Gyurkity Péter

Magyar fejlesztés válthatja ki a műanyagokat

Az új fejlesztéssel biológiailag lebomló alternatívát alkalmazhatunk széles körben.

A műanyagok univerzálissá válásával egyben azok újrafelhasználása, valamint a tetemes mértékben felhalmozódó szeméthegyek kérdése is egyre nagyobb problémát jelent, nemrég ezzel kapcsolatban a tengereken hánykolódó műanyagok eredetéről írtunk. Most egy magyar fejlesztésről futott be hír, amely komoly reménysugarat jelent.

A magyar illetőségű, algyői Degraway Technologies tette közzé saját hivatalos oldalán a DAT1 névre keresztelt alternatív anyag fontosabb előnyeit, az általa megnyíló lehetőségeket. A cég alapítója, Lajter Péter, nem sokkal később a szakmaverzum.hu portálnak adott interjúban beszélt arról, hogy sikerült valódi áttörést elérniük, ugyanis ezzel a megoldással széles körben kiválthatónak tűnnek a jelenleg használt, igencsak szennyező műanyagok, mivel pedig a fejlesztés kizárólag szerves összetevőkből áll, így nem tartalmaz kőolajszármazékot, a szemétbe kerülés után alig néhány hét alatt teljesen lebomlik, mindenféle maradvány nélkül, ami szintén jelentős előny.

Legalább ilyen fontos, hogy az anyag ma már ipari felhasználásra alkalmas, ugyanis gyakorlatilag minden fontosabb magyar és EU-s tanúsítvánnyal rendelkezik, de sikerült a német TÜV minősítését is megszerezni, amit a hivatalos, többnyire angol nyelvű internetes oldalon is kiemelt helyen tüntetnek fel. Az állítás szerint a DAT1 számos eltérő területen felhasználható lesz, legyen szó a csomagolóanyagokról, az egyszer használatos evőeszközökről, a kávékapszulákról, az autóipari alkatrészekről, vagy akár a bútoripari termékekről.

A gyártástechnológia az elmondottak alapján szintén készen áll, kíváncsian várjuk, hogy mennyiben és milyen eredményekkel valósul meg a tulajdonképpeni bevezetés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #20
    "őr tehát addig nem tehet olyan intézkedést ami akár csak a vásárlót célzó feltűnéssel járna"
    Miért tenne, hisz épp te mondtad hogy téged nem érdekel a 99%-bűnös, téged mint 1%-ot nem bélyegezzenek meg ezért. Tehát te épp azt szeretnéd hogy csak a bizonyított lopást büntessék, a potenciálist még nem.

    "a szabadságjogok rangsorolva vannak egymáshoz képest és a magasabb szintű üti az alacsonyabb szintűt"
    Nem a szabadságjogok vannak rangsorolva. Az alapelv tiszta, ezért nem is tudod vitatni pl. hogy a lélegzetvételhez való jogomat, nem igazán tudsz semmit szembe állítani vele. Az alapkérdés mindig az hogy kinek mekkora sérelme van, alapeset az hogy semmi közöd hozzá mit csinál a másik, nem szólsz bele az életébe ameddig objektíven nem tudsz felmutatni valamit hogy miért fáj neked, addig tűrnöd kell. Tehát konkrét szituáció esetén lehet mérlegelni hogy mikor minimális a két fél sérelemének összege, vitás esetben ott a bíróság. Az igazán nehéz kérdések azok amikor a test mint fizikai entitás határvonala nem segít a kérdésben, ilyen pl. az anya-magzat szabadságának kérdése, ahol két erős sérelem áll szemben egymással, erre jól láthatóan nincs is egységes válasz, legtöbb eset tiszta, ahogy mondtam, nincs közöd mit csinál a másik amíg neked (leginkább fizikailag) nem fáj.

    "És kiadja magát, hogy ebből már ott náluk is egyre több a balhé"
    Erre azt mondták hogy azért mert hagyták hagyományos értékek elvesztését, de ha visszaállnak rá, és 300 évvel visszavetik a nők emancipációját akkor már nincs ilyen gond.

