Berta Sándor

Lejár a Microsoft és a Qualcomm exkluzív megállapodása

A közeljövőben új korszak kezdődik a két cég életében. Az ARM processzoros rendszereken futó Windows nagyobb siker, mint azt bárki gondolta volna.

Október végén vált ismertté egy új állásajánlat, amely már szeptember eleje óta elérhető a Microsoft hivatalos oldalán és amelyben a cég a SoC Architecture névre keresztelt részlege igazgatóját keresi. Bár konkrét célkitűzések nem szerepeltek a bejegyzésben, a társaság nagy valószínűséggel saját processzorok tervezését és piacra dobását tervezi. A Microsoft ezzel egyértelműen az Apple példáját követné.

A Windows on ARM platformot közel 5 évvel ezelőtt mutatták be hivatalosan és azóta is él és virágzik, ráadásul sokkal hosszabb ideje elérhető, mint amit sok elemző jósolt. Az XDA ugyanakkor most arra hívta fel a figyelmet, hogy a Microsoft és a Qualcomm között még érvényben van egy exkluzív megállapodás, amelynek értelmében a Windows on ARM rendszerek kizárólag a Qualcomm Snapdragon chipeken futnak. A szerződés hamarosan lejár, de a részletek egyelőre nem ismertek.

A hír nem meglepő, hiszen a Microsoftnak eleinte szüksége volt egy partnerre, amelyik elkísérte ezen az úton, ugyanakkor világossá váltak az exkluzív együttműködés árnyoldalai is. Többek között a Qualcomm nagyon keveset tett azért, hogy az ARM-PC-k teljesítményét új szintre helyezze, nem is volt erre oka, hiszen nem kellett vetélytársaktól tartania. A közeljövőben viszont megjelenhet a területen a MediaTek és a Samsung is, s a Qualcomm is jelentkezhet új processzorokkal. Ez azonban némi időbe fog telni, ami alatt viszont a Microsoft is léphet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!