úgy tűnik az ms szlogenje ez lehetne: Itt ez a valami, ami jól működik, akarod hogy elrontsam? Nem? Sebaj akkor is elrontom!
    Rip win10.
    Utoljára szerkesztette: Balu777, 2023.01.24. 01:07:58
  • wraithLord #3
    Remélem, amire megszűnik a Win10 támogatása, addigra lesz Win12, mert ez a Win11 egy jó nagy kutyulmány. Kb. olyan, mint amikor megjelenik egy új Windows, és friss telepítés helyett a régit upgrade-eled, és minden össze-vissza lesz kutyulódva.
    (Persze a támogatást nem úgy értem, hogy ad ki a MS frissítéseket, hanem hogy benne marad programok/játékok rendszerkövetelményében.)

    Mondjuk semmi nem utal arra, hogy a Windows 12 jó lesz, de ha igaz az az urban legend, hogy minden második Windows jó... :D Akkor az utolsó utáni utáni talán megint jó lesz... :D