Gyurkity Péter

Képeken keresztül indíthatjuk el Xbox-játékainkat

Ezt ígéri a Microsoft frissítése, amely a zajcsökkentés mellett a megosztott tartalmaknál újít.

Az Xbox-platform kapcsán nemrég írtunk arról, hogy a redmondi cég már a konzolokon túl terjeszkedne, ezen elképzelés megvalósítása nyilván éveket vesz majd igénybe. Eközben folyamatosan teszik közzé a további szoftveres frissítéseket, a most elkészült verzió pedig két érdekes újítással hívja fel magára a figyelmet.

A Microsoft szeptember 6-án tette elérhetővé a legújabb frissítést, amellyel kapcsolatban két nagyobb változásra hívják fel a figyelmet. Ezek egyike az egymással folytatott beszélgetések minőségének javítása, amelyet az automatikus zajszűrésen keresztül érnének el. A megoldás révén az olyan zavaró részletek, mint például a lélegzés, a kattintások, valamint az egyéb beszűrődő háttérzajok maradnak ki a felvételből, vagyis ezek már nem érik el a vonal másik végén lévő társainkat. Szerencsére lehetőségünk lesz a funkció kikapcsolására, így amennyiben háttérzenét vagy egyéb részleteket szeretnénk megtartani, ez nem ütközik majd akadályokba – a vonatkozó beállításokat a Parties & chats opció alatt találjuk meg.

A másik fontos újítás a megosztott állóképek és videók funkcionalitásának kibővítése. A frissítés révén ezentúl az ilyen, mások által velünk megosztott tartalmakon keresztül is közvetlenül átugorhatunk az érintett játékokba, vagyis pusztán a képeken és videókon megjelenő gombra kell kattintanunk ahhoz, hogy azonnal elindítsuk magát az alkotást. Ez a felhő-platform támogatása révén mind a PC-n, mind pedig a hordozható készülékeinken elérhető lesz, bár egyes játékok esetében szintén szükség lesz az Xbox Game Pass Ultimate előfizetésére is.

A most közzétett frissítésben még mindig megtalálhatók a korábban jelzett problémák, bár ezek egy részétől a konzol újraindításával gyorsan megszabadulhatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!