Szekeres Viktor

Kiderült, miért csúszik a Halálos fegyver 5

Rég hallottunk hírt az új HF-ről.

Novemberben hallhattunk utoljára a Halálos fegyver tervezett ötödik részéről, akkor Mel Gibson sajátmaga ejtette el ugyanis, hogy azt tervezi, hogy ő fogja dirigálni a folytatást, mely kapcsán már el is kezdődtek vele a tárgyalások. Akkora terv az volt, hogy a film exkluzív HBO Max-premiert kapjon. Azonban amióta a Warner elég komoly költségcsökkentésbe kezdett, a rajongók aggódni kezdtek a projekt miatt. Nos, a hírek szerint talán feleslegesen, mert Gibson a ScreenRantnek elmondta, hogy nincs arról szó, hogy elkaszálták volna a filmet, bízik benne, hogy az elkészülhet, azonban a késlekedést valóban a vezetőségváltás, valamint az okozza, hogy új emberek kerültek a kulcspozíciókba, ami erre a tervre is kihatással van. Gibson a tervek szerint 2023. első negyedévében kezdene el forgatni.

Már jó ideje van tervbe véve Hollywoodban egy ötödik Halálos fegyver-film, de korábban csak nem akarózott az illetékeseknek megadni a zöld lámpát a projektre. Ennek kapcsán a nemrég elhunyt Richard Donner már 2018-ban is elmondta, hogy a szkript a kezében van, a főszereplők is benne lennének, a film címe pedig Lethal Finale lenne, és nagyon sötét tónusúra sikeredett a sztori. Azt a forgatókönyvet a negyedik epizódot is jegyző Channing Gibson írta. Egyébként először 2007-ben hallhattunk a projektről, amikor a Warner stúdió teljes kontrollt szerzett a franchise fölött, akkor Joel Silver, a producer kezdett diktálni, és ő Shane Black-et hozta forgatókönyvírónak, aki rendezte is volna a filmet, de Gibson csak Donner részvétele mellett írt volna alá. Volt időszak, amikor a Warner rebootban is gondolkozott Chris Hemsworth főszereplésével, de Justin Lin végül nem rendezhette meg vele Will Beall szkriptjét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #1
    Ha tudná hozni a hangulatot akkor még újabb 4 rész is készülhetne