Gyurkity Péter

2040-re válnak egyeduralkodóvá az e-autók

Erre számít az egyik legnagyobb olajcég vezetője, aki azonban nem tart az olajár összeomlásától.

Az elektromos autók terjeszkedéséről, valamint a területtel kapcsolatban meghozott újabb intézkedésekről és rendeletekről mi is folyamatosan beszámolunk. Nemrég arról írtunk, hogy Európában 2035-től már csak ilyen autót vehetünk, most pedig az egyik legnagyobb olajcég vezetője nyilatkozott a témában, ő 2040-re várja a még nagyobb fordulatot.

Darren Woods, az ExxonMobil vezérigazgatója eredetileg még június végén adott interjút a CNBC egyik műsorában, amely alább beágyazva is megtekinthető. Ezt most hétfőn egy újabb beszélgetés követte a sorban, amelyben ismét megemlítette a 2040-es határidőt, addigra ugyanis szerinte már csak elektromos autókat vehetnénk a piacon, vagyis arra számít, hogy gyakorlatilag teljesen száműzik majd a hagyományos, belsőégésű motorral ellátott példányokat. A fenti céldátum még messze van, viszont mindenképpen óriási változásnak kell majd végbemennie ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, hiszen tavaly a globális piacon értékesített személyautók mindössze 9 százaléka volt elektromos, már amennyiben ebbe belevesszük a plug-in hibrid modelleket is.


A nagy felfutáshoz természetesen a vásárlók jóval nagyobb hajlandósága is szükséges lesz, ez azonban még szintén hiányzik. A szintén amerikai Consumer Report most közzétett friss felmérése szerint az ottani vásárlók 36 százaléka hajlandó elgondolkodni egy e-autó beszerzésén (ebbe a lízingelést is beleértik), viszont mindössze 14 százalék jelezte, hogy mindenképpen ilyen modell lesz a következő autója. Ezek a számok az eddigi legmagasabbak, viszont még mindig 57 százaléknak van komoly aggálya a jellemzőket, avagy a kereskedelmi árakat illetően.

83 százalék vallotta be, hogy még nem utazott ilyen autóban, a fenti, 2040-es céldátum ennek fényében még inkább távolinak tűnik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #27
    "hanem fegyverhasznalat mindegyik esetben"
    Arra a felvetésre hogy a hollandok "katonákkal mészárolják" a gazdákat a reakciód az volt hogy:
    "Egyelore ez meg a rendorseg dolga"
    Tehát azzal riogatsz hogy ez egy valós opció, erre kértem hogy add meg hogy szerinted hozzávetőlegesen mekkora a bekövetkezés valószínűsége. Mi volt erre a kvp válasza? Sunnyogás.
    Arra hogy milyen múltbéli tényekre alapozod a közélövetés reális valószínűségét ismét nem volt kvp-nek válasza, csak ennyi:
    "Tehat azt jatszod, hogy hol a link? Berakom. Nincs valasz."
    Igen, azt játszom hogy a hol a link, mert te verted a melled hogy mindig releváns linkekkel tudod alátámasztani az állatásaid. Tehát akkor ez megdőlt, csak bemondani tudsz, alátámasztani nem.
    Még azt sem mered felvállalni hogy tippelj a bekövetkezésükre egy valószínűséget. Nyilván azért mert ezek vastagon 1% alatti események lennének, és ugye elég hülyén néz ki hogy ilyenekkel riogatsz, és kelted azt a látszatot hogy itt valami nagy aljasság van.

    "A vontatashoz nem kellenek a pancelozott csapatszallitok, ezek mit keresnek ott?"
    Amiért a TEK-nek is van PSZH-ja, és ki is vonul vele. Egyrészt erőt demonstrál, másrészt láttuk egyes a gazdák fegyverként használták a traktoraikat, amit egy rendőrautó nem tud megfogni, de egy pánzélozott járművet nem tud 'eltiporni',

    "megnyuzzak oket a foteren. Ez Hollandiaban egyebkent megszokott modja egy politikus levaltasanak."
    Kérném a főtéren nyúzás kapcsán releváns linkeket(megszokott gyakorlat ugye), mondjuk az utolsó 100 évből(nem az 1600-as évekből). Egyébként meg a gazdák simán az autópályát zárták el most is, egyáltalán nem a politikusok ellen vonultak. Full ostobaság amilyen összefüggéseket kitalálsz.

