Szekeres Viktor

Sandra Bullock újabb ritka mozis bravúrt hajtott végre

Újabb Sandra Bullock-bravúrról számolhatunk be.

Pár hete számoltunk be arról, hogy a The Lost City volt Amerikában a hétvége legnézettebb filmje lett, ami azt jelentette, hogy Sandra Bullock páratlan teljesítményt mondhat magáénak, hiszen egymás után a negyedik évtizedben ért el első helyett az amerikai hétvégi bevételi toplistán. A 90-es években ez többek között a Speeddel sikerült neki, a 2000-es években a Nász-ajánlattal, a 2010-es években a Gravitációval, és most Az elveszett várossal. Most pedig, pár héttel később, kiderült, hogy egymást követő négy évtizedben sikerült legalább 100 millió dolláros amerikai bevételt elérnie a filmjeivel, hiszen jövő hétvégén a még mindig top10-es The Lost City át fogja törni az álomhatárt.

Külön érdekesség, hogy Bullock népszerűsége nem csak a mozikban mutatkozik meg, hanem streamingen is, hiszen minden idők legnézettebb Netflix-filmjei közül is kettőben főszereplő volt. Ezen a listán a Madarak a dobozban még mindig harmadik helyezett az első 28 napban produkált, illetve megtekintett órák száma alapján, míg a tavalyi Megbocsáthatatlan pedig ötödik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!