    "hogy nem kívánnak a mi kultúránkba annak rendje-módja szerint belesimulni,"
    Nem is kell. Hiszen az elved adott: elég balhézni és akkor ki is jön hogy mi a helyes irány. Tehát bárki balhézhat, tüntethet akkor engedni kell neki.
  • Irasidus #19
    Budapest esetére igaz amit írtam. Illetve minden olyan helyre ahol ezt alkalmazzák. A tendencia meg látható.
  • Dodo55 #17
    #14: A bolti példám rossz volt így valóban, módosítom arra hogy 100 esetből amikor látja az őr hogy a zsebébe tesz valaki egy árut és 99 esetben el akarják lopni, 1 esetben kényszerbeteg csinálja aki utána visszateszi a polcra majd. A jelenlegi szabályozás az, hogy a pénztártól való távozás után valósult meg a lopás, az őr tehát addig nem tehet olyan intézkedést ami akár csak a vásárlót célzó feltűnéssel járna, mert azzal már a jogait sérti ha mások látják pl. hogy az őr szúrósan figyeli odabent. Tehát a pénztártól való távozás után léphet, kb. a bolt küszöbéig. És értem én, hogy voltak régen túlkapások, meg a nagyáruházakat sem sajnálom épp semennyire sem amilyen elképzelhetetlenül magas profitrátát épp bevezettek mostanában az élelmiszerárakra, de ez a fajta liberalista jogalkotási szemlélet eddig mindig a ló túlsó oldalára való átesést hozta el bármilyen példát is találok rá.

    "Tehát ha nekem a levegővétel szabadáságnak értéke 100"
    Értem. Tehát a liberalizmus lényege, hogy a szabadságjogok rangsorolva vannak egymáshoz képest és a magasabb szintű üti az alacsonyabb szintűt. Hol találom meg ennek a pontos erősorrendjét hivatalos forrásból?

    "És ki dönti el hogy jól működik? Ki dönti el hogy jól működik ha a nők nem járhatnak egyetembe, mert szerintük jól működik úgy is a világ."

    Az általában kiadja magát. Pl. most te itt az iszlamisták kultúráját, illetve társadalmi berendezkedését kifogásolod ha jól értem. És kiadja magát, hogy ebből már ott náluk is egyre több a balhé, plusz pont emiatt van rengeteg keresztény kultúrában szocializálódott népnek ellenérzése velük szemben, amikor úgy akarnak idetelepedni közénk, hogy nem kívánnak a mi kultúránkba annak rendje-módja szerint belesimulni, hanem rezzenéstelenül hoznák ide magukkal a náluk ott bevett szokásokat.

    #15: Dehogy olcsóbb, nincs minden településnek a Dunába torkolló patakja
  • Dodo55 #16
    #14: A bolti példám rossz volt így valóban, módosítom arra hogy 100 esetből amikor látja az őr hogy a zsebébe tesz valaki egy árut és 99 esetben el akarják lopni, 1 esetben kényszerbeteg csinálja aki utána visszateszi a polcra majd. A jelenlegi szabályozás az, hogy a pénztártól való távozás után valósult meg a lopás, az őr tehát addig nem tehet olyan intézkedést ami akár csak a vásárlót célzó feltűnéssel járna, mert azzal már a jogait sérti ha mások látják pl. hogy az őr szúrósan figyeli odabent. Tehát a pénztártól való távozás után léphet, kb. a bolt küszöbéig. És értem én, hogy voltak régen túlkapások, meg a nagyáruházakat sem sajnálom épp semennyire sem amilyen elképzelhetetlenül magas profitrátát épp bevezettek mostanában az élelmiszerárakra, de ez a fajta liberalista jogalkotási szemlélet eddig mindig a ló túlsó oldalára való átesést hozta el bármilyen példát is találok rá.

    "Tehát ha nekem a levegővétel szabadáságnak értéke 100"
    Értem. Tehát a liberalizmus lényege, hogy a szabadságjogok rangsorolva vannak egymáshoz képest és a magasabb szintű üti az alacsonyabb szintűt. Hol találom meg ennek a pontos erősorrendjét hivatalos forrásból?

    #15: Dehogy olcsóbb, nincs minden településnek a Dunába torkolló patakja
  • Irasidus #15
    A környezetvédelemnek sosem lehet elsődleges módja a bevált technológiák kiszorítása másmilyenekre, ha az megdrágít bármit

    A szenyvizet beváltan, és olcsóbban egyszerűbb a Dunába önteni, mint drága, bonyolúlt szennyvíztisztitót fentartanai. Szóval gondold újra, mert sokszor drágább, és bonyolúltabb techolgiákat alkalmazunk. De ugyanígy említhetném a CFC gázokat, mennyivel jobb hűtőközegek amint ma használnak, de rohadtul rombolja az ózont. Nem folytatom, talán érted.

