Gyurkity Péter

A Galaxy A12 a legnépszerűbb telefon

A Samsung uralja a mezőnyt, az Android globális előnye nem forog veszélyben.

A dél-koreai gyártó kapcsán az elmúlt hetekben arról számolhattunk be, hogy a cég meglehetősen felemás negyedévet zárt, ez azonban a jelek szerint nem befolyásolta negatív módon piaci részesedésüket, legalábbis ami az okostelefonok szegmensét illeti. Előnyük továbbra is jelentős, ami az Android operációs rendszerről is elmondható.

A Statcounter októberi adatai alapján a mobil platformok versenyében még mindig komoly az Android fölénye, hiszen a Google fejlesztése a globális piac 71 százalékát uralta a hónap végén. Az elmúlt évben összesen mintegy 1 milliárd ilyen készüléket szállítottak le világszerte, jelen pillanatban 2,8 milliárd főre rúg a globális aktív tábor, a Samsung maga pedig a terület 28 százalékát uralja, bár az androidos táboron belül saját részesedésük nyilván ennél is magasabb. Ez utóbbi meghaladja a 34 százalékot, vagyis a többieknek nem igazán jut hely, amire jellemző, hogy a második helyezett Xiaomi kénytelen megelégedni 14 százalékkal, a harmadik Oppo pedig alig 10,3 százalékon áll.


Az Apple és a Samsung fölénye behozhatatlan, ők pedig fej-fej mellett haladnak

A készülékek versenyében az elmúlt hónapban a Galaxy A12 bizonyult a legnépszerűbbnek, ez az összes eladások 2,1 százalékáért volt felelős. A második helyre a Galaxy A21s futott be 1 százalékkal, ezt szorosan követte a Galaxy A10s, vagyis egyértelműen a Samsung középkategóriás, szerényebb megoldásai uralták a mezőnyt, a maguk nagyobb kijelzőivel, megfelelő kameráival, valamint méretesebb akkumulátoraival. A hajlítható megoldások kategóriájában szintén a Samsung vezet, előnyük itt még jelentősebb, bár ez nyilván a teljes piac egy apró szeletét teszi csak ki.

Az Android piaci aránya picit csökkent, az Apple azonban eddig csak 28 százalékot tudott megkaparintani, bár a fejlettebb országokban ennél jóval nagyobb aránnyal rendelkezik a cég, miközben Brazília, India, Indonézia, Törökország, illetve Vietnám 85 százalék körüli androidos részesedést mutathat fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Sehogy.
  • Ender Wiggin #1
    kíváncsi vagyok hogy érinti majd az amerikai apple eladásokat, ha az apple letiltja a twittert a telefonokról...