Gyurkity Péter

Átadták a harmadik kínai repülőhordozót

A hazai fejlesztés nagy előrelépést jelent, ezt továbbiak követik majd a sorban.

A sorrendben harmadik kínai repülőgép-hordozó többször szerepelt már híreinkben, ami annak köszönhető, hogy ez a típus több tekintetben az ország katonai és gazdasági felzárkózását szimbolizálja. Tavaly arról írtunk, hogy alakulóban volt a hajó, ennek hivatalos átadására most kerítettek sort.

A napokban több forrás is beszámolt a hivatalos átadóról, amely mindenképpen nagy mérföldkövet jelent a kínai haditengerészet számára. A Fucsien névre keresztelt hajó ugyanis már teljes mértékben hazai fejlesztésnek számít, ez jóval nagyobb az első két példánynál, a 80 ezer tonnánál is nagyobb vízkiszorítású jövevény pedig több modern megoldást, így például elektromágneses katapult-rendszert is alkalmaz, amellyel felgyorsul a repülők levegőbe emelése. Emellett az energiahatékonyságra és az egyszerűbb karbantartásra is hangsúlyt helyeznek, bár azt majd csak később látjuk igazán meg, hogy a 003-as típus mennyire válik be a gyakorlatban.


Kína először egy szovjet eredetű, Ukrajnától használtan vásárolt hordozót szerzett be, ez Liaoning néven szolgál a haditengerészetnél. A második példány az ugyanazon típusra épülő, ám már hazai gyártású Santung volt, ezek kisebb méretük és korosabb rendszereik révén nyilván nem teszik lehetővé a gyors felzárkózást az amerikai riválishoz, viszont megfelelő első lépést jelentettek. Most a 003 révén jönnek a jóval nagyobb és izmosabb példányok, amelyeket az elkövetkező évtizedekben továbbiak követnek majd a sorban, ahogy Kína ellensúlyozni igyekszik a nyomasztó amerikai jelenlétet, legalábbis a régión belül.

Az új hajóval egyelőre navigációs és kikötési teszteket végeztek el, most jöhetnek az ennél bonyolultabb feladatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • petrov144 #4
    Nem nukleáris meghajtású, úgyhogy kiszolgáló hajókra szorul, ha távolabbra merészkedne. Nem ugyanaz a kategória még mindig, mint az amerikai hajók. De persze tud fejfájást okozni egy ilyen is.
  • Sequoyah #3
    30-40 eves Amerikai hordozok meg mindig modernnek szamitanak. Ott nem evente avulnak el a rendszerek, hanem evtizedek alatt.
    Persze upgradelni kell oket, de nem ujat epiteni.
  • Kelta #2
    ja, még 1-2 év mire hadrendbe álhat, és addigra kb elavul a fele a rendszereinek
  • nlght #1
    És hol vannak a repülők hozzá?
    (kínos csend)