    Amúgy ahogy látom az emberi természetet nem veszed figyelembe a hozzászólásaid alapján, értem, hogy te jó ember vagy, és nagyon igyekszel, de nem mindenki ilyen. Korlátok, és szabályok nélkül káosz lenne.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2023.01.22. 08:36:12
  • defiant9 #14
    "Sosem értem amúgy mi értelme relatív fogalmak mentén megpróbálni abszolút igazságokat felállítani. Mert ugye bűn az, amit egy társadalom annak ítél meg."
    Mi értelme a törvényeknek? Ha ezzel nem vagy tisztában akkor kb. egy ovis szintjén van a világképed, azon gondolkozz el hogy mi lenne a törvények nélkül és akkor talán megértesd az értelmét.

    "ahogyan egyetlen afrikai se, ha rászólnak a beléptetésnél egy szénbányában, hogy vegyen fel fényvisszaverő mellényt "
    Tehát ez lenne az életszerű példád? Lol. Nyilván nem tudsz ilyen súlyos problémát mondani, ezért próbálsz ilyen blődségekkel elsütni. Ez a baj a magadfajta bújtatott rasszista/homofób brigáddal. Sem a vallása/származás/nemi identitása nem véd senkit egy bolti lopás esetén. Az hogy egyes területeken és az ott lakó kisebbségek anyagi helyzete miatt bizonyos bűncselekmények aránya nagyobb, ez statisztikai tény. Ettől még nem helyes azt mondani hogy a cigányok bűnöznek mivel ezzel megbélyegzed a cigányság becsületes részét is. Ennek megértéséhez kell egy kulturáltsági szint, empátia, amiben a magadfajták híján vannak.

    "hogy ami jól működik továbbra is a megszokott módon, azt semmiképp se piszkáljuk"
    És ki dönti el hogy jól működik? Ki dönti el hogy jól működik ha a nők nem járhatnak egyetembe, mert szerintük jól működik úgy is a világ.

    "És visszatérve, ugyanígy ne legyen már az bűn, ha a biztonsági őr egy áruházban odamegy valakihez aki gyanúsan a zsebeiben nyúlkál"
    Nézzük csak mit mondtál: te becsületes ember vagy midig kidobod a szemeted, és felháborodsz ha mégis egy csoportba vesznek másokkal és azt feltételezik hogy szemetelni fogsz ha zacskót veszel. Ugyanezen elv mentén bárki felháborodhat hogy miért ment oda hozzá a biztonsági őr mert a zsebében turkál(és nem látta hogy eltett valami árút).
    "mégis miféle logika mentén nekem bármi közöm is ahhoz, hogy pl. a francia vagy a spanyol tengerparton találtak"
    Mégis miféle logika mentén van a zsebében papírzsebkendőt keresőnek köze ahhoz hogy valaki más lopott árút tesz oda. Hmmm?
    Egyrészt elítéled a kollektív bűnösség elvét, ha mondjuk te is a hatálya alá kerülnél, de te magad is létrehozol ilyen kategóriákat másra nézve, ez egy tipikus konzervatív kettős mérce, az úgy helyes ahogy én elképzelem, és nem tudsz/akarsz mások szemszögéből szemlélődni, ez az empátia és a tolerancia hiánya.

    "Hiszen innentől mindig jöhet "a valaki más", akinek a szabadsága kezdetét te már a levegővételeddel is sérted"
    Nem, mivel nem kap nagyobb szabadságot mint én. Tehát ha nekem a levegővétel szabadáságnak értéke 100(objektív igazság), ennek hatása(kicsit kevesebb a levegő), rá nézve objektíven csak 0.0001, tehát ez én szabadsági köröm, el kell tűrnie hogy levegőt veszek, mert az én ehhez fűződő érdekem sokkal erősebb, mint az ő 'sérelme'. Azt viszont már nem kell eltűrnie hogy az arcába lihegjek, mert itt már én nem tudom indokolni hogy miért van erre szükségem ahelyett hogy 2m-re venném a levegőt.

