Berta Sándor

Felismeri a krónikus sebeket a hőkamera

Érintés nélkül diagnosztizálni lehet a lábszárfekélyeket, így a kezelések akár hetekkel korábban is elkezdődhetnek.

A sebek jelentősen megváltoznak, ahogy gyógyulnak - vagy nem gyógyulnak. A magasabb hőmérséklet gyulladást vagy fertőzést jelez, míg az alacsonyabb hőmérséklet a terület oxigénhiánya miatt lassabb gyógyulási folyamatot jelez. A Zhejiang Ulirvision Technology cég ULRIvision TI160 mobil hőkamerája korán felismeri a nehezen gyógyuló sebeket. "Ez azt jelenti, hogy a lassan gyógyuló lábszárfekélyek speciális kezelése akár egy hónappal korábban is elkezdődhet, mint eddig" - jelentette ki a Dinesh Kumar, a Royal Melbourne Institute of Technology (RMIT) munkatársa. A szakember a Bolton Clarke Kutatóintézet munkatársaival közösen fejlesztette ki a módszert, amely a mesterséges intelligencia felhasználásával végzett képelemzésen alapul.

A hőkamerás képalkotást korábban is alkalmasnak tartották a krónikus sebek korai stádiumban történő felismerésére, de a mesterséges intelligencia most végleg meghozta az áttörést. Kumar hangsúlyozta, hogy a megoldásuk már az első vizsgálat során azonosítja a krónikus lábszársebeket. "Az innovációnk nem reagál a környezeti hőmérséklet és a fény változásaira" - tette hozzá Kumar kollégája, Quoc Cuong Ngo, ezért még a trópusokon is használható. Az új módszer információt szolgáltat a sebben lévő hő térbeli eloszlásáról és 78 százalékos pontossággal jelzi előre, hogy a lábszárfekély 12 héten belül gyógyul-e speciális kezelés nélkül. Az érintkezés nélküli diagnózis csökkenti a további fertőzések számát.


Dr. Rajna Ogrin, Dr. Quoc Cuong Ngo és Dinesh Kumar professzorok

Eddig a hőképeket laptopokon elemezték. A következő lépésben egy okostelefonos alkalmazást fejlesztenek ki, amely átveszi ezt a feladatot, így akár az időseket meglátogató nővérek is használni tudják majd. Az új diagnosztikai módszer 56 olyan betegről gyűjtött hőképeken alapul, akiknél a vénás lábszárfekélyek rossz vénás funkció mellett jelentkeznek. A kezelés jelenlegi standard megközelítése szerint a seb méretét négyhetente ellenőrizni kell. A csapat azt is felméri, hogy módszerük előre jelezheti-e a cukorbetegséggel összefüggő lábfekélyek gyógyulását. A cukorbetegeknél a kezeletlen krónikus sebek a végtagamputáció vezető okának számítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!