Gyurkity Péter

Szintetikus embriókkal kutatják az őssejteket

A cél azok jobb megértése, amely a jövőben elvezethet a belső szervek előállításához.

Évekkel ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy holland kutatók mesterséges embriókat hoztak létre, akkor elsősorban annak megértése érdekében, hogy mi vezet el a vetéléshez. Most egy másik intézet csapata tette közzé saját munkájának eddigi eredményeit, amely viszont egy komolyabb (és bonyolultabb) cél elérését szolgálja.

A Weizmann Institute of Science szakemberei a napokban jelentették be az eddig elért eredményeket, amelyek arra utalnak, hogy egy napon komoly áttöréshez juthatunk majd el. Ehhez mindenképpen szükség van az őssejtek működésének jobb megértésére, ezért a mostani munkában azt igyekeztek megfigyelni, hogy a szintetikus módon, hímivarsejt és petesejt felhasználása nélkül előállított egérembriókat miként lehet legyártani, ezek pedig milyen úton-módon indulnak növekedésnek. A folyamat sikeresen zárult, az első 8 nap után a hasonlóság 95 százalékos volt, ami arra utal, hogy ezen az úton eljuthatunk a komplexebb problémák megoldásához, megkerülve az embriókkal kapcsolatos korlátozásokat, amelyek ezen szintetikus modellekre nem terjednek ki.

A kutatás során Petri-csészékben kotyvasztották össze őssejtek 3 eltérő csoportját, amelyek közül kettőt előzetesen kezeltek, hogy elősegítsék a növekedést. Ezeket 8 napon keresztül figyelték meg, a méhlepényben uralkodó viszonyokat utánozva egy saját berendezés segítségével. A folyamat végén azt látták, hogy már jól elkülöníthető módon megjelennek a főbb belső szervek, bár azt elismerték, hogy ez az esetek fél százalékában következett be, vagyis 10 ezer őssejt-aggregátumból alig 50 jutott el ebbe a fázisba. A belső szervek működőképesnek tűntek, a szív például dobogott, ami mindenképpen jó hír, hiszen ezzel az eljárással közelebb juthatunk annak megértéséhez, hogy az őssejtek miként szervezik meg saját magukat és hogyan állnak össze ilyen belső szervekké.

Ilyen szintetikus modellembriók millióit használhatjuk majd később fel a további kutatások során, egy napon pedig akár még a belső szervek előállítása is lehetővé válhat, bár ez nyilván még picit odébb van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!