Berta Sándor

Nem építi ki elég gyorsan 5G-hálózatát Portugália

Az ország rendkívül sokat csúszott az eredeti tervekhez képest, ezért Brüsszel akár bíróság elé is citálhatja.

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben arra szólította fel Portugáliát és 17 más európai uniós tagállamot, hogy teljes mértékben ültessék át a nemzeti jogba az 5G szabvány bevezetésével kapcsolatos EU-szabványokat. A testület már akkor közölte, hogy amelyik ország nem tesz eleget két hónapon belül a kérésnek, azt bepereli. Az Európai Unió Számvevőszéke most rámutatott, hogy a fenyegetés valósággá válhat Portugália esetében.

Paolo Pesce, az Európai Unió Számvevőszékének vezető vizsgálója azt nyilatkozta, hogy az európai uniós tagállam ugyan tavaly november végére elérhetővé tette a szükséges frekvenciákat és már kereskedelmi 5G-szolgáltatásokat is kínál, de a nemzeti szélessávú tervben nem voltak az 5G-re vonatkozó célkitűzések.

Annemie Turtelboom, az Európai Unió Számvevőszék jelentéstételért felelős tagja emlékeztetett arra, hogy ha technológiával és az elektronikus kommunikációval kapcsolatos új európai uniós előírásoknak a nemzeti jogba való integrálása késik, akkor az Európai Bizottság beperelheti az országot az Európai Unió Bíróságán. Az elektronikus kommunikációra vonatkozó kódexet minden európai uniós tagállamnak 2020 végéig kellett átültetnie a saját nemzeti joggyakorlatába.

Pesce úgy vélte, hogy a kitűzött célokat várhatóan 2025-ig tudja majd elérni Portugália. Az eredeti tervekhez képest csúszásban lévő országok között van még Ciprus, Litvánia és Málta is. Brüsszel elvárásai között volt az is, hogy az egyes tagállamok 5G-lefedettségének 2025-ig kell átfogóvá válniuk és minden városi területet lefedniük. Portugáliában az 5G-licencek értékesítése nagyon lassan haladt. A legfontosabb 5G-aukció tavaly október végén ért véget, több mint 9 hónappal a kezdete után, 1727 körön át tartott és a befolyt összeg közel 567 millió euró volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Brüsszel célja a totális uralom! Nemzetállam nem kell.Európai államok kellenek."

    Egyertelmu. A napokban fejtette ki az illetekes elvtars az EU vezetesben, hogy a jogallamisagi eljarasok ket fo pontja nem kepezi vita targyat:
    - Az EU dontesei mindig felujirjak a tagallamok barmilyen torvenyet vagy alkotmanyat.
    - Csak az EU-s birosagok donthetnek barmilyen kerdeses ugyben.

    Innentol meg egyetertesi joga sincs egyetlen tagallamnak, csak es kizarolag vegrehajtasi kotelezettseguk van, sajat jogkorok nelkul. Arrol, hogy ez mennyire legalis, pedig az EU-s birosag fog donteni 2-3 heten belul.

    Egesz pontosan ezt hivjak Europai Egyesult Allamoknak, fuggetlenul attol, hogy ezt jovahagyta-e barmelyik tagallam. Mar csak az hianyzik, hogy kilepes eseten hadat uzenjenek az adott tagallamnak, mint tettek azt az amerikai polgarhaboru soran. (ott a haboru vegen a gyoztes szovetsegiek toroltek a kilepes jogat is az alkotmanybol)
  • barret #2
    Brüsszel célja a totális uralom! Nemzetállam nem kell.Európai államok kellenek.
  • Tetsuo #1
    Brüsszel egyre nagyobb nemzeti ügyekbe való beleszólást követel. Érdekes, hogy erőltetnek egy ilyen látszólag lényegtelen dolgot.