Gyurkity Péter

Ugrással kerüli el szex utáni a halált néhány pók

A kutatók egy újabb érdekes trükköt figyeltek meg egy pókfajnál, amely a túlélést szolgálja.

A pókok nem túl gyakran szerepelnek tudományos jellegű híreinkben, nemrég azonban arról számoltunk be, hogy többek között ilyen, 11 millió éves leletek mutatták meg Ausztrália múltját. Most az egyik faj kapcsán írnak a szakemberek arról, hogy a szex utáni túlélést szolgáló érdekes viselkedési formát figyeltek meg, amely eddig ismeretlen volt.

A Current Biology oldalán tették közzé munkájuk eddigi eredményeit a kínai kutatók, akik 155 Philoponella prominens pókpár viselkedését figyelték meg vizsgálataik alatt. A számokból arra a következtetésre jutottak, hogy a szex utáni túlélés érdekében a hímek túlnyomó része (jelen esetben 152) gyorsan elugrik a nőstény elől, amely az aktust követően veszélyessé válik és akár el is fogyaszthatja partnerét, függetlenül annak teljesítményétől. Ez utóbbi kitétel persze nem teljesen helytálló, hiszen az egészséges és jó formában lévő példányok akár többször is képesek elrugaszkodni a közösülés végén, amely amúgy nagyjából 30 másodpercig tart, a távolság pedig a 88 centimétert is elérheti, bár arra is akadt példa, hogy egy vékony selyemszálon kapaszkodtak meg a túlélni igyekvő hímek, amelyek erre támaszkodva növelték meg a távolságot a veszélyessé váló nőstényektől.

Utóbbiak amúgy maguk dönthetik el, hogy a spermát mikor használják fel. Ezt elhalaszthatják, megvárva, amíg minden tekintetben készen állnak a megtermékenyítésre, de akár el is pusztíthatják azt, amennyiben az „adományozó” nem felel meg az elvárásoknak. A hím elfogyasztása előbbi esetben is napirenden maradhat, ők valószínűleg emiatt fejlesztették ki az érdekes mechanizmust, amelyet az első lábak elasztikus jellege tesz lehetővé, bár emellett számos egyéb technikát is ismerünk, hiszen egyes fajok példányai halottnak tettetik magukat, másik kasztrálják magukat, avagy levágják a nőstény veszélyesebb testrészeit.

A kutatók elmondása szerint a fent ismertetett trükk nagyjából ahhoz hasonlítható, mintha egy normál méretű ember 1 kilométeres távolságba ugrana a közösülést követően, ez minősülne ugyanis mindenképpen biztonságos megoldásnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #5
    Sajnos az emberek kozt nem lehet ilyen konnyen elmenekulni, mert mituzassal 20-30 ev mulva is meggyilkolhato az illeto.
  • asgh #4
    Sőt, ha idenézett, a legjobb elfutni. ;)
  • öregharcsa #3
    Szépen fogalmaztál :)

    "Ugrással kerüli el szex utáni a halált néhány pók"
  • Agyturbinikusz #2
    Szerintem közösülés előtt érdemes elugrani, így csökkentve a veszélyt.
  • Garga Pitic #1
    "Olyan lehet, mint te, Hicks"