Gyurkity Péter

Új űrruhákat rendelt a NASA

Két magáncég végzi majd el ezek fejlesztését, az ügynökség eddigi eredményeire építve.

A NASA kapcsán nemrég olvashattunk arról, hogy fellőtték a Boeing űrkapszuláját, amely azóta vissza is tért a Földre. Az amerikai ügynökség azonban hosszú évek óta dolgozik az új űrruhák projektjén, amelyről még 2017-ben írtuk, hogy ezek késnek, most azonban külsős partnerek bevonásával jelenik meg a fény az alagút végén.

A napokban közzétett hivatalos bejelentésben arról adnak hírt, hogy egy 3,5 milliárd dolláros szerződést kötöttek az Axiom Space és a Collins Aerospace vezetésével, az elkövetkező években tehát ez a két cég lesz a felelős a tulajdonképpeni fejlesztési munkálatokért, bár ennek során nagy mértékben támaszkodnak majd a NASA eddig elért eredményeire, az általuk kidolgozott technológiákra. Tekintettel arra, hogy a jelenleg használt szkafanderek már 4 évtizede szolgálatban állnak, itt az ideje lecserélni azokat, különösen úgy, hogy készülnek az újabb Hold-küldetésekkel, valamint a Mars elérését célzó következő lépésekkel, a most aláírt szerződés azonban némileg komplex, hiszen mindkét cég pályázhat majd a további szolgáltatásokra, így például a karbantartási feladatokra, valamint az Artemis-küldetés egyes részleteire.

A fenti összeg legnagyobb részét egy hosszú, 2034-ig terjedő időszakban fizetnék ki, több részletben, attól függően, hogy a partnerek pontosan mely feladatokat vállalják majd magukra, a NASA megbízásait teljesítve. A dizájn kialakítását ők végzik majd, viszont az ügynökségnek nyilván vannak bizonyos követelményei és elvárásai, amelyek közül az eltérő fizimiskájú űrhajósok megfelelő, azonos kiszolgálása szerepel kiemelt helyen, az új űrruháknak ugyanis a nők és férfiak 95 százalékát kell majd kényelmes módon magukba fogadniuk. Érdekesség, hogy a NASA már 14 éve dolgozik ezen a projekten, amelyre több mint 420 millió dollárt költöttek el, korlátozott eredménnyel, nemrég viszont olyan döntés született, hogy érdemes megosztani az eddigi tapasztalatokat az ágazati szereplőkkel, akik valószínűleg gyorsabb és hatékonyabb módon tudnak majd elkészíteni egy új generációt.

Ennek képviselőit 2025-ben mutatnák be, minden bizonnyal egy űrséta keretében, meglátjuk, hogy addig milyen előrelépést tudnak majd felmutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!