Gyurkity Péter

Elvesztette első helyét az Apple

Már nem ők a legértékesebb cég, a vetélytárs azonban egészen eltérő területen tevékenykedik.

Az Apple kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy az androidos riválisokkal összehasonlítva jobban megőrzi értékét az iPhone 13, az év elején viszont arról is beszámoltunk, hogy már 3 billió dollár felett volt a cég értéke. Ez utóbbi az elmúlt hetekben jelentős mértékben csökkent, így elvesztették az első helyet.

Az érdekes fejleményekről az CNBC adott hírt, ezúttal is a tőzsdei árak változását, valamint az ebből következő trendet vázolva fel nekünk. Ebből gyorsan kiderül, hogy a megelőző 5 kereskedési napon csaknem 10 százalékkal esett vissza az Apple részvényeinek ára, ami összeköthető a közelgő recesszióval kapcsolatos félelmekkel, az Ukrajnában dúló háborúval, az emiatt meghozott intézkedésekkel, valamint a technológiai szektor (és minden egyéb terület) mesterségesen felfújt áraival. A 3 billió dolláros határ most némileg messzinek tűnik, az Apple május közepén 2,31 billiónál tartott, ide sikerült tehát visszaesni az éveken át tartó növekedés után, az új első helyezett viszont egészen más területről érkezik.

Az első helyet a szaúdi kézben lévő Aramco kaparintotta meg, amely az ország nagy olajkitermelő vállalata. Ők 2,43 billió dollárral vezetik a rangsort, ami azonban az amerikai riválisokat illeti, ezek messze leszakadva követik csak az Apple-t, hiszen ebben a tekintetben a Microsoft és a Google anyacége, az Alphabet említhető meg, előbbi 1,91 billió, utóbbi pedig 1,49 billió dolláros értéket tud csak felmutatni. Érdekességként megemlíthető továbbá, hogy az Apple eredetileg 1980 decemberében ment tőzsdére, az akkori 22 dolláros bevezető árat pedig nagy emelkedés, gyengélkedés, majd pedig újabb, hosszú ideig tartó növekedés követte, több változtatással, így amennyiben valaki 1980-ban 100 részvényt vásárolt, ez most több mint 22 ezer részvény lenne, 3,2 millió dolláros értékkel.

A cég jó eséllyel a soron következő válságot is átvészeli majd, így további növekedésre számíthatunk, bár ezt nyilván senki nem tudhatja előre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!