Szekeres Viktor

Az Aranybulla készítői a Mohácsi vésszel folytatják

Felemelő történelmi tabló készülhet az Aranybulla producereinek gyártásában.

Decemberben mutatta be a köztévé az Aranybulla című sorozatot, ami sem nézettségileg, sem pedig kritikailag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de a készítők további történelmi projekteket is dédelgetnek. Legalábbis Rákay Philip, a producer elmondta az MTVA Ez itt a kérdés című műsorában, hogy kreatív csapatával neki látott a Mohács írásának, ami a mohácsi vészről szóló játékfilm lenne.

A készítők minden bizonnyal a mostani projektjüket tanulópénznek fogják majd fel, és javítják esetleg annak hibáit. A nagy kérdés, hogy Rákay játékfilmre vonatkozó utalása arra utal, hogy egy teljesen szkriptelt (és természetesen fikciós) filmre kell számítanunk, vagy műfajilag ugyanolyan dokudrámás alkotásra, mint az Aranybulla. Hiszen, mint ismert, az Aranybullából is készülni fog egy filmes verzió, mely egyrészt bővebb lesz, másrészt pedig a korábbi tervek szerint kivagdossák belőle a sokak által zavarónak talált beszélő fejes részeket. Már ha persze a fogadtatás nem tántorította el a csapatot attól, hogy mozis premierben gondolkodjon. Egy biztos, ha lesz film a Mohácsi vészről, akkor nem fogják sajnálni rá a pénzt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #2
    "akkor nem fogják sajnálni rá a pénzt" Izé, a pénzünket, a mi adóforintjainkat. Már hogy is sajnálnák a saját zsebbe tömni.
    Persze bánná a fene, ha valamit tennének is le. De ha csak ilyet, ami arra jó hogy, ha kritizálják újra elő tudják venni a sorost, brüsszelt meg az éppen démonizált akármit is...(A rezsit már nem tudják, az a démon tökön rúgta őket és berosáltak.)
  • Kelta #1
    mert igény van rá.. :)