Berta Sándor

Vagyona nagy részét szétosztja Jeff Bezos

Az Amazonból meggazdagodott vitatott megítélésű üzletember ezzel csatlakozik más milliárdosokhoz.

A különböző befektetők és más üzletmberek 2010 júniusa óta adakoznak a Giving Pledge kezdeményezés keretében. Az ötlet Bill Gates és Warren Buffet nevéhez fűződik. Most Jeff Bezos, az Amazon alapítója a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy a jelenleg 122 milliárd dolláros vagyona nagy részét el akarja adományozni. A Bloomberg Billionaires Index adatai alapján az üzletember a negyedik leggazdagabb személy a világon.

A bejelentés némileg meglepő. Ugyan a gazdagokat világszerte felszólították, hogy írják alá az "Adományozási fogadalmat", amely önkéntes kötelezettségvállalás arra, hogy vagyonukat jó célokra fordítják, a több száz aláírás közül azonban Bezos aláírása eddig hiányzott. A menedzser most nem volt hajlandó részleteket közölni a döntéséről és arról sem, hogy miért pont most változtatta meg az álláspontját. Továbbá azt sem közölte, hogy a vagyonának mekkora részét fordítja jótékony célokra és nem nevezte meg azokat a projekteket és szervezeteket sem, amelyeknek a támogatás juthat.

Nagyjából felvázolta viszont a fő céljait. Egyrészt támogatni akarja az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, másrészt azt szeretné, ha a vagyonából azok részesülnének, akik szerinte a politikailag egyre mélyülő szakadékok ellenére fontos hozzájárulást tudnak nyújtani a népek békés egyesítéséhez. Bezos elmondta azt is, hogy sokat gondolkodik azon, hogy az adományozás hogyan valósuljon meg. Az adományozásban partnerével, a korábbi színésznővel és újságíróval, Lauren Sanchezzel közösen vesz részt, a megvalósítást pedig az Amazon felépítéséhez hasonlítja. A cél az, hogy a pénzt hatékonyan használják fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #10
    "Meg mutasson bárki olyan hirességet akit érdekelt , hogy másokkal mi van ?"
    "azt egyből világgá kürtöli az összes média és a különféle reklámokkal meg jogdijakkal annak a többszörösét kapja vissza mint amit kiadott."
    Tehát ami tény hogy a Bill Gates alapítványa a malária ellen >2 milliárd dollárt adott.
    Kérem a levezetést hogy ez miért nem minősül másokkal való törődésnek, és kérem az ezzel kapcsolatos reklámbevételre vonatkozó adataid ami alapján a kijelentésed tetted)
    (eleve azt hogy képzeled ezt a reklámbevételt?, Coca-cola logót visel az öltönyén, vagy mi?)
  • repvez #9
    Ja szétosztja, igy is lehet mondani azt, hogy befekteti a pénzt. Mert amikor valamelyik hirességről ezek a cikkek megjelennek, hogy ilyen olyan helyre adományokat ad, azt egyből világgá kürtöli az összes média és a különféle reklámokkal meg jogdijakkal annak a többszörösét kapja vissza mint amit kiadott.
    Ki hiszi el, hogy bármelyik ilyen milliárdos, amikor minden dollár miatt árakat emelgetnek a termékeiken , hogy minél több haszon legyen akkor majd, pont a semmi fejében elszorják a pénzuket csak mert épp olyan kedve van ?

    Meg mutasson bárki olyan hirességet akit érdekelt , hogy másokkal mi van ?
    Az első 3nak ennyi pénze van, hogy ha akarnák akkor sok országot de lehet ,hogy az egész afrikai kontinenst fel tudnák fejleszteni, legalább anynira, hogy legyen viz villany és szilárd utburkolat minden lakott területen, de mint látjuk ez sose történt meg már 10 év alatt sem.

    20 év alatt semmit sem értek el afganisztánban sem , hogy ujáépitsék az országot,
  • Ellaberin #8
    Érdekes, hogy öregségükre mindegyikük igyekszik megfizetni a gaztetteik árát. Csak lehet ebben a pokol dologban valami.
    Lehet nekem is meg kéne keresztelkednem? Mert hogy pénzem nincs, amivel megválthatnám a bűneim......
  • duke #7
    Biztos ami biztos, elkuldtem neki a bankszamlam.
  • Sequoyah #6
    Hiszem ha latom. Mar regota igergetik es semmi sem tortenik belole. Bill Gates az egyik ritka milliardos aki valoban el is kolti ezt az eljotekonykodott penzt. A tobbiek csak letrehoznak egy alapitvanyt, es abba pumpaljak a penzt. Nevben jotekonysagi alapitvany (lenne, ha el is koltenek azt a penzt), gyakorlatban csak adoelkerules.
  • Sequoyah #5
    Mar szamtalanszor bebizonyosodott, hogy ahogy no a jolet, ugy csokken az atlagos gyerekszam.
  • Armagedown #4
    Már csak az hiányzik, hogy ezt is szétosztogassák a harmadik világban, nem fog megállni az ottani népességrobbanás.
    Utoljára szerkesztette: Armagedown, 2022.11.16. 17:37:59
  • SzultanProducer #3
    Az alapítványi, offshore, magántőkealap megoldások után ez a vagyonleplezés új csimborasszója.
  • Zsoltee_a_bator #2
    Billy 70 milliardot osztott szet 1994 ota. Ez 7 millio dollar minden egyes nap. Raadasul gyorsul az utem, az utolso batch 20 milliard volt. Komolyan gondolja es csinalja is. Nem marketingduma, arra nincsen semmi szuksege. Minel tobben kezdenek ehhez hasonlohoz, annal jobb. Foleg, mert Bezos kulonosen arrogans dog.

    Te adakoztal mar barmi celra? Nem (csak) troll kerdes, tenyleg nehez talalni jo celpontot, ami ertelmes celra kolti, nem nyulja le stb. A foldnek sem az a legjobb, ha valaki vilagrekordot dont az adakozasi tempoval es hulyesegre megy.
    Utoljára szerkesztette: Zsoltee_a_bator, 2022.11.16. 12:50:19
  • mortep #1
    Sokunknak lett Deja vu érzése szerintem... Billy fiú is megfogadta, hogy a 60 milliárdból max 1-et ha megtart, azóta lett az 120 is + etessük a szegény, éhező afrikai gyerekeket alapítvány. Kiváncsi vagyok, hogy az adójából volt-e jóváírás és mennyi, mert ha igen, akkor biztos, hogy az egész csak hitvány marketingduma meg önfényezés

    Miért nem lehet inkább azt olvasni, hogy a vagyona nagy részét szétosztotta a miliárdos? Helyette van a szét akarom osztani... egyszer... csak hatékonyan... de biztosanjóhelyre kerüljön... blabla.

    A szándék nemes és értékelendő, dehát a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2022.11.16. 12:06:14