Gyurkity Péter

Három űrhajós érkezett a kínai állomásra

Ketten nem először járnak az űrben, 6 hónap alatt több eltérő feladat vár majd rájuk.

Pontosan egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy űrhajósok indultak a kínai űrállomásra, amelynek építése azóta is zajlik. Most egy újabb trió érkezett meg a helyszínre, ők már a második generációt képviselik, ám bőven rendelkeznek tapasztalattal.

Szombaton nézhették végig az érdeklődők az élő közvetítést, amely ezúttal is a Hosszú Menetelés 2F típusú rakétát, valamint az annak tetején csücsülő Shenzhou 14 kapszulát mutatta, ahogy azok a magasba emelkednek és megközelítik a még mindig építés alatt álló űrállomást. A háromfős személyzet kapitánya, Chen Dong, második alkalommal jár az űrben, mellette az első női tajkonauta, Liu Yang kapott helyet, aki szintén másodszor van bevetésen, míg a harmadik tag, Cai Xuzhe, most először vesz részt ilyen expedíción. Érdekesség, hogy mindhárman 40 év felett járnak, ők azonban már a kínai űrhajósok második generációját képviselik, hiszen a 2010-es kiválasztás eredményeként kerültek a programba, maguk mögé utasítva a már korosabb úttörőket. A tervek szerint 6 hónapon át lesznek a helyszínen, ezen időszak alatt több eltérő feladat vár rájuk.


Ha minden jól megy, a sorrendben harmadik személyzet júliusban és októberben két további modult fogad majd a 16,6 méteres Tianhe-űrállomáson. Ezeket a dokkolást követően a robotkar segítségével emelik majd át a megfelelő pozícióba, eközben azonban űrsétákon és további elemek beszerelésén is részt vesznek majd, de több tudományos kísérletre is sort kell keríteniük, mielőtt az év legvégén megérkezik a Shenzhou 15 legénysége. Őket már a helyszínen fogadnák majd, miután beszerelik az új lakómodult. Az őket szállító rakéta és kapszula párosa mindezen idő alatt azonban készenlétben áll a Góbi-sivatagban lévő központban, amennyiben vészhelyzet áll elő és gyors indításra lenne szükség.

Az 1992-ben indult program eredménye a mostani űrállomás, amely az ISS méretének egyötödét éri csak el, ez azonban folyamatosan bővül, a következő lépések pedig még nagyobb objektumok létrejöttét eredményezik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!