    "A zsarnoksag ellen nem jog, hanem kotelesseg fellepni"
    Csakhogy demokrácia van, demokratikus úton leváltható bármilyen kormány. A tüntetés alapja pedig sima gazdasági érdeksérelem, nem diktatórikus elnyomás. Kevered a szezont a fazonnal. A gazdák aki a környezetet kizsákmányolnák a magas profitábilitásért, csak ma már egyre erősebbek azon hangok akik a világ fenntartható modelljét preferálják, ez a konfliktus forrása.

    "Ha csak a felso 1% 1%-anak megfizetheto az egeszseges etel,""
    Még mindig várom a linket ami tartalmazza hogy csak 1%-nak jut egészséges étel, és hogy a 'multik' úgy általánosságban egészégre veszélyes ételeket adnak el. Azt hogy van egy leggazdagabb 1%, az triviális szükségszerűség. (egyébként még az sem biztos hogy ők aztán olyan egészségesen táplálkoznak és rágcsálják a zöldségeket nem pedig elhízottak, kardiovaszkuláris betegséggel terhelve)
    Enélkül ismét csak megdőlt hogy kvp az lenne aki a konteózásait alá is tudja támasztani.

    "Az atomeromu olcso ha a meretgazdasagossag elve szerint epitjuk"
    Kérem a linket ami alátámasztja LCOE alapon hogy piaci alapon olcsón lehet atomerőművet építeni/ elektromosságot előállítani.
    Az én releváns linkem ez lenne a táblázatokkal:
    Levelized Costs of New Generation Resources in the Annual Energy Outlook 2022
    Személy szerint egyébként nem vagyok atomellenes, van helye a rendszerben, csak drágább mint egy megújuló + szénhidrogén kombó(amit a németek kitaláltak maguknak). A dilemma nyilván az hogy a nem leszabályozható zsínóráram és a nyáron/szeles időben 'ingyen' ömlő megújuló áram nem igazán férnek meg jól egy piacon. A németek meg nyilván azt szívták be hogy elszámolták annak esélyét hogy Putyin fegyverként használhatja ellenük a gázcsapot.

    "A vallalat es a toketulajdonos nem ugyanaz."
    Lol. Tehát akkor a vállalatok érdeke alapvetően az olcsó energia, de a tulajdonosaik érdeke nem. Olyan logikai bukfenceket produkálsz hogy csak ihaj.

    "Ha barmit elo lehet allitani kvazi ingyen"
    Kérem a linket hogy milyen működő módszered van a kávzi ingyen energiára. Értem én hogy szeretsz fantáziálni(ezért is vagy kotneós), de maradjunk a realitás/működő világ talaján.
    Mi volt még? Ja hogy mutasd be az olcsó tiszta/környezett nem terhelő versenyképes állattartás módszerét. Na ezzel is adós vagy. Szokás szerint csak megalapozatlan kitalációkra építesz.
  • kvp #26
    "Akkor kérnék a releváns linket a közélövetéses incidensre."

    Csusztatsz. Tobbszor leirtam, hogy nem kozzelovetes volt, hanem fegyverhasznalat mindegyik esetben. Olyat kersz szamon rajtam, amit nem allitottam. Egyszeru szovegertesi problema. Mar beraktam a linkeket, csak nem latod meg, ugyanis azokra egyszeruen nem valaszolsz.

    Tehat azt jatszod, hogy hol a link? Berakom. Nincs valasz. Felhivom ra a figyelmet, a valasz, hogy az neked nem jo es csusztatas. Ha nem tudod a tenyeket elfogadni kar vitatkozni. Ez igy csak trollkodas a reszedrol.

    "A rendőrségben nyilván nincsenek ekkora monstrumok megállítására/szállításra alkalmas járművek, ezért a katonaságét használták:"

    A vontatashoz nem kellenek a pancelozott csapatszallitok, ezek mit keresnek ott? https://twitter.com/oryxspioenkop/status/1542218831615168514

    A politikusok egyszeruen felnek tole, hogy szo szerint megnyuzzak oket a foteren. Ez Hollandiaban egyebkent megszokott modja egy politikus levaltasanak. (Akkor biztos nem jon vissza tobbet alapon.)

    "Azt azért tegyük még hozzá hogy ezek a traktoros blokádok illegálisak voltak."