    "Mondhatni egy olyan természetellenes szabályrendszert hordoz magában, hogy mindig annak van elsőbbsége egy kereszteződésben, aki később mozdul meg."
    Ahogy mondtam, nincsnek valódi érveid, ezért kitalálsz ilyen életszerűtlen baromságokat(a bolti tolvajlás esete jó). Ez egyben jól mutatja hogy miért nincs igazad, te magad sem tudod alátámasztani az elképzelésed, ezért próbálsz ilyen fiktív alátámasztássokkal élni, de ez meg ennyit is ért.
  • Dodo55 #13

    "A bűn az emberi természet része, nem igazán látom hogy ez meg fog változni akár a következő évszázadokban."
    Sosem értem amúgy mi értelme relatív fogalmak mentén megpróbálni abszolút igazságokat felállítani. Mert ugye bűn az, amit egy társadalom annak ítél meg. Lásd mifelénk ha levágok egy tehenet akkor hentes / vágóhídi munkás vagyok akit ezért hálásan megfizetnek, de Indiában ha ezt megteszem akkor utolsó szentségtörő féreg és örüljek, ha ezért ott helyben nem lincselnek meg.

    "Akik megszegik a BTK-t/PTK-t azzal szemben fel lehet lépni, erre hozta létre a társalom a rendőrség intézményét."
    BTK esetén így ahogy mondod, sőt a rendőrség sem kell kezdésnek. Tettenérés esetén állampolgári intézkedés kezdeményezhető a bűnelkövetés megszakítása, eljárás alá vonásból való kibúvás megakadályozása, illetve hatóság részére történő előállítás érdekében is (ezek ugye a közismert jogos védelmi helyzeten már némileg túlmutató szituációkat is érintenek). Szükség esetén alkalmazható kényszerítő erő is feltartóztatás céljából a hatóság kiérkezéséig, persze fokozott bizonyítási kényszer van, így jó ha nagyon egyértelmű a helyzet, különben az állampogár maga is belesodródhat valamilyen büntetendő cselekmény elkövetésébe ha az intézkedése megalapozatlan vagy a helyzetben elvárható mérték szerint nem kellőképp arányos. PTK viszont már cifrább. Az már mondhatni igen alkalmas táptalaja a joggal való visszaélések gusztustalan gyakorlatainak. Pl. egyértelmű bizonyítékot sikerül szerezni egy megtűrhetetlen bűn elkövetője ellen, mondjuk akár egy tömeggyilkost sikerül ezzel élete végéig rács mögé juttatni, de ő mégis perelhet aztán kártérítésért, mondván jogtalanul készült róla pl. egy felvétel ami lebuktatta. Gyalázat, hogy az ilyen és ehhez hasonló morális pusztulatok logikája az úgynevezett jogállamiság alapelveivel pl. nagyon is összhangban van. Sőt, ami nagyobb gond, hogy amikor az elkövető valamilyen eljárástechnikai vagy jogtechnikai okból mégis szabadlábon maradhat, akkor utána felléphet jogi úton az ellen, aki a társadalomból őt kirekeszteni, megbélyegezni igyekszik - gondolok itt olyan esetre, amikor maga az elkövetés ténye vitán kívüli és valamilyen idióta mellékes okból ússza meg mégis a büntetést / túl jó az ügyvédje / befújnak egy kis WD-40-t a bíró ingujjába. És akkor ehhez jön még az elmúlt évtizedeknek az a rémisztő jelensége, hogy az előítéleteket válogatás nélkül ki akarjuk szorítani, holott ez is olyan, mint bármi más az életben: van egészséges és van szélsőséges, káros mértéke. Tehát a bőre színe vagy a testsúlya miatt pl. senkit sem tekintünk jobbnak vagy rosszabbnak a másiknál, de az lenne a normális, hogy egyetlen eszkimó se sértődjön meg ha a strandon jegyvásárláskor felhívják a figyelmét az UV sugárzásra, ahogyan egyetlen afrikai se, ha rászólnak a beléptetésnél egy szénbányában, hogy vegyen fel fényvisszaverő mellényt (ahogyan valószínűleg a világosabb bőrszínűektől is megkövetelik ugyanezt, de az afrikaiak esetleg félreértik, mert örökké "érzékenyítve" vannak manapság - elgondolkodtató amúgy ez a kifejezés ebben a kontextusban, ugye? ;)). És visszatérve, ugyanígy ne legyen már az bűn, ha a biztonsági őr egy áruházban odamegy valakihez aki gyanúsan a zsebeiben nyúlkál, mert 100-ból 1 esetben hátha nem bolti tolvajról van szó, hanem kényszerbetegről... De mégis manapság ilyen elrugaszkodott és aránytalan elvekhez igazítjuk egyre inkább a társadalmi elvárásainkat.

