Berta Sándor

Százezer műhold kerülhet az űrbe

1957 óta 11 000 műholdat lőttek fel az űrbe, de a közeljövőben ez a szám jelentősen nőni fog.

Az Einstein Industries Ventures új német kockázati tőkebefektető 300 millió eurót akar befektetni az európai űrkutatási startupokba, hogy növekedési pályára állítsa őket. Christoph Keese, az Axel Springer vezetője, a projekt egyik kezdeményezője bejelentette, hogy kizárólag európai vállalkozásokat akarnak támogatni.

Keese kiemelte, hogy a jövőben a műholdakon keresztül történő kommunikáció és az űrben lévő érzékelők által gyűjtött adatok kiértékelése egy olyan infrastruktúra részét képezné, amelyet az internethez vagy a földi elektromos vezetékekhez lehetne hasonlítani. Így például a csővezetékek szivárgásait az űrből is fel lehetne fedezni, vagy a mezőgazdaságban a műtrágyák használatát négyzetméterre pontosan optimalizálni lehetne.

A befektető hangsúlyozta, hogy az Einstein Industries Ventures elemzése kimutatta, hogy Európában számos kiváló új űrkutatási társaság működik és azok valójában semmivel sem rosszabbak, mint az amerikai versenytársaik. Ám azoktól eltérően azonban mindegyikükre jelentős finanszírozási nyomás nehezedik: egyszerűen nem találnak pénzt a piacon.

Ulrich Hermann, a vállalatok digitális átalakulásának szakértője, aki szintén részt vesz a projektben, elmondta, hogy az exponenciálisan növekvő számú alkalmazás és információs megoldás számára jelenleg egy új operációs rendszert hoznak létre az űrben. Európa - hasonlóan a számítógépek vagy okostelefonok operációs rendszereihez - ismét nem része ennek. Szerinte ez nem maradhat így, szükség van az elkötelezettségükre.

A kockázati tőkebefektetők a beruházások során olyan fiatal vállalkozásokra kívánnak összpontosítani, amelyek már több finanszírozási fordulón vannak túl, és kiküszöbölték az alapvető technikai kockázatokat. "Jelentős kereskedelmi vonzerőt" kell elérniük és "nagyon gyors növekedésre" kell készülniük.

Keese és Hermann mellett három másik iparági menedzser is részt vett az új kockázati tőkebefektető megalapításában: Marco Fuchs, a brémai székhelyű OHB űrvállalat főtulajdonosa és vezérigazgatója; Hans Steininger, az Ariane beszállító MT Aerospace vezérigazgatója és Arndt Geiwitz szerkezetátalakítási szakértő. Az ipari tanácsadó testület tagjai között vannak Jean-Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség (ESA) korábbi főigazgatója; Jean-Yves Le Gall francia ipari menedzser, aki a francia űrügynökséget (CNES) vezette, valamint Bettina von Oesterreich és Jana Hecker pénzügyi szakértők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!