Berta Sándor

Otthagyja a Metát John Carmack

A Doom atyjára a VR-részleg vezetését bízták, de működő szoftver nélkül hagyja el a céget.

John Carmack 2019 novemberében jelezte, hogy a háttérbe vonul az Oculus menedzsmentjében betöltött technológiai vezető pozíciójából és a jövőben konzultáns műszaki vezetőként dolgozik majd a vállalat számára, vagyis gyakorlatilag stratégiai tanácsadó lesz. Emellett több időt akart a Facebookon kívüli tevékenységekkel és a családjával tölteni. A fejlesztőlegenda, aki a virtuális valóság úttörőjének számít, most egy Facebook-bejegyzésében megjelentette a búcsúlevelét, amelyben lemondott a Meta virtuális valóság részlegénél betöltött vezető tanácsadói pozíciójáról. Ahogy a szakembertől megszokhattuk, nem igazán fogta vissza magát és kritizálta a társaságot, amely szerinte rendkívül "alacsony hatékonysággal" működik.

A dokumentum eredetileg belső levélnek készült, de mivel kiszivárgott a sajtónak, így a fejlesztő úgy döntött, hogy megosztja gondolatait a nyilvánossággal. Ezt azzal indokolta, hogy egyébként csak kiragadtak volna az anyagból néhány válogatott részletet. Az 52 éves Carmack már a levél elején világossá tette, hogy "vegyes érzései" vannak a végső búcsúval kapcsolatban. A Meta Quest 2 virtuális valóság szemüveg például szinte pontosan olyanná vált, amilyennek a kezdetektől fogva elképzelte. Jó termék lett, sikeres, és a sikeres termékek jobbá teszik a világot. A fejlesztés egy kicsit gyorsabban is mehetett volna "más döntésekkel", de összességében helyesen cselekedtek.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy cseppet sem örült a hatékonyság hiányának. Bár a Meta "nevetségesen sok alkalmazottal és erőforrással" rendelkezik, de feleslegesen pazarolja az erőforrásokat. Az egykori tanácsadó arról is panaszkodott, hogy bár a legmagasabb szinteken hallatta a hangját, "nem volt elég meggyőző". Ez végső soron azt jelentette, hogy soha nem tudta megállítani a "hülye dolgokat", mielőtt azok kárt okoztak volna a projekteknek vagy olyan irányt szabtak volna meg, amelyen egy csapat már nem tudott változtatni.

A szakember utólag azt is elismerte, hogy talán jobban kellett volna összpontosítania a vezetőkkel folytatott harcra, de a programozással volt elfoglalva és valószínűleg azt a csatát úgyis elveszítette volna. A fejlesztő azonban közel tíz év után sem látta összességében elveszettnek a virtuális valóság sikeréért folytatott küzdelmet, sőt úgy vélte, hogy egykori munkaadója még mindig rendelkezik a megfelelő feltételekkel. "A virtuális valóság előnyökkel járhat az emberek számára és erre egyetlen vállalat sem alkalmasabb, mint a Meta" - írta.

Carmack egy a Twitteren nyilvánosságra hozott hozzászólásláncban a Meta főnökével fennálló nézeteltéréseket is megnevezte a végleges távozása okaként. Ahogy fogalmazott: "Stratégiai kérdésekben jelentős szakadék van köztem és Mark Zuckerberg között, így tudtam, hogy különösen frusztráló marad, ha továbbra is fenntartom a pozíciómat". A döntésnek köszönhetően a szakember figyelme egyelőre a családjára és a Keen Technologies nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalkozására összpontosul a jövőben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #8
    Szerintem Kínában az a legnagyobb baj, hogy az iskolarendszerük megöli a kreativitást. (rengeteg agymosásra elpazarolt idő + Gaokao-val megölt gyerekkor)
  • zola2000 #7
    Amit írsz az valamennyire torzitja a kapitalista versenyt de kb ennyi.

