Gyurkity Péter

Hollandia nem szállítana gyártósorokat Kínának

Az ország ezen a területen is korlátozná az exportot, engedve az amerikai nyomásnak.

A félvezetők területén belül nem is olyan rég írtunk arról, hogy Európa túlságosan is Kínától függ, ezen a téren pedig egyhamar nem várható komoly változás, bár egyre gyakrabban hallunk a változtatás fontosságát kiemelő szólamokat. Egyelőre a korlátozások vannak jelen konkrét intézkedésként, ezek pedig most újabb lépésekkel egészülhetnek ki.

A napokban a Reuters beszámolójában olvashattunk arról, hogy előrehaladott állapotban vannak az előzetes egyeztetések, amelyek rövid időn belül elvezetnek a tulajdonképpeni megállapodáshoz. Arról már a holland kereskedelmi miniszter korábban beszélt, hogy kormánya tárgyal az amerikai partnerrel a további lépések megtételéről, amelyek között a fejlett gyártósorok exportjának betiltása, azok komoly korlátozása szerepel az első helyen. Mindez a korábbi döntéseken felül jönne, vagyis tovább szűkítené a kereskedelem engedélyezett körét, legalábbis a félvezetőgyártás területén belül.

Az első lépésekre már évekkel korábban sor került, a holland kormány ugyanis már 2018-tól kezdve nem adta ki a szükséges engedélyeket a legfejlettebb berendezések exportjához. Ennek következtében az ASML Holdings NV, az ország legnagyobb gyártója, évek óta nem adhat el ilyen eszközöket a kínai ügyfeleknek, legalábbis nem hivatalosan – tekintettel arra, hogy az ilyen berendezések katonai célokra is alkalmazhatók, ez nagyon kényes kérdés a nyugati, elsősorban az amerikai kormány számára. Az ASML csak a tavalyi évben 2 milliárd eurós forgalmat bonyolított le kínai vásárlókkal, ami jelzi a tranzakciók méretét.

Az USA már korában meglépte ezt, a célkeresztben idén először az SMIC számára leszállítandó berendezések voltak, ezután azonban a mesterséges intelligencia területén felhasznált eszközök kerültek sorra. Minden bizonnyal nem most olvashattunk utoljára ilyen intézkedésekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #5
    Nem is mentek sokra az EUV-vel a TSMC-ék se és 7nm bőven elég szerverterembe ami igazán számít.
    https://fuse.wikichip.org/news/7343/iedm-2022-did-we-just-witness-the-death-of-sram/

    micsoda orbitális faszság volt az elmúlt öt évben nyálat verni nanométerre amikor a számításnak a szerverteremben a helye nem klienseknél.
  • Tetsuo #4
    Szerintem is így van. Viszont nem virágszőnyeggel várják Kínát, hanem komoly háborúkra számíthat - és valószínűleg számít is.
    Jelenlegi kérdés, a sok-sok érintett ágazatban ki állít magamellé több, nagyobb volumenű régiót.
  • Armagedown #3
    Nem lehet már megállítani a kínaiak dominanciáját, amikor a nyugat leépítette az iparát, hogy majd Kínában gyártsák gombokért, akkor már elveszítette a gazdasági háborút.
  • Tetsuo #2
    Node hogy szerzik meg a csúcstechet az ASML-től, aminek szoftverei amerikai szervereken vannak?
  • kvp #1
    A kinaiak mar megvettek a legnagyobb szerszamgep es ipari robot gyarto nemet Kuka-t es azzal kezdtek, hogy leszereltek a gyartosoraikat es elvittek kinaba. Ha nem vehetnek chipgyarto gepeket a hollandoktol, akkor meg fognak venni egy kisebb, de elado ceget es majd az "atveszi" az uj technologiat. Az osszes tiltas maximum 3-5 evvel tudja kesleltetni a kinai beszerzeseket es amint megvan szamukra egy-egy kulcs technologia, azon a teruleten mar nem maradnak le tobbet a nyugati fejlesztesektol.

    Teljes (az orosznal erosebb) kereskedelmi embargo es a nyugaton tanulo kinai diakok azonnali kiutasitasa nelkul ez a kuzdelem remenytelen.