Berta Sándor

Semmi sem lett a "katonai metaverzumból"

A célra öt esztendővel ezelőtt 500 millió dollárt gyűjtött össze egy cég.

Egy brit székhelyű technológiai vállalat, az Improbable úgy döntött, hogy leállítja a Military Metaverse nevű projekt munkálatait. Caitlin Dohrman, a társaság egykori elnök-vezérigazgatója már korábban bejelentette, hogy a Tangram Flex szoftvercéghez megy. Dohrman egy Linkedin-bejegyzésben azt írta, hogy az Improbable úgy döntött, hogy "újra a kereskedelmi metaverzum üzletágára összpontosít". A kormányzati ügyfelek és ipari partnerek azonban csalódottak, hogy az általuk szállított egyedi és átalakító szintetikus környezeti megoldások többé nem lesznek elérhetők.

Az, hogy pontosan hogyan nézett volna ki a katonai metaverzum program, még most sem világos. A brit vállalat anno azt jelentette be, hogy a "legmodernebb" biztonsági szoftvert fogja kifejleszteni, de a megoldást soha nem mutatta be, ugyanakkor az idén egy amerikai nemzetvédelmi rendezvényen levetített promóciós videóban még mindig a Skyral nevű projektről beszélt. A Skyral egyfajta metaverzális környezet, amely újradefiniálná, hogy a nemzetbiztonsági közösség hogyan "változtathatja meg a tervezés, kiképzés és működés módját".

Herman Narula, az Improbable egyik társalapítója a Financial Timesnak adott interjúban beszélt a katonai szimulátorok fejlesztésére vonatkozó elképzelésekről. Eredetileg a virtuális technológiát az ügyfelek számára akarták létrehozni, mielőtt a társaság úgy döntött, hogy közvetlenül az amerikai és brit katonai intézményekkel fog együttműködni. Azt, hogy mekkora volt egykor az érdeklődés a program iránt az is jelzi, hogy 2017-ben a SoftBank technológiai befektetési alap 500 millió dollárt gyűjtött össze a projekt finanszírozására. Ennek eredményeként az Improbable bővült, azonban a fejlesztők idővel úgy találták, hogy a meglévő felhőplatformot nehéz használni.

A cég most más programokat is tervez, többek között egy Otherside nevű metaverzumot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #8
    szoftvermérnökök meg menedzserek "Tényleg elég ennyi? ", normális hw-es vagy nem áll le velük vagy pénzért van ott, (vagy csak volt mint Carmack).
  • uwu2020 #7
    Én is így gondolom. De szerintem a VR már most is eléggé ott van ha pl. játékokról van szó. A metaverzumban is van lehetőség, de nehéz megcsinálni, rengeteg munka, és tényleg minőséginek, kényelmesnek kell lennie, igazi luxus érzetet kell adnia, a sikerhez. Jelenleg ennek semmi nyoma az adatbevitel/érzékelés technológiája még nem tart ott. A metavertumokhoz a VR-nek szintet kell lépnie, a játékok szintje úgy tűnik nem elég.
    A Meta irányvonala pl. szerintem nagyon béna, nem fogadnék rájuk. Ez a katonai izé meg nevetséges, nem értem hogy indulhatott el egyáltalán. Szerintem még jó pár év eltelik mire kikerekedik, addig meg biztosan lesznek bukták.
  • asgh #6
    Nem a VR-el van a baj, hanem hogy konzumer platformot akarnak csinálni belőle anélkül, hogy a koncepció mind hardverben, mint user experience-ben kiforrotta volna magát.
  • uwu2020 #5
    Egyáltalán nem meglepő. A metaverzum varázsigével elég sok buborék fújódott már, és még messze nem pukkant ki mind. Mondjuk én nem értem hogy hogy lehet ez. Amhol nincs koncepció, hogy képesek azt mondani, hogy mehet!? Én nem tudom mi az de divatszó és biztosjóaz... Tényleg elég ennyi?
    Ezen a vonalon én nem látom hol van benne értelem, de amúgy szerintem máshol meglesz a helye a metaverzumoknak, biztos hogy lehet azt jól is csinálni.
    Utoljára szerkesztette: uwu2020, 2022.12.19. 11:09:32
  • Sir Cryalot #4
    pénzt lehet kivenni
    ilyen így hát na
  • Sir Cryalot #3
    Nem a VR-t nem unják hanem hogy pénzt lehet kivenni a cégből a leple alatt és nem pofázhatnak érte a befektetők vagy legalábbis eddig még nem nagyon, de most már igen, és markyboynak is mea culpázni kellett már.

    Hát "boondoggle" na.
  • zola2000 #2
    Nem unják még azt ezt a VR butaságot?

    Az összes VR sisakból 2021ig kb annyit adtak el mint PS vitából (kb 15 milliót) aztán a kihasználtságuk sem az igazi.

    A Facebooknak is úgy kell figyelmeztetnie a dolgozóit hogy video chat helyett a metaverzumot használják, de a dolgozók nem szeretnék.
  • Sir Cryalot #1
    lol lmao, Palmer Luckey meg a brit haditengerészetnél parolázott ( akik seggrészegen mennek szolgálatot felvenni atomtegeralattjáróra)