Szekeres Viktor

Egy olcsó horror taszította le a trónról az Avatar 2-t

A Blumhouse odacsapott a Disney-nek.

A hetek óta tartó Disney-s pezsgőfürdő egy napra felfüggesztésre került, ugyanis Amerikában pénteki napot nézve már nem az Avatar második része volt a legnézettebb film. A minden idők egyik legnagyobb bevétele felé robogó kalandfilmet ugyanis a Blumhouse horrorja, a M3gan előzte be.

Az, hogy erre lehetőség nyílik, már akkor látszott, amikor a film a csütörtöki elővetítések* során 2,75 millió dollárt hozott, ami a tavalyi év meglepetéssikerének, a Smile-nak a 2 millióját is lepipálta, és végül 11,7 milliós nyitónapot teljesített, miközben az Avatar 2 54%-os csökkenéssel az előző héthez képest 11,4 milliót produkált. A hétvége ettől még az Avatar 2-é lesz, hiszen az új filmek bevétele szombaton és vasárnap sokkal nagyobbat esik, mint a régieké - utóbbi 38, míg a M3gan 28 milliós bevételt produkálhat. Eredeti film már rég hozott ilyen erősen, nem franchise filmként 5 hónapja a Bullet Train 30 millióval nyitott, de az sem számít eredetinek az irodalmi alapja miatt.
*A premierfilmek esetében a csütörtöki bevételek beleszámítanak a pénteki nyitónapi bevételbe, azonban futó filmek, így az Avatar 2 esetében csak a pénteki bevételek tartoznak ide.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    A2 45 milliás hétvégét produkált, mangán 30-ast.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2023.01.09. 13:47:03