Gyurkity Péter

Gyakoriak a sötét anyag nélküli galaxisok

A korábbi meglepetések után most egy részletes vizsgálat sugallja ezek nagy számát.

Csaknem két évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy már akkor is sokasodtak a kérdőjelek a sötét anyag és a sötét energia körül, a szakemberek számára az egyik problémát a látszólag sötét anyagot nélkülöző galaxisok detektálása okozta. Ezzel kapcsolatban most egy érdekes tanulmány eredményeit vehetjük szemügyre, ezek arra utalnak, hogy a jelenség meglehetősen gyakori lehet.

A csillagászok évtizedeken keresztül teljesen elfogadott tényként kezelték a különböző galaxisok normálisnak gondolt összetételét, amely minden egyes esetben tartalmazta a sötét anyagot, enélkül ugyanis nem tudtuk volna megmagyarázni a csillagok mozgását. Időközben azonban néhány esetben már az ezt teljes mértékben nélkülöző példányokat is észleltünk, ami további kérdőjeleket villantott fel meglévő tudásunkkal, illetve magukkal a megfigyelésekkel kapcsolatban. Egy most elkészült és közzétett tanulmány arra figyelmeztet, hogy valószínűleg módosítanunk kell az elfogadott elméleteket. A University of California, Irvine és a Pomona College kutatóinak közös anyagában ugyanis arról olvashatunk, hogy az általuk lefuttatott szimulációk alapján megtalálhattuk a választ az ezen galaxisok kialakulásával kapcsolatos kérdésre.

A számítógépes modellben (amelyet nem kifejezetten erre fejlesztettek ki) az Univerzum eddigi történetét vették közelebbről szemügyre, mégpedig annak egy kisebb, nagyjából 60 millió fényéves szeletére fókuszálva. Meglepve tapasztalták, hogy a galaxisok ütközése során hét esetben olyan kisebb példányok jöttek létre, amelyek nélkülözték a sötét anyagot, azt ugyanis a jóval méretesebb, náluk akár ezerszer nagyobb tömeggel rendelkező egyéb galaxisok egyszerűen elszívták. Nagyon úgy tűnik, hogy az ilyen kisebb példányok viszonylag gyakoriak lehetnek, ami mindenképpen fellélegzésre ad okot a szakemberek számára, viszont egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy itt az ideje módosítani a galaxisokról és a sötét anyagról alkotott képünket.

Az igazi visszaigazolás majd az lesz, ha sikerül felmérni ezek gyakoriságát, ehhez viszont nyilván további komoly munkára és időre lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #20
    Gondolkodom egy ideje, hogy miért nézel ennyire hülyének, de nem jövök rá. Kérdeztem @kvp, hogy mire gondolt amikor azt írta, hogy "relativisztikus idő és tér torzulás okozza"? Te tudni vételed, és bedobtad a "modified gravity", amiben szerinted még nem érték el a hipotézis szintet, és azt, hogy "kompatibilis lenne a mar letezo gravitacios torvenyekkel". Jeleztem, hogy ez pont nem kompatibilitásról szól (a nevében is benne van), és nem hipotézis, hiszen pont az a lényege, hogy módosítja, ami nem csak nevében más, hanem fizikájában is. Az kérdésed meg elképesztően fogalmatlan, hogy a MOND "miért ne tartalmazhatna relativisztikus elemeket"? Mert nem erre találták ki, pont! De sokadszorra sem voltál hajlandó sem megérteni, sem utána olvasni, folyamatosan a hozzászólásaimba kapaszkodva beszélsz, egymásnak ellentmondó dolgokat. Örülök, hogy végre megnyitottad a wikit, de még mindig nem érted miről van szó, és totál zagyvaságokat hordasz össze megint, most már a wikipédát szentírásként magad előtt tartva (de nem értve). Amit meg Sabine Hossenfelder beszél, az meg annyira nem érted, hogy már nekem fáj... Szerintem mindketten lépjük kettőt hátra, és kezdjük az elején, hogy megértsd miről van szó egyáltalán? Mert ez most nem intelligencia vita, hanem szájkarate, nyelevzsonglőrkődés, és abban veled nem kívánok részt venni, mert sokkal értelmesebb vagy annál, hogy szofizmákkal érvelj! Köszönöm!
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.03.02. 19:50:02
  • Sequoyah #19
    "Szóval továbbra sem tudom miről beszélsz."
    Arrol beszelek, hogy a MOND az "Netwonian". Es nem adtal ra magyarazatot, hogy a sotet anyagot leiro uj gravitacios formulanak miert kellene hogy barmi koze legyen a Newtoni egyenletekhez, azon kivul hogy specialis esetben (kis sebessegek, kis tavolsagok) egyeznie kell vele.

