Berta Sándor

Sofőr nélkül közleked­hetnek San Franciscóban a Waymo robotautói

A szolgáltató ugyanakkor az utakért még nem kérhet pénzt.

A Kaliforniai Közüzemi Bizottság (CPUC) most kiadott engedélyének köszönhetően a Waymo autonóm robottaxijai már vészhelyzetben beavatkozó biztonsági vezető nélkül haladhatnak San Francisco közútjain. A vállalat azonban még nem számíthat fel díjat az ügyfeleknek ezekért a fuvarokért, ehhez ugyanis újabb engedélyre van szükség. Eddig a Waymo gépkocsijai csak akkor közlekedhettek San Francisco útjain, ha egy biztonsági sofőr ült a volán mögött.

Érdekesség, hogy a társaság már rendelkezik a kaliforniai gépjármű-felügyelet (DMV) engedélyével arra, hogy díjat kérjen a vezető nélküli fuvarokért, de ez nem elegendő, mivel a dolgot még a CPUC-nak is jóvá kell hagynia.

A Waymo az amerikai Arizona államban található Phoenixben már 2018 decembere óta kínál taxiszolgáltatást "Waymo One" néven, amely 2020 óta biztonsági sofőr nélkül is elérhető. A cég lehetővé tette az ügyfelek számára, hogy beszámoljanak az utazásaikról. A fuvarokat azonban úgynevezett flottaüzemeltetők felügyelik, akik vészhelyzetben beavatkozhatnak, például megállíthatják vagy átirányíthatják a járművet, ha valami baj történik. A San Francisco területére most kiadott engedélyben viszont nincs szó ilyen flottaüzemeltetőkről, ezért feltételezhető, hogy a robottaxik teljesen önállóan fognak működni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #9
    Ennek a Marson lesz értelme.
  • NEXUS6 #8
    Nézd, mit is eredményez valszeg a közúti forgalom önvezetővé tétele: az út jelentette környezet szükségszerű biztonságosabbá tételét, mert a lüke robikocsi egyszerűen megáll, ha nem értelmezhető útburkolati jeleket, táblákat, potenciálisan veszélyesre kialakított kereszteződéseket érzékel. Miközben ugye a biosofőr büntetőjogi felelősséget gyak ezektől a nagyszerű köztúti forgalomszabályozó szakemberektől magára vállalva belehajt ezerrel az ilyen szituba, lesz ami lesz.
    Aztán a forgalom sebessége is valszeg redukálódik arra, amikor már valamilyen meghatározott szempontok szerint biztonságosabbá tehető.

    A fentieknek csak épp az a folyománya, amit írtam, hogy ha a közutakat rendbe raknák és a megengedett sebességet lecsökkentenék, azzal a biosofőr is hasonló biztonsági szintet, baleseti statisztikát érhetne el.
    Kérdés mindezt milyen áron? Konkrétan a forgalmat mennyire fogja agyonbaxni, a közúti forgalmat ellehetetleníteni annyira a városokban, hogy akkor már érdemesebb a tömegközlekedést fejleszteni, ami által az önvezető autó gyak önmagát lehetetleníthei el.

    Jól hangzik, de de ez a hálózatos adatcserére, valami felhő AI-ra alapuló önvezetés elég sci-fi még manapság. Ennek még pláne nincs meg az infrastruktúrája, pl egységes adatátviteli szabványok, ezekhez kapcsolódó biztonsági, titkosítási előírások, minimális követelmények stb. Szal szerintem megtévesztő lehet ha úgy írsz róla, mintha ez biztos lefektetett képesség lenne és nem csak a fejlesztők egy része által vizsgált, kutatott opció, lehetőség.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2022.12.20. 00:25:08
  • defiant9 #7
    A fő driver egyébként nem a balesetmentesség lesz, hanem szimplán az hogy nem kell vezetni, araszolni a dugóban. Ott eleve nincs is reális balesetveszély, néha koccanás amikor elfogy valaki türelme és elkezd cikázással előnyt szerezni, áttépni még a narancson mert még1 lámaváltástól megőrülne. Ezeket a biztosító majd szépen árazza, és nyilván az önveztő lesz aki a kevesebb díjat fizeti.
  • kvp #6
    Mar azzal sokat lehetne javitani az emberes soforokhoz kepest ha az MI-k betartjak az osszes szabalyt, ugyanis a szabalyok kismerteku megsertese nelkul a legtobb baleset nem is tud letrejonni. Mar az is szabalysertes ha valaki a tablan megadott maximummal halad, nem pedig az adott terephez es idojarashoz mert biztonsagos maximummal. Pl. varosban 50-el megy, pedig olyan belathatatlan helyen halad, ahol meg a 20 is sok.

    A szamitogepek ezzel szemben csak akkor szegik meg a szabalyokat ha erre utasitjak oket. Ha 100% szabalykovetore epitik oket, akkor egyertelmu helyzetben sem fogjak megszegni amit a torveny ir. Nem sietnek, nem kapkodnak, nem faradnak el es amit egy auto megtanul, azt a tobbi is szinte azonnal tudja es nem is felejti el soha.

