Berta Sándor

Önállóan közlekedett egy komp Japánban

A Soleil nevű hajó 240 kilométert tett meg.

A Mitsubishi Heavy Industries bejelentette, hogy fél év tesztelés után először közlekedett teljesen önállóan Japánban egy komp. Az "éles" utat szervező Mitsubishi Shipbuilding és a Shin Nihonkai Ferry hajózási vállalat tájékoztatása alapján világpremierre került sor. A Soleil útjának kiindulópontja a Kyushu szigetén található Shinmoji volt. A hajó hét órán át haladt és 240 kilométert tett meg, 26 csomós átlagsebességet ért el és egyaránt autonóm módon hajtotta végre a kikötőből való távozást és a kikötést.

A komp 222 méter hosszú és a balesetek elkerülésére felszerelték számos infrakamerával, amelyek felismerik a környéken lévő hajókat és más akadályokat. A Soleil kifinomult rendszere felel a navigációért és kezeli egyúttal a kamerák, a navigációs rendszer és a motorokat ellenőrző megoldás által szállított adatokat. A fejlesztés része még az információkat és a kommunikációt biztosító modul is.


A komp már tavaly július elsején üzembe állt, de az első hónapokban még a fedélzetén volt a személyzet is. Idővel sikerült annyi adatot összegyűjteni, amelyek lehetővé tették a teljesen önállóan működő navigációs rendszer kifejlesztését. A legnehezebb feladatnak a lehetséges hibák előrejelzése bizonyult. Éppen ezért volt szükség a motorok működését ellenőrző rendszer intenzív fejlesztésére és tesztelésére is.

A Smart Coastal Ferry nevű projekt részét képezi a 2020-ban elindított Meguri 2040 nevű kezdeményezésnek, amelynek célja az autonóm hajózási navigációs megoldások megalkotása. Ezek által a szakemberek hosszú távon szeretnék biztonságosabbá tenni a hajózást. A Meguri 2040-hez kapcsolódó teszteket márciusig tovább folytatják.


Naoki Ueda, a Mitsubishi Shipbuilding részlegvezetője kiemelte, hogy a demonstráció jelentősen felgyorsította a teljesen autonóm hajózási navigációs rendszerek fejlesztését. Ezek a megoldások már sok fejlett technológiát használnak, köztük a mesterséges intelligenciát is. A jövőben folytatni akarják a technológiai fejlesztéseket és az így szerzett értékes tapasztalatokat arra akarják használni, hogy biztonságos és minőségi szolgáltatást tegyenek lehetővé a személyszállító kompok esetében. Ezek a hajók ugyanis komoly szerepet töltenek be a szigetország tengeri közlekedésének a támogatásában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!