    Kína a diktatórikus berendezkedés miatt nem nagyon tud elhúzni, mert az még sokkal nagyobb rossz hatással van sokmindenre a gazdaságban, bár jönnek onnan népszerű dolgok lásd TikTok vagy genshin impact/PUBG mobile...
  • Caro #6
    El kellett olvasnom a kontextust. Légyszi azzal tiszteljük meg hogy informatikai fórumon vagyunk, hogy
    PC = Personal Computer
    CRT = Cathode Ray Tube

    Köszi ;)
  • Sir Cryalot #5
    Carmack nyilatkozta ezt hogy nem tudja elviselni hogy valami olyasmi van. Tényleg nevetséges hogy amiből élnek ezek a szemetek, displayek, azon nem lehet haszon, meg egyenszar, ezek meg monopolizgatnak.
  • Sequoyah #4
    Meg egyszer kerdezem, van erre az 5%-ra barmilyen forrasod, vagy ezt csak igy megalmodtad?
  • kvp #3
    Nem 5%-uk mernok, hanem letszamaranyosan kb. 5%-nyi ertelmes fejlesztoi munkat vegeznek el, a tobbiek az equity miatt vannak felveve vagy manager-ek, esetleg mindketto. Az a mernok, aki nem ert hozza, de fel kellett venni a neme, borszine vagy szexualis iranyultsaga miatt, az is mernok, csak tobbnyire nem vegez hasznos munkat. Ezen alkalmazottak egy reszet nem is engedik a valodi project-ek kozelebe, hanem tarsadalmilag hasznos project-eken dolgoznak, ezzel egyfajta kapun beluli munkanelkuliseget generalva. De a jelenletukkel az elvart aranyszamokat hozzak.

    Ez olyan mint a modern amerikai matematika oktatas. Ha a matekorak nagyresze azzal megy el, hogy a rasszizmus milyen hatassal van a matematikara es a matematikaoktatasara, akkor nagyon keves tenyleges matektudast lehet atadni. A szilicumvolgyben a tenyleges fejlesztok tenylegesen fejlesztesre forditott ideje toredeke a teljes munkaidonek, mivel rengeteg egyeb dologgal kell foglalkozniuk. Ez a gyakorlatban ugy megy, hogy paran kozel 100%-ban dolgoznak (lasd pl. Carmack-ot), a tobbseg meg kevesebb mint 1%-ban. Atlagra kijon az altala is emlitett 5%-os hatekonysag.

    Anno egyebkent a szocializmusban pontosan igy dolgoztak az emberek es a nagy magyar allami vallalatoknal (lasd pl. MAV) sok helyen meg mindig igy megy. Par ember kemenyen dolgozik, a tobbiek meg csak nezik. Az amerikai woke tech ipar ezt a mentalitast ultette at a szoftverfejlesztes vilagaba. Amig van ra penz es nem kezdik el tomegesen kirugni az embereket, addig ez barmeddig folyhat.
  • Sequoyah #2
    Van erre barmi forrasod ami alatamasztana hogy a Facebook dolgozoinak 5%-a mernok csupan?
  • kvp #1
    Ahogy en latom annyira sok eroforras ment el a politikai korrektsegre es a racial/sexual equity-re, hogy gyakorlatilag kb. a dolgozok szamahoz kepest 5%-os hatekonysaggal dolgoznak. Tehat 20 emberbol 1 dolgozo mernok, a tobbiek pedig az equity es a management. Igy gyakorlatilag nem tudnak haladni es ezt unta meg. Persze van egy sajat cege es nem fog olyat leirni, ami barmilyen modon megbanthatna barkit is, tehat kritizalni sem nagyon mer, maximum sajat magat, mert akkor agyontapossak. Ez az amerikai es egyben a globalista tech szektor jelene. Kozben meg Kina huz el a vilag mellett fejlodesben, mert ott semmi nem szamit csak a part es a ceg altal kituzott cel. Ezt a nyugati vilag csak lassitani tudja, de megallitani nem igazan. Legalabbis addig nem, amig a PC, a CRT es a tobbi mozgalom iranyitja az amerikai tech szektort, nem a racionalitas. A vicces az, hogy Kina 1001 csatornan at direkt tolja a CRT fele az amerikai fiatalokat, mert az egyetemrol kikerulve tovabb romboljak az USA versenykepesseget. Erre mondjak, hogy udv a szep uj vilagban...
    Utoljára szerkesztette: kvp, 2022.12.20. 14:45:23