    A szeparalt kozelekedes egyebkent nem elvaras, az intelligens akadalyfelismeres es kovetes viszont igen. Tehat egy okosautonak kepesnek kell lennie az altala, a tobbi auto altal es a kornyezo terfigyelo kamerak altal latott osszes statikus es mozgo akadalyt kovetnie es elkerulnie. Igy azt is lathatja amit egy sima autoban ulo ember nem. Mindehhez jon az, hogy egy mozgo targy helyett tobb ezret is tud kovetni, jobban lat, jobban hall, jobban kommunikal a felhos adatok (videokepek) kezeloivel, kozel 0 a reakcio ideje, de mar eleve ha valami gyanus, akkor vissza tud venni a tempobol, hogy elkerulje az utcan a kozeleben mozgo emberek kiszamithatatlan mozgasat. Igy ha utkozik is valakivel, akkor is addigra allora tudja fekezni magat. (tehat csak nekimenni lehet)
  • defiant9 #5
    "De jelentősen jobb baleseti statisztikát a fenti hiányosságok, jellemzők miatt eleve nem fog tudni elérni.
    Kérdezem, akkor meg minek is?"
    Azért mert az állításod csak egy megalapozatlan feltételezés. A gép folyamatosan fejlődik, az emberek minden generációval újra kezdik a tanulási görbéjüket, amiben ráadásul van egy kellemtelen visszaesési fázis ami szintén tipikus emberi jellemvonás, az amikor elbízza magát valaki, elhiszi hogy már tud is vezetni, belazul, nem figyel, csatt.
  • NEXUS6 #4
    A cikkből:
    "A Waymo az amerikai Arizona államban található Phoenixben már 2018 decembere óta kínál taxiszolgáltatást "Waymo One" néven, amely 2020 óta biztonsági sofőr nélkül is elérhető. A cég lehetővé tette az ügyfelek számára, hogy beszámoljanak az utazásaikról. A fuvarokat azonban úgynevezett flottaüzemeltetők felügyelik, akik vészhelyzetben beavatkozhatnak, például megállíthatják vagy átirányíthatják a járművet, ha valami baj történik."

    Vagyis nem teljesen önállóan közlekedtek az elmúlt 2 évben sem. Jó lenne tudni, hogy a távolról felügyelő üzemeltetőnek hányszor és milyen esetekben kellett beavatkozni a jármű közlekedésébe?

    Mint máshol kifejtetem, a közúti közlekedésre eleve olyan szabályozás van kitalálva és olyan körülmények között üzemel, hogy szemben pl a légi, vagy vasúti közlekedéssel nincsenek a járművek egymástól és más forgalomtól FIZIKAILAG elkülönítve, a közúti közlekedésben nincs állandó központi monitoring/kontrlolling sem (szemben a légi/vasúti közlekedéssel). Gratulálok, ha a ebből is kiszállnak, ami a tesztüzemben esetleg működésben volt.
    Az AI sem tudja MEGBAXNI a fizikát, ennyi. Az, ha gyorsabb a reflexe csak akkor tud ércvényesülni, ha jobb a helyzetfelismerő képessége is, mint az emberé, ami jelenleg még nem igaz. De jelentősen jobb baleseti statisztikát a fenti hiányosságok, jellemzők miatt eleve nem fog tudni elérni.
    Kérdezem, akkor meg minek is? Miért kéne általánosan elterjeszteni az autókat feleslegesen drágítva, gépjármű piacot agyonbaxva?
  • kvp #3
    "Vagy tényleg tudsz, de parázol a forgalomban"

    Vagy csak siman bosszant, hogy az emberek nem kepesek a szabalyokat betartva vezetni. Pedig meg a kreszben is benne van, hogy az utviszonyoknak megfeleloen kell megvalasztani a sebesseget. Egy varosban, parkolo autok kozott, centikre haladva az allo jarmuvektol ez 5-10 km/h. Autopalyan pedig ha valaki stabil 130-al halad, akkor a szabalyok szerint senki nem johetne hatulrol gyorsabban, tehat nem erhetik utol. De nallunk valamiert az az elfogadott, hogy mindenhol a maximalis megengedett a minimum elvart, idojarastol es latasi viszonyoktol fuggetlenul. Komolyan gondolom, hogy a gyorshajtoktol el kellene venni a kocsit, ott helyben. Persze ezt max. a fejlett nyugaton fogjak bevezetni, nem itthon.

    "Am. meg nem ártana egy felmérés, hogy az emberek egyáltalán rá akarják e bízni a családjuk és saját életüket egy olyan autóra amiben ha gond van nincs lehetőségük beavatkozni."

