Szekeres Viktor

Moziban láthatjuk A mumust

Mozis premiert kapott egy Stephen King-adaptáció.

Még 2018-ban számoltunk be arról, hogy újabb Stephen King-adaptáció van készülőben, a The Boogeyman, mely az akkortájt nagy sikert arató a Hang nélkül, azaz az A Quiet Place íróitól érkezett volna. A 20th Century Fox csapott le a projektre, valamint Scott Beckre és Bryan Woodsra. Eredetileg a filmet a Hulun tervezték bemutatni, azonban a tesztvetítéseken nagyon jól fogadta a közönség, így az a döntés született, hogy kapjon mozis premiert, amire július másodikán fog sor kerülni Amerikában.

A Chris Messina, Sophie Thatcher, David Dastmalchian, Marin Ireland, Vivien Lyra Blair és Madison Hu főszereplésével készített film elég hosszas fejlesztésen esett át, mely során a forgatókönyvírók cseréjére is sor került, hiszen azóta Akela Cooper is írt egy draftot, és a végleges szkript Mark Heyman nevéhez fűződik, a rendező pedig Rob Savage lett. A történet a Éjszakai műszak (Night Shift) című novelláskötetben jelent meg először 1978-ban, a magyar címe A mumus volt. A történet főhőse egy férfi, aki elvesztette gyermekeit egy, a szekrényben rejtőzködő teremtménynek köszönhetően. A mumust már többször adaptálták rövidfilmes formátumban, de most először készül belőle egészestés film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    A NIgh Shift tele van baromi jó sztorikkal. A Macska Szemében feldolgozott kettő talán a legjobb...