Berta Sándor

Átestek a ló túloldalára a kalózok elleni harcban Francia­országban

A helyi törvényhozók és szerzői jogi szervezetek a saját dolgukat nehezítették meg.

Franciaországban a l’Autorité de régulation de la communication audiovisuelle et numérique - l'Arcom nevű hivatal foglalkozik a kalózkodással és a korábbi HADOPI nevű intézmény jogutódjának számít, amelyet számos további jogosítvánnyal láttak el, így többek között feketelistára teheti a "problémás" oldalakat. A listát akár az internetszolgáltatók is használhatják adott honlapokhoz való hozzáférések blokkolására. Emellett a l'Arcom keményen felléphet az illegálisan streamelt sportközvetítésekkel szemben is.

Denis Rapone, a l'Arcom magas rangú tagja a cannes-i filmfesztivál résztvevői előtt mondott beszédében dicsérte a filmipar kalózkodás ellen tett erőfeszítéseit, ugyanakkor kijelentette, hogy az ágazat szereplőit egyesíti az a közös harc, amelyet a "kalózkodás ragadozó csapásaival" szemben vívnak. A küzdelemnek vannak sikerei, például a védjegytulajdonosok bírósági döntésekkel sikeresen blokkoltattak az internetszolgáltatókkal több száz kalózoldalt, de mivel még mindig több millió ember fordul rendszeresen illegális forrásokhoz, ezért még nagyobb erőfeszítésekre van szükség.

Az ország az EU jelentések szerint általánosságban véve valóban jól áll az illegális letöltések elleni harcban, azonban filmes téren kiemelkedően rosszul teljesít. A szakember csupán azt felejtette el hozzátenni, hogy a kalózkodás elleni fellépés általános sikertelensége elsősorban a helyi döntéshozóknak köszönhető, akik korábban egy különleges jogszabályt alkottak meg. A törvénnyel az az alapvető probléma, hogy szinte ösztönzi a felhasználókat a kalózkodásra, hiszen abszurd hosszú és exkluzív mozijogot biztosít a filmforgalmazóknak.


A 20 évvel ezelőtti, eredetileg a VHS-kazetta kölcsönzés korában meghozott jogszabály szerint az egyes alkotások csak három esztendővel (!) a mozibemutató után kerülhetnek a televízióba vagy egy stream-platform kínálatába. Ezen idén változtattak, most annyit javult a helyzet, hogy az időtartam az Amazon és a Disney esetében 17, míg a Netflix esetében 15 hónapra rövidült le. Az utóbbi nem véletlen, ugyanis a szolgáltató a két hónappal rövidebb időtartamot gyakorlatilag megvásárolta azzal, hogy kész évente 190 millió eurót befektetni a helyi televíziós tartalmak és filmek gyártásába. Ez a időbeli késleltetés csak a kizárólagosan online forgalmazott alkotásokra nem érvényes.

Ez tehát azt jelenti, ha a Disney bemutat egy új szuperhősfilmet a mozikban, az Franciaországban 17 hónapig nem jelenhet meg a saját Disney+ szolgáltatásának a kínálatában. A jogszabály tehát leginkább a francia állampolgárokkal tol ki, akik azt látják hogy az emberek a világ minden táján a saját nappalijukban nézhetnek meg vadonatúj filmeket, addig ők ettől el vannak zárva. Nem meglepő, hogy sokan nem várnak ennyit a művekre, hanem inkább letöltik azokat illegális forrásokból. Ha lenne legális alternatíva, az valószínűleg nagyban csökkentené a warez iránti igényt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #5
    Fenntartható, a kulcsszó, vagyis kompromisszum.
    Tudod kecske megmarad, káposzta is jól lakik.
  • RJoco #4
    Úgy nehéz megfelelő intézkedéseket hozni, ha fogalmuk sincs az okokról. Nem baj, csinálják csak a hülyeségüket. Jobb nem lesz nekik. Mondjuk másoknak sem...
  • Sequoyah #3
    Milyen vallalat? Ezek valasztott kepviselok.
  • Major #2
    Egy vállalat mit tartson szem előtt az időjárást?
  • Agyturbinikusz #1
    Olyan zseniális, Mindig a pénz szem előtt, és minél jobban szorítja, annál több csúszik ki az újak közül.