Gyurkity Péter

1,4 nm-es chipeket fejleszt a TSMC

A soron következő generáció részletei véglegesek, így jöhet az újabb lépés kialakítása.

A piacvezető tajvani félvezetőgyártó kapcsán nemrég írtunk arról, hogy csak évek múlva jönnek csak a 2 nm-es példányok, eközben azonban maga az eljárás tulajdonképpen összeállt, így a fejlesztői csapat fókuszát áthelyezhetik a következő fázisra. Ennek részleteiről írnak most külsős források, kiemelve a cég előnyét, míg a Samsung Biden elnök számára demonstrálta saját megoldását.

A múlt hét vége felé dél-koreai lapok írtak a TSMC várható bejelentéseiről, nyilván elsősorban azért, mert ezzel megelőzhetik a Samsung hasonló próbálkozásait. Ahogy azt korábban mi is írtuk, a 2 nanométeres fejlesztések az évtized közepén, 2025-re válhatnak elérhetővé, akkor indulna ugyanis be a sorozatgyártás, a magukat jól értesültnek beállító források szerint azonban a tajvani cég a június közepén esedékes Technology Symposium alatt további bejelentésekre készül. Ennek során a következő lépést képviselő, már 1,4 nanométeres chipek, pontosabban az azok előállításához szükséges technológia egyes részleteiről is említést tehetnek, mivel a fejlesztői csapat elkészült a 2 nanométeres változat összeállításával.

A tajvani szakemberek egyelőre az új generációhoz szükséges technológia kialakításával, az ehhez vezető út felfedezésével vannak elfoglalva, vagyis azt igyekeznek kideríteni, hogy mely anyagokat és eljárásokat használhatják majd fel a munka során. A végleges változat összeállítása, majd pedig a megjelenés nyilván csak az évtized második felében valósulna meg, eközben pedig a nagy riválisok is készülnek valami hasonlóra, az Intel például a 18A (18 ångström) névre keresztelt technológiát tenné elérhetővé 2025-re, újabb 3 éven belül pedig még egy további technológia bukkanna fel a gyártó jóvoltából.

Szintén dél-koreai lapok számoltak be arról, hogy Biden elnök múlt heti látogatása során minden valószínűség szerint a Samsung is felvillantotta saját megoldását, a találkozó alatt pedig jó eséllyel a 3 nanométeres fejlesztésüket ismertették az amerikai vezető számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!