Gyurkity Péter

Évek múlva jön az elektromos Bentley

Kisebb halasztást jelentettek be, aminek nincs köze az anyacéghez - az ár nem lesz alacsony.

A Bentley nem túl gyakran szerepel oldalunk híreiben, ami többek között annak köszönhető, hogy sem mi, sem pedig olvasóink túlnyomó része nem igazán engedheti meg magának egy ilyen autó legális beszerzését. Ettől függetlenül érdemes némi figyelmet fordítani a cégre, mivel ők is készülnek a nagy átállásra, bár a jelek szerint ez némi késedelmet szenved majd.

A jól ismert márkát legutóbb akkor említettük meg, amikor (évekkel ezelőtt) az anyacég gondjairól írtunk. Akkor azt vetítettük előre, hogy a Volkswagen Group akkumulátorokat állítana elő, azóta azonban számos egyéb fejleményről is beszámoltunk az elektromos átállás kapcsán. A napokban az Automotive News Europe készített interjút Adrian Hallmark vezérigazgatóval, aki elmondta, hogy bár eredetileg 2025-re tervezték az első elektromos modell piacra dobását, erre csak az azt követő évben, 2026-ban kerül majd sor, vagyis a projekt kisebb késedelmet szenved. Állítása szerint ennek nincs köze az anyacég friss problémáihoz, amelyek a szoftver terén merültek fel (és állítólag az első ember távozásához is vezettek), ám a pontos okokat nem fejtette ki, így némileg a sötétben tapogatózunk.

A megjelenés pillanatában mindenképpen egy brutális megoldást ismerhetünk majd meg, amely ugyan nem hivatott teljes mértékben leváltani a Mulsanne modellt, a hivatalos árát tekintve azonban nagyjából azonos szinten lesz az előddel. Az egyik változat például 250 ezer eurót kóstál majd, ez pedig alig másfél másodperc alatt érné el a 100 km/h-s iramot, ami abszolút kiemelkedőnek számít. A gyártó házon belül a Five-in-Five névre keresztelt tervet csiszolgatja, ennek keretében az első megjelenés után 4 további modellt dobnának piacra, legalábbis az évtized végéig, amikorra megvalósítanák a hagyományos, belsőégésű motorral ellátott változatok teljes kivezetését.

Az első példány amúgy a durván 3 milliárd eurós fejlesztési program eredményeként jelenne meg, a jelek szerint legkorábban 2026 során.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    A 1,5 másodperc elég irreálisnak tűnik, mert a mostani rekorder egy alig 1500 kilós, 1070 lóerős raliautó. Akkor egy 3 tonnás szörnynek 2000 lóerő kéne ehhez, ami meg nonszensz laikus kézbe...