    Ahogy az 1956-os magyar forradalom is. Vagy az 1789-es francia. Es akkor mi van??? A zsarnoksag ellen nem jog, hanem kotelesseg fellepni. (lasd meg az amerikai alapito atyak egyeb javaslatait)

    "Honnan jön az 1%?"

    Facepalm. Azt sem erted mirol beszelek...

    https://en.wikipedia.org/wiki/We_are_the_99%25

    "In general, empirical researches have shown the accuracy of this slogan.[62] Per an Oxfam report, just ahead of the 2015 World Economic Forum: "The combined wealth of the world's richest 1 percent will overtake that of everyone else by next year [2016] given the current trend of rising inequality".[63]"

    Ezen belul van az 1% 1%-a (vagy meg kevesebb), a tenyleges nagytokesek es gyakorlatilag ok alkotjak a WEF tagsagat.

    "Egyébként kérném a linket hogy a szupermarketek-ben kapható multik-k által tömegtermelt élelmiszer szignifikáns része alacsony minősége folytán káros az egészségre."

    Meg van mit ennunk. Nekunk itt Europaban. Egyelore. Fokozatosan romlik a helyzet es az ENSZ altal deklaralt evtizedek ota legnagyobb elelmezesi veszhelyzetben akarja a holland kormany csokkenteni a mezogazdasaguk termeleset? Ez eleg szandekosnak tunik es hasonlo zsenialis huzas volt a Sztalin altal eloidezett ukrajnai ehinseg is.

    https://press.un.org/en/2022/sgsm21350.doc.htm

    https://en.wikipedia.org/wiki/Holodomor
    https://en.wikipedia.org/wiki/Causes_of_the_Holodomor

    Es a holland kormany pont akkor ugral, amikor az ukran mezogazdasag eppen megint osszeomlott, pedig joreszt ok lattak el Eszak-Afrikat is elelmiszerrel. Mondhatnank, hogy elment az eszuk, de nem, ez szandekosnak tunik.

    "Az olcsó szén/szénhidrogén égetés alapú energia korának lassan vége. A megújulók/atomerőművek egy fokkal drágább megoldást adnak"

    Az atomeromu olcso ha a meretgazdasagossag elve szerint epitjuk. Meg a szennel is olcsobb tud lenni. 0 szendioxid kibocsatas mellett, a megujulokhoz kepest minimalis mennyisegu nyersanyagigennyel es szemettel. Ha az europai allamok epitenenek par tucat uj atomeromuvet, (eromuvenkent 4-8 blokkal), akkor nagyjabol ki is valthatnank veluk minden mast.

    "A világ 10 legnagyobb kapitalizációjú vállalata alapvetően nem az energia szektorra épül."

    A vallalat es a toketulajdonos nem ugyanaz. Peldaul Bill Gates tobb szaz vallalat nagyreszet birtokolja es o a legnagyobb foldbirtokos az USA teruleten. Es nem o a legnagyobb nagytokes, csak o meri vallalni arccal a vagyonat. Ezek az emberek nem egy ceget vezetnek, hanem tobb szazat birtokolnak, tobbnyire befektetesi alapokon keresztul. Az energia- es nyersanyaghiany joreszt nem a penzszerzes eszkoze, hanem a jelenlegi hiany alapu tokes gazdasag fenttartasahoz elengedhetlen feltetel.

    A teljes energiaboseg megszuntetne a globalis hianyt, ami egy nagyon eros deflacios hatassal jarna. Ha barmit elo lehet allitani kvazi ingyen, akkor a legtobb dolognak nincs erteke, igy a tokenek sem. Az elfogadott konszenzus az, hogy ez tokes termelesi valsagot okozna, de kvazi vegtelen energia eseten egyszeruen a legtobb termek eloallithato nonprofit alapon. Egy ilyen tarsadalomban a vagyon kb. nem jelentene semmit, mert mindenki masnak is annyi van amennyit csak akar.

    https://en.wikipedia.org/wiki/Post-scarcity_economy
  • defiant9 #25
    "Tobb incidens volt, ez az egyik"
    Akkor kérnék a releváns linket a közélövetéses incidensre. (nem elsunnyogni)

    " hadsereget bevetni a sajat civil lakossaga ellen, meg tuzparancs nelkul sem."
    Újabb kvp-s csúsztatás, ahogy mondtam ez a védjegyed. A rendőrségben nyilván nincsenek ekkora monstrumok megállítására/szállításra alkalmas járművek, ezért a katonaságét használták:
    Dutch ‘military vehicles tow away’ protesters’ tractors as farmers agitate against emission caps
    Ez nem "bevetés". Ha a gazdák csak személygépjárművekkel vonultak volna tiltakozni akkor nem kellett volna a katonaságot hívni, de ők a rendőrségi járműveknél erősebb járművekkel akartak felvonulni, és mint az előző példából is látjuk akár a rendőrök közé is hajtani.
    Azt azért tegyük még hozzá hogy ezek a traktoros blokádok illegálisak voltak.

