Gyurkity Péter

A töltők elhagyása miatt fizet a Samsung és az Apple

Mindkét cég komoly büntetéseket kap Brazíliában, ám még így is megéri nekik.

Az elmúlt hónapokban többször írtunk az Apple lépéséről, amelynek eredményeként az iPhone-telefonok már gyári töltő (és kábel) nélkül érkeznek a vásárlókhoz. A a töltő hiánya miatt korábban már perelték is céget, egy másik ügyben nemrég döntés született, eszerint a cég nem vezette meg a vásárlókat, most azonban a legnagyobb riválissal együtt kénytelenek fizetni a gyakorlat miatt.

Külsős forrás számolt be a napokban arról, hogy Brazíliában a helyi illetékes hatóság több alkalommal vetett már ki nagyobb büntetést a két cégre, mégpedig ugyanazon okból, a töltő hiánya miatt. Szerintük ezzel a helyi, a kapcsolt értékesítéseket megtiltó törvényeket sértik meg, amit az Apple jó ideje tesz, a gyakorlatot pedig időközben a Samsung is magáévá tette, legalábbis a csúcskategóriás típusok esetében. Amíg az Apple eredetileg arra hivatkozott, hogy a töltőegység elhagyása miatt jóval több készüléket tudnak elhelyezni a konténerekben, emiatt pedig a károsanyag-kibocsátás is alacsonyabb, vagyis ők pusztán a környezetet védik, ezzel nem mindenki ért egyet – különösen, mivel az 1000 dollár feletti árakon megvásárolt telefonokhoz később külön, akár 50 dollárért kell beszerezni a töltőket, a kábel pedig további 19 dollárba kerül.

Áprilisban egy brazil bíró 1080 dollár megfizetésére kötelezte az Apple-t az egyik vásárló bejelentése után, egyes beszámolók szerint pedig csak Sao Paulo területén eddig összesen 2,1 millió dollárra rúg a hasonló döntések eredménye. Fortaleza esetében már egy 5,2 millió dolláros összeget említenek meg, bár az nem világos, hogy ez a két céget érintő büntetések teljes összege, avagy külön-külön voltak kénytelenek ennyit fizetni a régióban. A várakozások szerint számos további hasonló döntés születhet majd meg a dél-amerikai országban, vagyis mindkét piaci szereplő további milliókat lesz kénytelen leperkálni a helyi vásárlóknak.

A büntetések nagyon nem rontják az üzleti eredményt, az Apple egyes becslések szerint már 6,5 milliárd dollárt spórolt meg a töltők elhagyásával, bár a Samsung esetében nem áll rendelkezésre hasonló adat. Utóbbi cég a Galaxy A53 típust már töltővel együtt szállítja le az országon belül, egyelőre ez nevezhető a legfontosabb fejleménynek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Semmibe nem kerulne azon orszagokban ahol kell adni a toltot a telefon melle egyszeruen adni egy toltot a telefonhoz. Nem kell kozos csomagolasban elhelyezni, csak egyben kell kiirni a kozos arat es egyben kell atadni a vevonek, jelezve, hogy ez egy termek, kulon nem megvasarolhato. Meg vesztesege sem lett volna rajta az Apple-nek, ha egyszeruen 1000 dollar helyett 1069 dollarert adjak a telefonokat (telefon + tolto + kabel egysegcsomagban).

    Amiota a szabvanyos 15 wattos USB A portos tolton kivul 1001 uj USB-PD szabvany es csatlakozo tipus van, azota lassan minden uj telefon tipushoz eltero tolto kell. Az USB C viszont meg egyelore nem terjedt el a toltok oldalan mint szabvanyos kabelcsatlakozo. Elobb utobb ez is letisztul majd, mint ahogy korabban az USA A is egyseges lett a cserelheto kabeles toltok kozott.
  • zola2000 #4
    Azt is csinálhatnák hogy bizonyos piacon adnak töltőt más piacon meg nem.

    Mondjuk töltő szerintem sem kellene, mert áram alatt lévő usb kimenet van minden TVn, pcn, konzolon, routeren stb, ha valaki éjszakára dugja töltőre a telefont az reggelre tele lesz még ha lassan is, de kábelt szerintem kellene adni hozzá.
  • asgh #3
    Ez a van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete: ha adnak a telefon mellé töltőt, akkor az EU bírságol, ha nem, akkor Brazília.
    Nem véletlen, hogy inkább a brazil bírságot vállalják.
  • zola2000 #2
    Vajon hányan vannak olyanok akik a régi telefonjuk töltőjével töltik az újat is, és hányan vesznek új töltőt, például a gyorsabb töltés miatt?
  • DrSoong #1
    Idehaza is tiltott a kapcsolt értékesítés. Perelni kell. Lófaszt környezetvédelem amikor dupla csomagolásról beszélünk!