Szekeres Viktor

Itthon már nem szeretik Mr. Beant?

Jött, látott, de egyelőre még nem győzött Rowan Atkinson.

Amióta a Netflix országra lebontva közzéteszi a napi nézettségi listáit, azóta követhetjük, hogy itthon miképp alakul az érdeklődés bizonyos filmek és szériák iránt. És bár nagyjából az derülhet ki a közölt adatokból, hogy a hazai ízlés a nemzetközit követi, érdekes látni olykor, hogy a magyar nézők ízlése milyen alkotások esetében tér el a fővonalastól.

Pénteken került bemutatásra a Férfi a méh ellen című Rowan Atkinson komédia, mely annak ellenére, hogy magyar szinkronnal és felirattal érkezett, és igencsak családbarát lett, a főszereplője révén (egyelőre) nem tarolta le a nézőket, nem próbálták be ugyanis annyian, hogy itthon a legnézettebb sorozattá váljon, ez a poszt még mindig Az Esernyő Akadémiáé. A Man vs Bee eredeti címen futó széria az első két napján a harmadik helyre rendezkedett be, a Stranger Things mögé. A jelek szerint az olyan országok, mint Jordánia, Kenya, Málta vagy Srí Lanka nagyobb rajongói a komikusoknak, hiszen ezekben a legnézettebb lett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!