    "Igen, mindnek kellene adni."
    Kérem jelöld meg ennek a pénznek a forrását. Mármint hogy az EU összes gazdája megkapja a támogatást a tiszta gazdálkodáshoz. Nincs ennyi pénz, tehát egy utópiát kergetsz, vagyis nincs valós alternatív megoldásod a problémára.

    "Ha a torveny alapjan ki kell vonni a termelesbol a teruletet (mert natura2000), akkor ott semmilyen csokkento technologia nem
    A területeket nem most hozzák létre.
    Farms near national parks are being hit the hardest. Claiming that ecosystems have been damaged by nitrogen pollution, the government plans to cut greenhouse gas nitrogen by up to 70 percent in areas closer to nature reserves.
    Calling it an “unavoidable transition”, the government mandated reductions in emissions of up to 70 percent in many places close to protected nature areas and as high as 95 percent in other places.

    Ráadásul a kormány bírósági határozat is köti:
    The government has been forced to act after courts in recent years began blocking permits for infrastructure and housing projects because the country was missing its emissions targets.
    Ekkora mértékű kibocsájtás redukciót az érintett gazdaságok versenyképességét csökkentené, ezt nem akarják a gazdák, ami logikus mert közvetve ez egyébként is a gazdaság megszűnését okozná gazdaságossági oldalról.

    "Ha csak a felso 1% 1%-anak megfizetheto az egeszseges etel,"
    Ez nincs így, nagyon vastag a réteg aki cigi meg pia pénzből simán lehetne egészségesebb ételeket venni.
    Honnan jön az 1%? Szokásos kvp dobálódzik a hasraütős számokkal. Egyébként kérném a linket hogy a szupermarketek-ben kapható multik-k által tömegtermelt élelmiszer szignifikáns része alacsony minősége folytán káros az egészségre. Figyelj, most nem kell elsunnyogni hanem betenni a linket! (ne egyedi esetről amikor visszahívnak valamit mert valami hiba csúszott a termelési láncba és mondjuk egy magyar beszállító fertőzte meg szalmonellával a végterméket, hanem rendszer szinten)

    "Ha valasztani kell, hogy az emberiseg vagy a bioszfera"
    Nem kell. Mivel nincs valódi válaszod így kitalálsz egy olyan problémát ami ellen küzdhetsz. A holland intenzív állattartás helyett vannak a környezetet kevésbé terhelő, kevesebb erőforrást használó táplálék előállítási módszerek. Akinek ezen termékek nem jók, és "minőségibb" húst enne, az fizessen érte, ahogy most is fizet, nincsenek egységárban az élelmiszerek, a marhabélszín ára sokszorosa a csirkemellének, ami meg drágább mint mondjuk a bab vagy gabonafélék.

    "olcso energia jelentene egyszeru megoldast."
    Az olcsó szén/szénhidrogén égetés alapú energia korának lassan vége. A megújulók/atomerőművek egy fokkal drágább megoldást adnak

    "megfosztana a hatalmatol a legtobb mai nagytokest"
    A világ 10 legnagyobb kapitalizációjú vállalata alapvetően nem az energia szektorra épül. Ezeknek a cégeknek(és a tulajdonosakinak) költség az energia, tehát abban érdekeltek hogy az olcsó legyen. Olyan logikai önellentmondásokat produkálsz ismét a nagy konteózásodtól elvakítva hogy az már fáj.
    1. Apple Inc. (AAPL)
    2. Saudi Arabian Oil Co. (2222.SR)
    3. Microsoft Corp. (MSFT)
    4. Alphabet Inc. (GOOGL)
    5. Amazon.com Inc. (AMZN)
    6. Tesla Inc. (TSLA)
    7. Berkshire Hathaway Inc. (BRK.A)
    8. NVIDIA Corp. (NVDA)
    9. Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. Ltd. (TSM)
    10. Meta Platforms Inc. (META)
  • kvp #24
    "Nincs egy traktorosnak sem joga a rendőrök életét veszélyezetetni, ez jogos önvédelem kategória, nem közéjük lövés. Nem így gondolod?"

