Gyurkity Péter

Célkövetésre még nem alkalmas a mesterséges intelligencia

Erre a következtetésre jutott az amerikai légierő, ám minden az adatok mennyiségén múlik.

Ahogy arról a napokban mi is írtunk, az Egyesült Államok tulajdonképpen már harcban áll Kínával, ebben a harcban pedig számos eltérő, olykor teljesen új eszközre is szükségük van. Arról szintén beszéltünk, hogy jövőre jön az új lopakodó bombázó, eközben azonban a mesterséges intelligencia teszteléséről, annak eddigi eredményeiről is beszámoltak az illetékesek.

A légierő egyik tábornoka a hónap közepén értekezett az általuk tesztelt platform eredményességéről és megbízhatóságáról, legalábbis ami a számára kijelölt célpontok felismerését, valamint azok követését illeti. Ez utóbbi két funkció nyilván kiemelten fontos a fegyveres erők számára, ugyanis az AI bevetésével, annak széles körű alkalmazásával nagyban javíthatnának a hatékonyságon, viszont a jelek szerint a platform erre még egyáltalán nem áll készen, hiszen az esetek alig 25 százalékában ismerte fel helyen a számára felmutatott célokat (amelyek többnyire orosz és kínai föld-levegő rakétákból álltak), ennél is rosszabb hír azonban, hogy 90 százalékban nagy magabiztossággal választott helytelenül a rendszer, vagyis egyértelmű, hogy még messze vannak a megbízható üzemeléstől.

Az illetékesek leszögezték, hogy gyakorlatilag minden a betáplált adatok mennyiségén múlik, az AI ugyanis ezek révén képezhető ki, tanítható meg a helyes felismerések és döntések meghozatalára. Ezzel kapcsolatban viszont komoly akadály, hogy az önvezető autókkal ellentétben egyáltalán nem könnyű a megfelelő adatok begyűjtése és azok felhalmozása, hiszen meglehetősen ritkán tudják lefotózni az ellenségesnek vélt államok fejlett fegyverrendszereit, azok elemeit, ez tehát már önmagában alaposan megnehezíti az úgynevezett mélytanulás folyamatát. Egyelőre nem látni világosan, hogy miként szeretnék áthidalni ezt a problémát, ám bízhatunk abban, hogy az amerikai szakértők gőzerővel dolgoznak a kérdésen. Az egyik potenciális megoldás az nVidia által kidolgozott eljárás, az Omniverse Replicator, amely szintetikus adatokkal, a valós objektumok külalakját utánzó ábrákkal, tréningeli a mesterséges intelligenciát, amíg az eléri a kívánt szintet.

Amint újabb részleteket (eredményeket) közölnek a jelenleg zajló tesztekről, erről mindenképpen beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #18
    "Aki nem ismeri fel itt a jövő időt, az csak egy handabandázó, "
    Tehát tettél egy múltbéli - ezáltal tényszerűen validálható - kijelentést majd kitaláltál egy jövőbeli fikciót, végül kijelented hogy te csak a fikcióról beszéltél és a múltbéli megállapításod nem képezi vita tárgyát? Lol. A szokásos Tetsuo féle elsunnyogás.

    "Ha a perzsáknak nem lenne esélyük nukleáris fegyverek fejlesztésére vagy birtoklására, az a végüket jelenten"
    Most hogy nincs nukleáris fegyverük most végük van? Nincs. Logikai ellentmondást hadoválsz össze, egy kitalációdra alapozva.
    Ahogy leírtam azért akarták lebombázni őket hogy még távolabb kerüljenek ettől. Erre az USA nem volt hajlandó, ezért szabotázsakcióval oldotta meg Izrael(amit az USA egyébként szintén ellenzett), azonban ez csak addig lesz így ameddig tényleg nem lesznek ott hogyha nem is interkontinentális szinten az USA területét, de a NATO szövetségesekét vagy Izraelét fenyegetik akkor oda fognak csapni. Erre a logikus kimenetelre persze nem tudtál semmit mondani csak ostoba módon elszajkóztad újra hogy legyen atomfegyverük hogy ne bombázzák le őket.
    Ez kb. az mint amikor kitalálod hogy legyen egy bölcs király aki minden kérdést úgy kezel ahogy azt kell(=ahogy te képzeled), de arra a kérdésre hogy hogyan is kerülne a király hatalomra már csak mély hallgatás a válasz. A realitásérzék ami erősen hiányzik a gondolatvilágodból, ezen kellene alakítani, a légvár építés helyett.

    Visszatérve, te mint (elvakult) keresztény hívő, biztonságosabbnak éreznéd a világod ha az iszlám - vallási alapú - vezetés kezébe olyan fegyver kerülne amivel komoly csapást mérhet a keresztények földjére?

    "Kína és Oroszország látszólagos ellenpólusként jelent meg a geopolitikai színtéren"
    Ellenpólus, ez tény. Kína kihasználja ezeket a rezsimeket és a nemezti vagyonukat áron aluli árusítatja ki velük, adóságcsapdába kergetve a cél országokat, míly nemes. Ehhez tapsolnunk is kellene?
  • Tetsuo #17
    "Iránt mindenféle bizonyíték nélkül igazolt "önvédelmeből" fogják visszabombázni a vaskorba..."
    Aki nem ismeri fel itt a jövő időt, az csak egy handabandázó, kötekedő félanalfabéta lehet defiant9 néven.

