Gyurkity Péter

Sztorikkal bővül az Xbox-app

A közösségi média jól ismert funkcióját építik be az alkalmazásba, egyéb újítások mellett.

A Microsoft komoly erőfeszítéssel dolgozik saját konzolos platformján, annak minden egyes szeletén, nemrég például arról olvashattunk, hogy a redmondi cég már a játékokon belül is reklámozna, ezt a példát pedig a nagy rivális Sony is követné. Az Xbox hivatalos oldalán közzétett újabb részletes bejegyzés szerint a május frissítés részeként az iOS és Android alatt használt alkalmazás bővül ki, mégpedig a közösségi hálózatokról jól ismert sztorik (vagyis történetek) funkciójával. Ennek köszönhetően a felhasználók egyetlen érintéssel kijelölhetik azon tartalmakat, amelyeket rövid időre meg szeretnének osztani ismerőseikkel, ezeket felirattal láthatják el, illetve gyorsan megtekinthetik, mielőtt elérhetővé teszik azt a platformon belül. Ezt követően az így megosztott állományok 72 órán keresztül megtekinthetők lesznek, majd pedig eltűnnek, ahogy azt az egyéb platformokon már jó ideje megszokhattuk.

A másik fontosabb újítás az úgynevezett Quality of Service (QoS) minősítés elérhetővé tétele azon kimenő tartalmak számára, amelyek kifejezetten érzékenyek a késleltetésre. Ennek megfelelően prioritást kapnak majd a csoportos beszélgetések, a többjátékos módok, valamint a streaming funkciója is, vagyis a konzolról ezen adatok továbbítódnak majd elsődlegesen az internet irányába. Az opciót a hálózati beállítások, azon belül is a további beállítások alatt találjuk meg, ez elméletileg már minden régióban elérhető, természetesen a frissítés alkalmazását követően.

A mobilos alkalmazáson belüli történetek először Ausztráliában jelentek meg, a többi régió hamarosan szintén sorra kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!