    A wikin igy nez ki a leosztas:
    modified gravity (MOG):
    - modified Newtonian dynamics (MoND)
    - Tensor–vector–scalar gravity (TeVeS)
    - Entropic gravity

    https://en.wikipedia.org/wiki/Dark_matter#Theoretical_classifications
  • Sequoyah #18
    Latom nem nagyon ismered az o munkassagat:
    - hogyan vesztegetik el az önök pénzét a részecskefizikusok -> Javaslatot tett arra, hogy egyetlen reszecskegyorsito arabol milyen 10 masik kutatast lehetne finanszirozni, amik osszessegeben nagyobb haszonnal kecsegtetnek.
    - A fizikusok a szépség bűvöletében élnek -> Ez azt jelenti, hogy csak azert mert egy egyenlet szep es egyszeru, meg nem biztos hogy igaz.
    - sok jól fizetett ember úgy tesz, mintha tudománnyal foglalkozna, de valójában nem -> Jol ismert problema a mai tudomanyos vilagban a publikacios kenyszer. Aki nem publikal, nem kap penzt, es ehenhal. Szoval sokan csak azert irnak tanulmanyt, hogy mutassak, nem csak labat logatnak, barmirol is szol a tanulmany. Ezen kivul a figyelemfelkelto, szenzaciohajhasz cimmel rendelkezo tanulmanyok nagy elonyt elveznek a korabbi eredmenyeket reprodukalo tanulmanyokkal szemben, szoval tele vagyunk olyan tanulmanyokkal amiket soha senki nem replikalt.
    - a kozmológiai megfigyelések javítását -> Talan nem kene javitani a megfigyeleseket?

    Csupa olyat soroltal fel, amiben igaza van, es teljesen jogos kritikaval elt.
  • Irasidus #17
    Modified gravity nem egy elmélet, hanem gyűjtőfogalom, mivel a módosított elméleteknek széles skálája létezik a szakirodalomban. Ezek némelyikének a módosított gravitációs tartománya extra skalár-, vektor- vagy tenzormezővel rendelkezik; egyesek meg teljesen új irányt vesznek, módosítva a gravitációt az alacsony görbületű téridő régiókban; mások kibővítik a Kaluza és Klein tételei, és új struktúrák, és geometriák bevezetését teszik szükségessé. Ezek nagy része meg sem említi a sötét anyagot, mivel magáról a gravitációról beszél. Azok amik sötét anyagról értekeznek, leíró modellek, ami egészen más területe a tudománynak, ilyen a MOND. Szóval továbbra sem tudom miről beszélsz.

    - Múlt heti videóját azzal kezdi: ma elmesélem önöknek, hogyan vesztegetik el az önök pénzét a részecskefizikusok.
    - A fizikusok a szépség bűvöletében élnek, és közben eltávolodnak a természet megértésétől
    - „hanyag filozófusoknak” tartja a mai fizikusokat.
    - Az a baj, hogy ez a sok jól fizetett ember úgy tesz, mintha tudománnyal foglalkozna, de valójában nem
    - ez a képlet, egyenlet túl szép ahhoz, hogy ne legyen igaz
    - A sötét anyag pont az, amiről kapcsolatban a másik irányt javasolja: a kozmológiai megfigyelések javítását, mert ha abból kiderül valami fontos, részecskegyorsítót még ennek fényében is építhetünk

    Csak olyat írtam, ami saját kijelentései. De a videóiból készültek a cikkek, és meglepően ugyanazt írják le mint a youtube videóban található. Ha szerinted nem, kérlek azonnal jelezed nekem, tételesen. Köszönöm.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.02.28. 17:10:08
  • Sequoyah #16
    Eloszoris egyik cikk sem tole szarmazik, hanem csak kiragadtak tole egy kijelentest, es azt irjak korul ujsagirok... Jobb lett volna ha olyat linkelsz ahol az o sajat szavai vannak, nem egy altalam nem ismert ujsagiro szavai...