    A másik zagyvaságod is téves, illetve beteges félrebeszélés, hiszen éppen arról írtam, hogy Irán hamarosan veszélyes lesz IzraHell számára, ezért is fenyegeti ennek pincsi kutyája bőszen, számolva már a "heteket". Izrael elsődleges célja, a körülötte lévő működő gazdaságokat, társadalmakat feldúlni, kifosztani, lerombolni. Egy ideje Irán van soron, mert önvédelmi képességei és szövetségi rendszere erősödnek.
    Ha a perzsáknak nem lenne esélyük nukleáris fegyverek fejlesztésére vagy birtoklására, az a végüket jelentené, hiszen ezek egyfajta biztosítékként szolgálnak megannyi más ország esetén is. A diverzáns, "haladár" bomlasztás ellen hiába harcolnának, a Nyugat (és IzraHell) demokráciát hirdetve nyomorba bombázná őket, mint tette azt más népekkel.
    Kína és Oroszország látszólagos ellenpólusként jelent meg a geopolitikai színtéren, de oda is beette magát a judeokrácia, illetve újra felerősödött, mert lepaktáltak velük, az ördöggel magával.
  • kvp #16
    "Kína kezdeményezhet Japánnal és az Egyesült Államokkal közösen titkos tárgyalásokat Tajvanról..."

    Japan jelenleg azt az allaspontot kepviseli, hogy Tajvan fuggetlensege strategiai erdekuk es egyebkent is "osi" japan foldrol van szo, csakugy mint eszak es del Korea eseteben. A japan ipar egyebkent idokozben annyira leepult, hogy ha Del-Korea, Tajvan vagy a Folupszigetek kiesne a termelesbol (vagy kinai iranyitas ala kerulne), akkor gyakorlatilag osszeomlananak a meg meglevo a japan cegek. Gazdasagi (es katonai) erdekuk, hogy ez ne tortenjen meg vagy ha megis konfliktus torne ki, akkor lehetoleg Japan katonai "vedelem" alatt maradjanak a kerdeses allamok.
  • defiant9 #15
    "Én jövő időt használtam, te múlt időt."
    Lássuk mit mondtál:
    "Ha rajtuk múlna, Irán már por és hamu lenne. Kína és Oroszország az, ami ezt megakadályozza"
    Ez vastagon múltra + jelenre vonatkozó megállapítás.

    A másik logikátlan állításod pedig ez:
    "Iránnak egyetlen útja van a túlélésre, a nukleáris fegyverkezés, atomhatalommá válás."
    A jövőben bármi lehet nagyotmondásoddal szemben a tény hogy jelenleg nem bombázzák vissza, mivel nem atomhatalom így nem is jelent olyan szintű fenyegetést. Amint közelébe kerülne hogy nukleáris fegyvereket, esetleg ICBM-et birtokoljon rögtön felkerülne a radarra és szerintem le is bombáznák, nem csak az USA hanem a NATO szinten. Persze nem a vaskorba mert az amerikai/nyugati közvélemény ezt nem engedné (ebben más mint Oroszország vagy Kína), hanem célzott csapásokkal a nukleáris képességek létrehozásához szükséges infrastruktúrát rombolnák le. Ha makacskodnának és nagyon mélyre beásnák a föld alá akkor jönne az hogy más gazdaságilag fontos célpontokat is támadnának, egy idő múlva pedig belátnák Teheránban hogy mégiscsak jobb a békesség, amiben jelnleg is élnek atomfegyver nélkül. Jelen állás szerint előbb fogja őket Kína adósrabszolgaságba süllyeszteni minthogy az USA megszállja a területüket.
  • Tetsuo #14
    Kína kezdeményezhet Japánnal és az Egyesült Államokkal közösen titkos tárgyalásokat Tajvanról...
  • Tetsuo #13
    Jelenleg te próbálod a fantazmagóriádat valósággá hazudni. Én jövő időt használtam, te múlt időt.
    Legutóbbi amerikai nyilatkozat: cikk1.
  • kvp #12
    Tajvan megtamadasa eseten az USA valoszinuleg hagyna. Japan meg szinte biztosan nem. Aztan nezhetne a vilag, hogy ha nem az USA volt, akkor ki dobott atomot Kinara es miert vonul be kozben a masik iranybol az indiai hadsereg. Kina igazabol 3 kis kornyezo orszag kivetelevel mindenkivel osszeveszett mar akivel hataros es egyik sem szeretne, ha o lenne a kovetkezo Tibet. Remelhetoleg ezzel Kina is tisztaban van es felfogja, hogy barmilyen haboru eseten a kormanyzatnak biztosan annyi. Marpedig a kommunista vezetok egyik fontos tulajdonsaga, hogy nem az orszaguk gyozelmet szeretnek, hanem a sajatjukat, ami nem igazan van meg ha ok nem elik tul a haborut.
  • defiant9 #11
    A valóságban mégsem bombázták vissza, pedig Izrael szerette volna legalább egy kicsit, de az USA nem-et mondott még annyira is, Izraelnek egyedül pedig túl nagy falat lett volna.
    Elég gyakran próbálod a kitalált világképedhez igazítani a való világot.
  • Tetsuo #10
    Iránt mindenféle bizonyíték nélkül igazolt "önvédelmeből" fogják visszabombázni a vaskorba úgy, hogy a megállapodásokat az USA hátráltatta és mondta fel izraeli kérésre. A világ agresszora az Egyesült Államok és főnöke Izrael
    Iránnak egyetlen útja van a túlélésre, a nukleáris fegyverkezés, atomhatalommá válás.
  • defiant9 #9
    "Ha rajtuk múlna, Irán már por és hamu lenne. Kína és Oroszország az, ami ezt megakadályozza"
    Ez valójában úgy zajlik hogy Jeruzsálem Washingtont hívja fel, és ott mondják neki hogy nem.
    Éppen Teherán lenne az aki nem hívna majd senkit hanem egy incidens kapcsán elindítaná a nukleáris töltetű rakétákat Izrael felé, ezért nem nagyon akarja senki hogy ilyenre tegyenek szert.