    Tobb incidens volt, ez az egyik. A hadsereg kivezenylese viszont nem a bekes megoldas fele mutato lepes. Egyetlen orszagnak sincs joga a hadsereget bevetni a sajat civil lakossaga ellen, meg tuzparancs nelkul sem.

    "Nyilván nem stimmel a matek, sem az hogy a végső egyenletben az állami tulajdon csökkenne, az állam nem adhat szabadon vissza nem térítendő támogatást a gazdáknak mert ez torzítaná a piacot és akkor a többi gazda is kérhetné."

    Igen, mindnek kellene adni. A kornyezetvedelem erdekeben. Osszessegeben az orszag szamara olcsobb es jovedelmezobb lenne a helyi gazdak tamogatasa, mint eloszor allamositani a kis gazdasagokat es utanna behozni a nemzetkozi nagytokes elemiszertermelo cegeket.

    "Spekuláció, egyébként pedig a gazdákkal szemben annyi az elvárás hogy csökkentsék drasztikusan a kibocsájtás, ha erre képesek akkor nem kell eladniuk semmit, szerinted létezik a frankó tiszta technológia amit majd a ’multi’ is majd alkalmazna, hát akkor meg kell venni."

    Ha a torveny alapjan ki kell vonni a termelesbol a teruletet (mert natura2000), akkor ott semmilyen csokkento technologia nem alkalmazhato. Ezert nem adnak a gazdaknak semmilyen csere teruletet sem, pedig adhatnanak azzal a feltetellel, hogy ott mar csak kornyezetbarat technologiakat alkalmazhat. De nem, nem fogadja el a holland kormany egyik megoldast sem, csak az allatallomany csokkenteset (nem a kibocsatas csokkenteset) es a mezogazdasagi terulet kivonasat (a gazdalkodasi profil zolditeset nem).

    "Mindenki olyan élelmiszert vesz amilyet gondol, bárki vehet jó minőségű bio élelmiszert. Igen, drágábban."

    Ha csak a felso 1% 1%-anak megfizetheto az egeszseges etel, akkor ez nem elfogadhato. Az, hogy ezen felso reteg szerint a lakossag tobbsegenek megfelelo az "egeszseges" bogarburger es a koltseghatekony genmodositott ipari alga, szojaval, de nem jelenti azt, hogy ezt a lakossag tobbsegenek el is kell fogadnia. Ertem, hogy ezen csoportoknak fontosabb az uj nemzeti parkok letrehozasa mint az ehezes megszuntetese, sot a huzasaik meg fokozzak is az elelmiszerhianyt, most mar a nyugati vilagban is.

    "ez a korszak szépen lezárul, el kell fogadni, jó lenne a bolygót nagyjából olyan minőségben továbbadni a következő generációknak mint amilyenben kaptuk."

    Ha valasztani kell, hogy az emberiseg vagy a bioszfera, akkor nekem egy ecumenopolis is megfelel, de szamomra nem fogadhato el az emberiseg letszamanak mesterseges csokkentese vagy a tomegek nagynehezen elert eletszinvonalanak tovabbi leepitese.

    ps: A legfontosabb most az energiahiany kezelese lenne. Nagy mennyisegu szendioxidsemleges energia kellene. Ezt jelenleg joreszt nuklearis energiaval tudnank fedezni, mivel ehhez kevesebb nyersanyag kell mint a megujulokhoz. Ha van eleg energia, akkor megfordithato a szen legkorbe kerulese es ha mar semmilyen szendioxidot generalo energiatermelesi modszert nem hasznalunk, akkor elkezdohet a legkor megtisztitasa. (a legkori szendioxid elemi szenne konvertalasa es visszatetele a fold ala) Ehhez nemzetkozi osszefogas kellene es fo akadalya jelenleg az, hogy a globalis energiaboseg megfosztana a hatalmatol a legtobb mai nagytokest. A holland kornyezetszennyezesi problemara is a boseges es olcso energia jelentene egyszeru megoldast.
  • defiant9 #23
    "Egyebkent tobb rendorsegi incidens mar volt, tehat a helyes megfogalmazas az, hogy a tuntetok kozze lottek."
    Valójában:
    no one was hurt in the incident that involved warning shots and direct targeting of a tractor that broke free from a line. Police said there was an attempt to drive into their vehicles and officers.
    A helyes megfoglamazás ismét az hogy kvp a féligazságokkal csúsztat. Mondhatni ez a tipikus módszere.
    Nincs egy traktorosnak sem joga a rendőrök életét veszélyezetetni, ez jogos önvédelem kategória, nem közéjük lövés. Nem így gondolod?
    Illetve számszerűsítsd kérlek hogy szerinted hozzávetőlegesen hány % az esélye hogy egyetlen gazda is meg fog halni azért mert "közéjük lő" a holland rendőrség.

