Berta Sándor

El kell adnia a Metának a Giphy-t

Ez az első eset, hogy a Facebook felvásárlását megakadályozta egy illetékes versenyhatóság. A cég perel.

Tavaly májusban a Facebook 400 millió amerikai dollárért megvette a Giphy-t. A startup négy év alatt az egyik legbefolyásosabb közösségi médiacéggé vált, nekik köszönhetően az animált képek a Facebook és a Slack rendszerében is használhatók. A Competition and Markets Authority (CMA), azaz a brit fogyasztóvédelmi hivatal augusztusban közölte, hogy vizsgálatot indított az ügyben, mert attól tartott, hogy az üzlet károsan hatna az internetes hirdetési piacra.

Most a CMA jelezte, hogy a Meta nem tarthatja meg a Giphy-t és köteles eladni azt. Az indoklás alapján ugyanis csak így biztosítható, hogy a közösségi platformok több millió felhasználója védett legyen a jövőben, valamint garantálva legyen az internetes reklámok területén a verseny és az innovációk. A hivatal egyébként folyamatosan és következetesen Facebooknak nevezte az azóta nevet váltott céget.

A CMA azért bírálta a társaságot, hogy megnehezítette vagy akár teljesen meg is akadályozta a Giphy funkcióihoz való hozzáférést. Ezzel párhuzamosan a Facebook, az Instagram és a WhatsApp több tagot szerezhetett. A hivatal attól tart, hogy a Meta olyan szinten megváltoztathatja a platform felhasználási feltételeit, hogy annak köszönhetően az olyan alkalmazások, mint a Snapchat, a TikTok és a Twitter a jövőben több felhasználói adatot adhatnak át azért, hogy alkalmazhassák a Giphy-t.

A CMA október végén 50,5 millió font büntetést szabott ki a Metára, mert az megtagadta a Giphy felvásárlásával kapcsolatos információk átadását. A hivatal így akarta leállítani a két vállalat "integrációs folyamatát". A Meta szóvivője bírálta a döntést, azt tisztességtelennek és méltánytalannak nevezte, s közölte, hogy ezért mindenképpen fellebbezni fognak a határozat ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #7
    :))))
  • Nabateus #6
    Wow, ugyesen kiszurtad!
  • IMYke2.0.0.0 #5
    Gondolom, senki sem latta az 1999-es "Hivatali patkanyok"* (Office Space) c. zsenialis fekete humoru filmet, mert nem ismertetek fel Miltont (aki mindig az alagsorban dolgozott), a cikk illusztraciojabol - aki vegul betartotta a motyogott igeretet, es felgyujtotta a 3,14-csaba az irodat...
    ;-)))

    //Remek utalas arra, hogy mit is erdemelne a Farcbuk.
    Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2021.12.01. 19:27:13
  • Sequoyah #4
    Epp azon vannak hogy a WhatsApp-ot meg az Instagrammot levagjak roluk, mert semmi keresnivalojuk a Facebook-on belul. Azon kivul hogy egy kezben monopolizaltak ezeket (es meg egy sor mast), a felhasznalo 0 elonyet eszleli ennek, viszont szamos hatranya van.
  • Sequoyah #3
    Ehhez is fel kell vasarolniuk.

    Sok nagyszeru szolgaltatas vegezte ugy hogy egy nagyhal felvasarolta, aztan kb lehuzta a wc-n.
    Ezt leszamitva a Google-nak van meg kb hatalma arra hogy siman hatrasoroljon bizonyos szolgaltatasokat a keresesi lista masodik oldalara, es igy kinyirja oket, amit gyakran hasznaltak is.
  • MerlinW #2
    FB-nak tönkre kell tennie a Giphy-t és csinálnia kell egy sajátot. Probléma megoldva :)
  • end3 #1
    Tisztességtelen és méltánytalan az a FÖLD MINDEN LAKÓJA SZÁMÁRA, HOGY MONOPOLHELYZETÜKKEL VISSZAÉLVE, MINDEN IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ ÁGAZATBAN, - FELVÁSÁRLÁSSAL, VAGY ÜZLETI LEHETŐSÉGEK "ELSZÍVÁSÁVAL" KISZORÍTVA A VERSENYTÁRSAKAT, - FOKOZZÁK A GLOBÁLIS ÜZLETI CENTRALIZÁCIÓT ÉS EZZEL TÖNKRE VÁGJÁK AZ EGÉSZ VILÁGOT.

    A piaci verseny alapú társadalmi berendezkedés globálisan sem viseli el a verseny megszüntetésén, a felhasználóik bőrén megszerzett gigantikus pénzekkel "fáradozó mammutokat" - Pusztuljanak!

    Utoljára szerkesztette: end3, 2021.12.01. 10:28:33