Gyurkity Péter

Gondok vannak a Switch akkumulátorával

A Nintendo részletes utasításokkal igyekszik segíteni, viszont a probléma okát nem ismerik.

A japán gyártó háza táján az utóbbi hetekben leginkább a hivatalos emuláció lehetőségeinek kibővüléséről érkeztek be hírek, legutóbb például arról írtunk, hogy kiszivárogtak a Game Boy-emulátorok. Most a Switch egyik fontos komponense szerepel a hírekben, a jelek szerint egyre több felhasználónak gyűlik meg a baja a kézikonzollal.

A Nintendo ugyan hivatalos közleményben egyelőre nem reagált az első beszámolókra, a támogatói oldalon viszont már közzétettek egy részletes útmutatót, amelyben a Switch akkumulátorának teljes lemerülését célzó lépéseket sorolnak fel. A jelzések és a fenti oldal alapján arra következtethetünk, hogy több felhasználónak gondja akad az üzemidővel, a külsős jelentésekből pedig gyorsan egyértelművé válik, hogy a készenléti módban hagyott példányok a feloldást követően gyorsan lemerülnek, ez pedig különösen az újabb, már OLED-kijelzővel ellátott típust érinti, bár azt még a cég maga sem tudja, hogy pontosan mi okozza a problémát.

A támogatói oldalon közzétett útmutatóban arra kérik a felhasználókat, hogy kapcsolják ki az automatikus készenléti módot, ezt követően pedig indítsanak el egy játékot és hagyják, hogy teljesen lemerüljön az akkumulátor. Tekintettel arra, hogy az OLED-kijelző hajlamos a beégésre, ezt érdemes már eleve alacsony töltöttségi szint mellett megkezdeni, ezt követően pedig legalább 4 órán át kell töltenünk a készüléket, hogy mindenképpen elérjük a 100 százalékos szintet. Ennek köszönhetően a szoftver megfelelő módon kalibrálja az akkumulátort, amely ezt követően hosszabb üzemidőt kínál majd, legalábbis a remények szerint.

A Nintendo remélhetőleg tovább vizsgálódik az ügyben, ennek révén belátható időn belül kiderülhet, hogy mi vezetett a fenti gondokhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Ez elvileg a régieknél is akkor jön elő ha hónapokig dokkolóban van a konzol és valaki mégis handheldként is használná.