    "Az allam megtehetne, abbol a penzbol amit a kisajatitatasra kolt."
    Nyilván nem stimmel a matek, sem az hogy a végső egyenletben az állami tulajdon csökkenne, az állam nem adhat szabadon vissza nem térítendő támogatást a gazdáknak mert ez torzítaná a piacot és akkor a többi gazda is kérhetné.

    "Ezzel szemben az varhato"
    Spekuláció, egyébként pedig a gazdákkal szemben annyi az elvárás hogy csökkentsék drasztikusan a kibocsájtás, ha erre képesek akkor nem kell eladniuk semmit, szerinted létezik a frankó tiszta technológia amit majd a ’multi’ is majd alkalmazna, hát akkor meg kell venni.

    "Persze a vegen tisztabb lesz a kornyezet, de a lakossagnak ez vegul rosszabb minosegu elelmiszert jelent dragabban."
    Mindenki olyan élelmiszert vesz amilyet gondol, bárki vehet jó minőségű bio élelmiszert. Igen, drágábban. Sajnos a környezetszennyezés ára beépül a költségekbe, értem hogy jó volt ingyen szemetelni a hiperintenzív termeléssel, de ez fenntarthatatlan, ez a korszak szépen lezárul, el kell fogadni, jó lenne a bolygót nagyjából olyan minőségben továbbadni a következő generációknak mint amilyenben kaptuk.
  • rebekakocsis #22
    Ja, egy hülye parasztra lőttek aki át akart hajtani a rendőrökön , áhh hagyjuk reszeled a fingot, további jó konteózást....
  • kvp #21
    "Várom továbbra is a tény adatokat amire azt alapozod hogy a hollandok a tüntetők közé fognak lőni."

    Mar haromszor leirtam, hogy csak akkor fogjak tomegesen megtenni, ha nem marad mas valasztasa a kormanynak es a tuntetok ellenallnak. Mire alapozom? A hadsereg kivezenylesere, amit semmilyen korulmenyek kozott nem tehetne meg egy allam, meg akkor sem ha a tuntetok eppen miniszterenokot nyuzzak meg egy eletlen bicskaval (Hollandiaban mar elofordult, lasd: de Witt). Egyebkent tobb rendorsegi incidens mar volt, tehat a helyes megfogalmazas az, hogy a tuntetok kozze lottek. Multidoben.

    "Ki fogja kifizetni az általad sorolt technológiák plusz költségét? Hogy lesznek így versenyképesek a holland gazdák, nem fognak azért is az utcára menni mert ilyen extra költségeket tennél a nyakukba?"

    Az allam megtehetne, abbol a penzbol amit a kisajatitatasra kolt. Ezzel meg intenzivebb, de zart koros mezogazdasagi termelest lehetne letrehozni, a kis magangazdasagok megtartasaval. Win-win lenne a kornyezetnek is es az embereknek is.

    Ezzel szemben az varhato, hogy a teruleteket elveszik, megszuntetik a termelest majd jonnek a nemzetkoi multi partnerek es ok valositjak meg az intenziv, zart ciklusos termelest a sajat tokejukbol. A holland kormany minden lepese kornyezetvedelembe bujtatott piacszerzes a WEF cikkekben is leirt nemzetkozi elelmiszertermelo cegek szamara. Persze a vegen tisztabb lesz a kornyezet, de a lakossagnak ez vegul rosszabb minosegu elelmiszert jelent dragabban. Pedig megorizheto lett volna a hagyomanyos kis gazdasagokra alapozott intenziv alattartas, a kornyezeti hatasok megszuntetesevel. De ok nem partnerei a kormanynak.

    "Tömören: az "államilag" kisajátított terület már nem természetvédelmi."