    "Ami gondolom a te általad preferált valami konzervatív értékrend, amit nem tudsz levezetni egyetlen univerzális elvből sem. Szemben a liberális megközelítéssel, ahol csak annyit mondok hogy mindenki kapja meg a maximális szabadságát abban hogy is él (nyilván úgy hogy a többiek hasonló joga is megmaradjon, az egyén szabadsága ott ér véget ahol valaki másé elkezdődik)"

    Nem is tudom minek nevezném, talán inkább természetvezérelt. Konzervatívnak annyiban konzervatív, hogy ami jól működik továbbra is a megszokott módon, azt semmiképp se piszkáljuk. Ahol viszont gond van, arra ne fárasztó és passzív-agresszív ideológiákat gyártsunk, hanem engedjük, hogy a legsokoldalúbb, legstabilabb megoldások megszülethessenek a legkisebb ellenállás és a természetes alkalmazkodás elvén. A liberális megközelítés egyébként elsőre mindig nagyon vonzó, de pontosan ott van benne az aljas csapda, amit említettél: "az egyén szabadsága ott ér véget ahol valaki másé elkezdődik". Hiszen innentől mindig jöhet "a valaki más", akinek a szabadsága kezdetét te már a levegővételeddel is sérted... Szokták ugye azt is mondani, hogy az "egyenlők és még egyenlőbbek" rendszere. Nincsenek egészséges arányok (feltétel nélküli egyensúly mentén skálázott, a mindenkori állapotokhoz rugalmasan illeszthető viszonyrendszerek) lefektetve és bebetonozva, hanem a rendszeren belüli viszonyokat mindig az aktuálisan lendületben lévő, arra jellemzően előtte sunyi csendben szert tett elemek képesek felborítani, akár a társadalom alapvető értékeit sem kímélve. Mondhatni egy olyan természetellenes szabályrendszert hordoz magában, hogy mindig annak van elsőbbsége egy kereszteződésben, aki később mozdul meg. (Szerencsére tüzet tűzzel olts elvén ezt már sikerrel alkalmazza is a társadalom egyre szélesebb rétege, hogy a megközelítés katasztrófális visszásságaira minél nagyobb feltűnéssel rámutasson még mielőtt az túl sok elemi értékünket zúzná végül porrá)

    Utoljára szerkesztette: Dodo55, 2023.01.21. 21:45:20
  • ostoros #12
    Baromság.
  • defiant9 #11
    "Egyszóval ha nem egy megosztott"
    Egyszóval ha kitalálsz egy nem valóságos dolgot arra építhetsz akármilyen légvárat, de én inkább maradok a realitás talaján. A bűn az emberi természet része, nem igazán látom hogy ez meg fog változni akár a következő évszázadokban.

    "hogy a társadalom érdekeire nézve káros magatartást tanusítókat"
    Konkrétan kikre gondolsz? Akik megszegik a BTK-t/PTK-t azzal szemben fel lehet lépni, erre hozta létre a társalom a rendőrség intézményét.

    "közös értékeket őrző és ápoló"
    Ami gondolom a te általad preferált valami konzervatív értékrend, amit nem tudsz levezetni egyetlen univerzális elvből sem. Szemben a liberális megközelítéssel, ahol csak annyit mondok hogy mindenki kapja meg a maximális szabadságát abban hogy is él (nyilván úgy hogy a többiek hasonló joga is megmaradjon, az egyén szabadsága ott ér véget ahol valaki másé elkezdődik)
  • Dodo55 #10
    Egy szélsőséges problémára miért mindig csak szélsőséges megoldások jutnak az emberek eszébe?

    Miért kell elvetni az egészséges társadalom gondolatát, ahol is a szemetelőt nem a kamera buktatja le, hanem automatikusan a többi ember, a saját környezete veti meg, illetve próbálja jobb belátásra bírni? Sőt, itt meg kell kérdezzem, miért írtjuk manapság ezeket a természetes védekező reakcióinkat azzal, hogy a társadalom érdekeire nézve káros magatartást tanusítókat már nem csak megszólni, rendre utasítani, szükség esetén kiközösíteni vagy végső esetben akár megbélyegezni bűn, hanem lassan már rájuk nézni, nevükön nevezni őket is az?

    Egyszóval ha nem egy megosztott, fellazított, felhigított, gyökereitől elszakított társadalom a kiindulási pont, hanem egy egységes, összetartó, közös értékeket őrző és ápoló, azok kellő tiszteletét a vendégeiktől megkövetelő társadalomban gondolkodunk, akkor szerintem ezek mind maguktól rendeződő problémák lehetnének.