    Egyebkent pontosan melyik kijelentesevel nem ertesz egyet?
  • Sequoyah #15
    A "Modified gravity" a fo elmeletcsoport. MINDEN ide tartozik, ami szerint a sotet anyag az nem anyag, hanem a gravitacios egyenletek nem pontosak nagyobb tavolsagokon. Ennyi, ezen felul semmilyen megkotes nincsen, hogy a Newtoni egyenleteket kene modositani, vagy a GR egyenleteket, vagy ki kell dobni mindkettot es teljesen mashogy kell szamolni a csillagok es galaxisok kozotti vonzasokat.
  • Irasidus #14
    Olyan önálló elmélet, hogy Modified Gravity nem létezik, viszont ami a sötét anyagot módosítaná, az általában a MOND elmélet-csoport alá tartozik. Én feltételeztem, hogy erről beszélsz, de akkor alapvetően nem árt tisztázni, hogy miről is van szó. Melyik Modified Gravity beszélsz? (Off.: Természetesen létezik más ábra, más felosztás is, ez csak személtetés, mielőtt bárki belekötne, mint legutóbb a spektrumok kapcsán).



    Sabine Hossenfelder fenomenológusi pályája a fizikusi kutatások kritizálása lényegében, és inkább tekinthető ő filozofusnak mint természettudományos kutatónak. Két cikke is megjelent a magyar sajtóban, cikk 1 cikk 2 amiben a hozzánemrétésről tesz tanubizonyságot. És most direkt magyar nyelvű cikkeket vállogattam be, hogy mindenkinek érthető legyen. Nem tudom igényled a részletesebb választ, vagy ebből már kiderül számodra is mi a probléma?
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.02.27. 11:24:00
  • Sequoyah #13
    Egyebkent milyen tudomanytagado kijelentese volt Sabine Hossenfelder-nek? Tudom hogy tud megoszto modon beszelni a tudomanyrol, de amit mond annak mindig van tudomanyos alapja. De lehet lemaradtam valamirol.
  • Sequoyah #12
    Nem a MOND-rol beszelek, hanem a Modified Gravity-rol. A ketto NEM ugyanaz.

  • Irasidus #11
    Azért nem, mert nem erre találták ki a MOND-ot hanem a Newtoni-gravitáció módosítására, de javaslom a googlét, ahol sokkal mélyebb magyarázatot találsz, mint amit én most hajlandó vagyok egy ilyen kérdésre megválaszolni. Bocs. Egyébiránt, pont ez az egyik probléma a MOND-al, hogy a világunk nem Newton mechanika szerint működik, bár a MOND ad egy leíró képletet a galaxisok forgási görbéjére, hogy pont az jöjjön ki, amit mérünk, viszont semmi másra nem használható. Nem jó a Naprendszer bolygóira, nem tudja megmagyarázni a gravitációs lencse hatást, a gravitációs vöröseltolódást, és úgy semmilyen gravitációval kapcsolatos dolgot. Persze ad-hoc módon folyton módosítják, de akkor meg más része nem jó, a MOND lassan átcsúszott a prekoncepciók világába, és ezzel az áltudomány kategóriájába. Persze mindig fogsz valami holdkóros kutatót találni, aki ezt kikéri magának, de hát bolondok, és megélhetési kutatók mindig vannak, a szakmát, és szakmai konszenzust kell nézni, nem egyéneket. A MOND egy bukott elmélet. :(
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2022.02.20. 11:30:26