    Elvileg ha 99 even belul megszuntetik a termeszetvedelmi statuszt, akkor vissza kellene adni a foldet az eredeti tulajdonosnak, karpotlassal. Persze nem fogjak, mert nem az volt a cel. A holland helyzet sem jobb.

    ps:
    https://www.weforum.org/projects/strengthening-global-food-systems

    "Facilitate multistakeholder dialogues such as the Food Systems Dialogues, related to food systems transformation around the world.

    Mobilize leadership and expertise to achieve agriculture-sector transformation through the Transformation Leaders Network which engages over 150 action leaders and experts to exchange knowledge and systems leadership thinking, best practices, and experience across regions and sectors.

    Strengthen the positive impact of agricultural value chains leading to food that is produced efficiently and sustainably in a way that is accessible to all, supporting a transition to healthier diets and improved environmental outcomes. The Food Action Alliance is comprised of a coalition of organizations and initiatives, that support these systemic changes and enhance productivity.

    Leverage the role of emerging technology innovations and create a robust innovation ecosystem at the country and regional level through the Food Innovation Hubs, which promotes multistakeholder, precompetitive and market-based collaboration.

    Drive multiple pathways for enhancing sustainable nutrition through alternative proteins and diversified high-protein crop varieties, improving sustainability of existing animal-based production, and complementing all efforts through consumer behavior and demand-based shifts.

    Support UN Food Systems Summit action tracks through game-changer initiatives as well as through key leadership milestones. The action tracks are complimented by levers for change to offer cross-cutting and transformative impact from enabling agendas such as youth and gender empowerment, finance, human rights, and innovation."

    Jol leirtak, de ha megnezzuk mit is jelent tenylegesen, akkor viszont kiegyenesedik a kasza az ember kezeben...
  • Mutans Zombi #20
    Ki kell ábrándítsalak némileg, nagyon hasonló ügyünk van, és a kisajátítás 2003 és 2009 között történt, de bővebben sajnos nem áll módomban részletezni, mert még tart a per.

    Tömören: az "államilag" kisajátított terület már nem természetvédelmi.
    Régi tulaj megmarad földje még mindig az és még azt is el akarja venni valaki..., mert oda álmodott meg valamit, de amíg nem neki adják (el), addig természetvédelmi marad.
  • defiant9 #19
    "Biztos vannak nemes célok is, de:"
    A magyar kormány maffiamódszereiből nem lehet Hollandiára általánosítani. Sajnos mi már túl régóta élünk a korrupt NER égisze alatt, akik mindenben a saját magánvagyonuk gyarapításának eszközét látják, így jogos hogy hátsó szándékot feltételezünk, de valóban amikor egy földterületet kivonnak az intenzív állattartás negatív hatásai alól és visszaadnak a természetnek abban van nemes cél.
  • Mutans Zombi #18
    "Az erintett foldteruletek natura 2000 besorolas alatt vannak, tehat se mezogazdasagi, se mas emberi tevekenysegre nem szabadna oket hasznalni..."

    Nem akarok senki lelkébe gázolni, de ez a természetvédelmi területté nyilvánítás, ez egy igen érdekes folyamat. Biztos vannak nemes célok is, de:
    Jön egy cég/személy, aki megakar venni egy föld területet, persze áron alul, egy tulajtól. Ha a tulaj nem megy bele, akkor mindjárt kitalálnak valami ordas nagy ...-t és onnantól kirakják a táblát, hogy természetvédelmi terület és nem csinálhat rajta semmit a tulaj.
    Évekig áll benne a pénze vagy rosszabb esetben, egyszerűen csak elveszik tőle, mindenféle kártérítés nélkül.

    Kitalálod-e, hogy miután a korábbi tulajtól elvették, lekerül-e a természetvédelmi listáról a vitatott földterület, és azt ki kapja meg?

    "Ha elfogadtak volna a penzbeli karteritest es onkent felhagynak a mezogazdasagi tevekenyseggel, akkor semmilyen konfliktus nem lett volna."

    Mert gondolod, hogy a teljes árát fizetik ki ezek a hitványak ilyenkor? Ez inkább olyan, hogy "A pofád befogod, örülj, hogy ennyit kapsz érte"-féle kifizetés. Finomabban fogalmaznak, de ez a lényege, viszont tudják fokozni.

    Önként felhagy? Amikor valakitől elvesznek valamit, akarata ellenére, az sehogy nem lesz önkéntes felhagyás.
    Utoljára szerkesztette: Mutans Zombi, 2022.07.19. 04:54:06