Gyurkity Péter

Ismét 3 műszakban gyárt a Volkswagen

Az e-autók utánpótlása sokat javult, ezzel helyreállt a korábbi rend a fő telephelyen.

A Volkswagen kapcsán nemrég írtunk arról, hogy a cég csökkentené a vezérlőegységek számát, korábban azonban a chiphiány nagyon gyakran szerepelt beszámolóinkban. Azt is megemlítettük, hogy az akkumulátorhiány lehet az igazi probléma, most azonban végre jó hír érkezett a német gyártótól, amely a helyzet normalizálódását jelzi.

A VW egy rövid Twitter-bejegyzésben közölte a napokban, hogy a zwickaui üzemben helyreállt az eredeti helyzet, az elmúlt néhány hét során ugyanis fokozatosan tovább javult a helyzet, így ismét átálltak a 3 műszakos gyártásra. Tekintettel arra, hogy ez a telephely a legfontosabb egység, legalábbis az elektromos modellek területén, ez mindenképpen jó hír, egyben pedig azt jelzi számunkra, hogy az alkatrészek utánpótlásával már nincs különösebb gond. A korlátozásokat amúgy február végén, az ukrajnai háború kezdetekor vezették be, ez egy hónappal később enyhült, akkor már napi 900 autót állítottak elő, most pedig elérték a napi 1300-as darabszámot.

Zwickau városában a Volkswagen ID.3, a Volkswagen ID.4, a Volkswagen ID.5, az Audi Q4 e-tron, az Audi Q4 Sportback e-tron, valamint a Cupra Born sorozatgyártása zajlik, a harmadik műszak újbóli bevezetésével most az ezen modellekre vonatkozó, igencsak nagyra nőtt lemaradást hozhatják fokozatosan be. A telephely az eredeti elképzelés szerint évente 330 ezer elektromos autó leszállításáért felelne, ez idén nyilván nem valósulhat meg, viszont a lassú helyreállás révén jövőre már elérhetik a fenti számot. Az ID.4 gyártása eközben Emdenben, az ID. Buzz előállítása pedig Hannoverben indult nemrég el, ez szintén segíteni fog, miközben az ID.3 leszállítása a drezdai üzemből is folyamatos, bár ez utóbbi alacsony példányszámban (állítólag napi 35 darabban) történik.

A szintén ezen csoport részét képező Škoda eközben az Enyaq iV és az Enyaq Coupe iV gyártását futtatta fel heti 1000 darabra, már április végén, hogy minél előbb elérjék a még nagyobb, heti 1850 darabos célt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!