    Erre vannak a mechanikus disconnect switch-ek. Kotelezove kellene tenni minden jarmuben. (vasuton pl. van veszfek) Rally es palyas autokban van egy belul es tobbnyire kivul is. A kinai kocsi ami lefagyott a kinai minoseget mutatja. A legtobb nyugati autoban az atx-es tapkapcsolo 3 masodperces nyomvatartasa kikapcsolja a fedelzeti elektronikat, de a fek megnyomasara amugy is meg kell szuntetni a meghajtast. Persze a jo oreg mechanikus kapcsolo attol meg bent lehetne a muszerfalon. A Teslakban is csak kivulrol erheto el a first responder loop. (ez az amit elvagva armtalanithato a kocsi, es ezt kellene megszakitania a belso veszkapcsolonak is, lehetoleg a legzsakok aramtalanitasa nelkul, mivel a kulso loop mar a menteshez kell, a belso kapcsolo pedig csak a nagyfeszes tapellatast selejtezne)

    "Legalább is én még nem láttam olyan automatát, ami a motor terhelése alatt (értsd, halad a jármű) engedte, hogy üresbe tedd."

    En mar vezettem is olyat. Igaz, hogy az egy jenki benzin hidraulikus hajtas volt. Plusz siman meg lehetett fogni a hidraulikus fekkel a kocsit, maxra porgetett motorral is. (ha egyszerre leptel a fekre es a gazra, akkor is megallt, sot igazabol anno igy ment a gyorsulasi versenyeken launch, ezt emulalja a tesla szoftverbol) Ezzel szemben a kinaiak tovabbra sem tudnak rendes autot epiteni, bar legalabb nagyon olcsot tudnak. Majd egyszer tudni fognak jot is.

    "Az, hogy 2 éve megy, az nagyon szép, de nagyon kevés, hogy rutint szerezzen."

    100 auto 2 ev alatt 200 evnyi tapasztalatot tud szerezni, ugyanis nem autonkent tanulnak, hanem egy kozos MI tanul minden altala vezetett auto adataibol. Ez elobb utobb elvezet oda, hogy az emberek egy elet alatt nem fognak tudni annyi tapasztalatot szerezni, mint amennyit egy frissen gyartott kocsi megkap a gyarban.

    ps: A manualis liftek is kimentek a divatbol. En anno meg vezettem manualis liftet, ahol a menetiranyt es a sebesseget a menet/fek karral lehetett pontosan beloni es ha ugyetlen volt az ember, akkor tulment az emeleten. (a vegallaskapcsolo es a mechanikus utkozo jo nagyot utott ha a foldszinten hibazott az ember, aztan lehetett kezzel visszatekerni szintbe, meg kozben csunyan neztek a felnottek az emberre) Ma mar felautomata (kulcsos, liftkezelos) lift se nagyon van, csak a teljesen automata hivoliftek. Az autok eseten is majd szepen lassan tunnek el a teljesen manulis jarmuvek, aztan mar a felautomatak is csak veszhelyzet eseten lesznek hasznalatban, mint a kulcsos tuzolto uzemmod a mai automata lifteken.
  • Macropus Rufus #2
    Úgy vettem észre, hogy te nem tudsz vezetni. Ezért szurkolsz annak, hogy senkinek se lehessen vezetni. Ha tudnál, akkor vélhetően szeretnél is. Vagy tényleg tudsz, de parázol a forgalomban (ami nagyon nagy hiba) és ezért úgy véled, hogy inkább senki ne vezessen.

    Sztem nem az állították itt (én sem), hogy soha, hanem azt, hogy még sok idő. A kettő nem ua. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy még sok idő kell hozzá. Szép teljesítmény ez a waymo-tól, de ez még édes kevés. Az, hogy 2 éve megy, az nagyon szép, de nagyon kevés, hogy rutint szerezzen. Am. meg nem ártana egy felmérés, hogy az emberek egyáltalán rá akarják e bízni a családjuk és saját életüket egy olyan autóra amiben ha gond van nincs lehetőségük beavatkozni.
    (napokban történt, hogy a kocsi bekattant és nem lehetett leállítani, a csóka 500km-et autózott míg a vasból kifogyott a benya, ugyanis pl. a start/stop elektronikás autót nem lehet leállítani amíg a vas halad. És mivel a tempomat kattant be, nem is lehetett leállítani. A vas automata volt, tehát az üres fokozatba tétel kizárt. Legalább is én még nem láttam olyan automatát, ami a motor terhelése alatt (értsd, halad a jármű) engedte, hogy üresbe tedd.))


    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2022.12.12. 16:33:30
  • kvp #1
    Tovabbra is varom azon forumozo embereket, akik kijelentettek, hogy ez a technologa nem megvalosithato es soha (de legalabbis tobb evtizeden belul) nem lesznek ilyen jarmuvek az utakon... :-)

    ps: 2020 ota jarnak emberi felugyelet nelkul, szoval az onvezeto auto problemaja mar megoldott, mar csak arra kell rajonni hogyan lehet meg olcsobba tenni a technologiat, hogy kb. legkondi aru felszeres legyen. Ugyanis onnantol semmi nem akadalyozza meg a politikusokat, hogy kotelezove tegyek mint anno a biztonsagi ovet.